Autósport könyvtár

Könyv, újság, DVD... és még sok minden más!

Gondolatok a Könyvtárban - III. rész

2018. június 23. 10:11 - Surányi Géza

Az 1987-es évre történő visszaemlékezésem kapcsán jegyezte meg a Facebook-on Kertesi Zoltán barátom, hogy ő bizony emlékszik azokra az időkre, mikor a Magyar Televízió élő, egyenes adában közvetítette a Forma-1 versenyeket a 80-as évek folyamán, hiába állítok én mást. A gyerekkori emlékeim is azt sugallták, hogy a televízió csúsztatással adta a futamokat, hiszen a kezdésre mindig hazaértük édesapámmal a vasárnapi strandolás után! Persze akkoriban még nem néztem meg a versenyeket, maximum a rajtot. Úgy rémlik, hogy az olyan közvetítés, melyet elejétől a végéig megtekintettem, az 1986-os San Marinó-i Nagydíj összefoglalója volt. Ennek kapcsán ezúttal nem a saját, hanem a Hungaricana digitális könyvtárában néztem szét, hogy a Dunántúli Napló, a Heves Megyei Népújság és a Pesti Hírlap archívuma alapján rekonstruáljam a történteket.

A kutatásom alapján úgy tűnik, hogy a megállapításom helyes, vagyis az 1976-os Osztrák és az 1986-os Magyar Nagydíj között az MTV egyetlen Forma-1 futamot sem közvetített élő, egyenes adásban! Sőt, felvételről sem az egész versenyt adták, hanem általában egy bő egyórás összefoglalót. Összegyűjtöttem tehát, hogy milyen Forma-1 futamokat közvetített a Magyar Televízió a 70-es és 80-as években. Persze ez csak a műsorújság alapján elkészített lista, arról, hogy mi valósult meg belőle, sajnos nincs információm. Íme rengeteg időt felemésztő kutatásom eredménye, mely bízom benne, hogy teljes és hibátlan: 

Év Verseny Kezdés
Típus
1976 Osztrák Nagydíj 13:48 Élő
1977 Monacói nagydíj 17:00 Összefoglaló
1977 Osztrák Nagydíj 22:00 Összefoglaló
1978 Monacói nagydíj 21:55 Összefoglaló
1978 Osztrák Nagydíj 21:50 Összefoglaló
1979 Monacói Nagydíj 21:55 Összefoglaló
1980 Monacói Nagydíj 20:05 Összefoglaló
1980 Osztrák Nagydíj 21:35 Összefoglaló
1981 Monacói Nagydíj 21:50 Összefoglaló
1981 Osztrák Nagydíj 20:15 Összefoglaló
1982 Monacói Nagydíj 17:40 Összefoglaló
1982 Osztrák Nagydíj 17:40 Összefoglaló
1983 Monacói Nagydíj 17:55 Összefoglaló
1983 Brit Nagydíj 18:15 Összefoglaló
1983 Osztrák Nagydíj 21:40 Összefoglaló
1984 Monacói Nagydíj 20:05 Összefoglaló
1984 Francia Nagydíj 17:50 Összefoglaló
1984 Brit Nagydíj 18:45 Összefoglaló
1984 Olasz Nagydíj 17:50 Összefoglaló
1985 Monacói Nagydíj 17:50 Összefoglaló
1985 Francia Nagydíj 20:00 Teljes futam felvételről(?)
1985 Brit Nagydíj 18:20 Összefoglaló
1985 Osztrák Nagydíj 18:20 Összefoglaló
1985 Olasz Nagydíj 18:50 Összefoglaló
1986 San Marinói Nagydíj 17:30 Összefoglaló
1986 Belga Nagydíj 16:45 Összefoglaló (körkapcsolás?)
1986 Német Nagydíj 17:30 Teljes futam felvételről(?)
1986 Magyar Nagydíj 14:10 Élő
1986 Osztrák Nagydíj 17:25 Összefoglaló
1986 Olasz Nagydíj 17:30 Teljes futam felvételről(?)
1987 Monacói Nagydíj 15:10 Élő
1987 Brit Nagydíj 15:15 Élő
1987 Német Nagydíj 14:15 Élő
1987 Magyar Nagydíj 14:10 Élő
1987 Osztrák Nagydíj 14:10 Élő
1987 Olasz Nagydíj 14:15 Élő
1988 San Marinói Nagydíj 14:10 Élő
1988 Monacói Nagydíj 21:05 Összefoglaló
1988 Francia Nagydíj 13:00 Élő
1988 Brit Nagydíj 15:10 Élő
1988 Német Nagydíj 14:15 Élő
1988 Magyar Nagydíj 14:10 Élő
1988 Belga Nagydíj 14:15 Élő
1989 Monacói Nagydíj 15:40 Élő
1989 Francia Nagydíj 22:20 Összefoglaló
1989 Brit Nagydíj 15:10 Élő
1989 Német Nagydíj 14:10 Élő
1989 Magyar Nagydíj 14:10 Élő
1989 Olasz Nagydíj 14:40 Élő
1989 Spanyol Nagydíj 14:10 Élő
1989 Japán Nagydíj ? Összefoglaló

 

Részlet az 1984-es Francia Nagydíjból - Paksi Konstantin barátom digitalizálta

Megjegyzések a táblázathoz:

  1. A "táblázathoz" nem tudtam keretet szerkeszteni, aki ért hozzá, kérem, hogy jelentkezzen!
  2. Az 1979-es Osztrák Nagydíjat nem közvetíthette egyetlen televíziós csatorna sem, mivel TV-s sztrájk volt. Érdekesség, hogy csak a közvetítés maradt el, magát a versenyt rögzítette az ORF, és az elveszettnek hitt felvételek pár éve elő is kerültek!
  3. Az Osztrák Nagydíjat 1976-tól minden évben közvetítette az MTV, kivéve 1984-ben, amikor azzal egy időben rendezték a fogathajtó világbajnokságot Szilvásváradon. Ráadásul vasárnap ott is voltam a helyszínen!
  4. Ahol a "Teljes futam felvételről(?)" megjegyzés olvasható, azokban az esetekben nem elképzelhetetlen, hogy a rajttól a célig meg lehetett tekinteni az adott futamot, hiszen a másfél órás műsoridőbe belefért volna.
  5. A Magyar Nagydíjak során a MTV az időmérő edzéseket is közvetítette, vagy élő egyenes adásban, vagy felvételről.
  6. Az 1989-es Japán Nagydíj Kezdési időpontja nem ismert, mivel az eredeti tervek szerint nem adtak volna összefoglalót a versenyről.
  7. A zöld színnel jelzett versenyek megtalálhatók a gyűjteményemben digitalizált formátumban. A pirossal jelzettekhez (beleértve a Magyar Nagydíjak időmérő edzéseit) pedig nagyon szeretnék hozzájutni! Kérem minden olvasóm ellenőrizze saját vagy szülei videókazetta gyűjteményét, és ha bármi előkerült, azonnal jelentkezzen!!!
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1library.blog.hu/api/trackback/id/tr1013613673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása