Autósport könyvtár

Könyv, újság, DVD... és még sok minden más!

Elfelejtett futamok

2018. július 19. 14:11 - Surányi Géza

Sajnos nagyon sokakban téves kép alakul ki a Forma-1 világbajnokság kialakulásáról és a világbajnokságon kívüli versenyekről, legyen szó legyen szó laikusokról vagy rajongókról. Ennek - az átlagosnál kissé hosszabbra nyúlt - bejegyzésnek a segítségével szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba két, a témába vágó könyv bemutatásával.

A történet kezdetéhez nyúljuk vissza 1906-ig! Még azok is, aki nem ásták bele magukat az autósport történelmébe, jól tudják, hogy ebben az évben rendezték az első nagydíjat, azaz Grand Prix-t Franciaországban,  és ezt egy magyar, Szisz Ferenc nyerte. Azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy ennek szinte semmi köze nem volt a mai nagydíjakhoz, hiszen az autók nem egyszerre, hanem egyesével indultak, a versenyzőn kívül a szerelő is az autóban (vagy inkább az autón) tartózkodott, a verseny helyszíne pedig egy 103 kilométeres, közutakból összeállított pálya volt, de azt legalább lezártak a közúti forgalom elől. A következő évben megépült a világ első állandó versenypályája Angliában (Brooklands), és a 20-as években már egyre több országban rendeztek olyan versenyt, ami a Grand Prix, azaz a Nagydíj nevet kapta. 1921-ben sok került az első Olasz Nagydíjra - de még nem Monzában, hanem Bresciában - 1926-ban pedig Brooklands adott otthon az első Brit Nagydíjnak.

Ezeken a versenyeken már kifejezetten a versenyzésre épített, együléses (monoposto) versenyautók vettek részt, a szerelő nem utazott a sofőrrel. A táv is jelentősen csökkenni kezdett, már nem kétnapos, 12 órás viadalokat rendeztek, mint az a bizonyos 1906-os francia verseny. 1935-ben az Autóklubok Nemzetközi Szövetsége (AIACR) kiírta az első Európa bajnokságot versenyzők részére, hiszen a futamokat általában az adott ország autóklubja rendezte. Ezért volt például hosszú ideig a Francia Nagydíj neve Grand Prix de l'A.C.F., ahol a rövidítés természetesen a L'Automobile Club de France-ot takarta. A rendezők teljes hatalommal rendelkeztek saját rendezésű versenyük felett, így ők határozták meg azt is, hogy milyen autókat engednek rajthoz állni. Ugyan létezett a Grand Prix autók legfőbb paramétereit tartalmazó szabályzat, de a rendező autóklub dönthetett úgy is, hogy Formula Libre (azaz szabad formula) versenyt tartanak, ahol szinte bármilyen versenyautóval rajthoz lehet állni.

1934-ben kihirdetésre került a 750 kg-os formula, mely azt jelentette, hogy az autók maximális súlya 750 kg lehetett, minden más téren szabad kezet engedtek a tervezőknek. Az 1935-ben létrejött első Európa bajnokságba összesen hét nagydíj tartozott bele, a Monacói, a Francia, a Belga, a Német, a Svájci az Olasz és a Spanyol. Ezeken kívül persze számtalan Grand Prix-t rendeztek Európában. Például az 1936-ban megtartott első Magyar Nagydíj (korabeli helyesírással Nagy Díj) sem számított bele az Európa bajnokságba, holott az akkori mezőny színe-java rajthoz állt a Népligetben.

A háború ugyan megszakította az aranykort, de azt követően hamar újjáéledt az autóversenyzés, és 1946-tól már egyre több Nagydíjat, azaz Grand Prix-t rendeztek szerte Európában. Ebben az évben a Nemzetközi Autós Szövetség megalkotta az 1-es számú szabályzatát, vagyis a Formula 1-et. (Angolul a formula szó szabályt, mintát, előírást, receptet jelent.) A magyarban aztán - ki tudja miért - a Forma-1 kifejezés terjedt el. Ezzel párhuzamosan létrejött a 2-es számú szabály, azaz a Formula 2. 1947-től egyre több olyan Gran Prix-t tartottak - elsősorban még mindig a helyi autóklubok szervezésében - melyeken az 1-es számú szabály, azaz a Formula 1 alapján épített autókkal lehetett rajthoz állni. Az 1950-ben első alkalommal kiírásra került Forma-1 világbajnokság tehát nem a "semmiből jött", az FIA szakemberei egyszerűen kijelölték azt a hat, nagy hagyományokkal rendelkező Grand Prix-t (plusz az Indianapolis-i 500 mérföldes versenyt), melyek beleszámítottak a világbajnokságba. Mellette számtalan olyan versenyt rendeztek Európában, melyen a Formula 1-es autókkal kellett rajthoz állni és viselte a Grand Prix nevet. Ezek nem "megtűrt" és nem "nem hivatalos" versenyek voltak (mint ahogy sokan elképzelik), jelentős részük tökéletesen beillett volna a világbajnokság naptárába.

Jól bizonyítja mindezt, hogy még mielőtt 1950 május 11-én sor került volna a Forma-1 világbajnokság nyitányát jelentő Brit Nagydíjra, már két jelentős Grand Prix-t is rendeztek: az egyiket április 10-én a Pau-ban, a másikat április 30-én San Remo-ban. Így természetesen téves az az elképzelés is, hogy az első Brit Nagydíjat 1950-ben rendezték, hiszen az már az ötödik volt a sorban. A sportág hajnalán tehát nem még nem volt éles határvonal a világbajnokságba tartozó, és azon kívül rendezett futamok között. Igaz a "nem világbajnoki" versenyek távjára nem vonatkoztak szigorú előírások, így előfordult, hogy rövidebb volt a szokásosnál, sőt az is megesett, hogy két futamot tartottak és ennek összesítése alapján hirdettek végeredményt. A pontversenybe nem tartozó nagydíjak közül akadtak nagyon komoly presztízzsel rendelkező viadalok, például az International Trophy, melyet általában még a világbajnoki idény kezdete előtt tartottak Silverstone-ban és gyakran itt mutatkozott egy-egy új konstrukció.

Az 1951-es év végén nagyon furcsa helyzet állt elő. Az Alfa Romeo visszavonulása után a Ferrari maradt az egyetlen gyártó, mely versenyképes, az 1-es számú formula szabályai szerint épített autóval tudott előállni, így félő volt, hogy a rendezők nem tudnak megfelelő mennyiségű indulót hívni egy-egy versenyre. A tél folyamán egyre több rendező (mai, divatos nevén promóter) jelentette be, hogy az általa rendezett futamokon a Formula 2 szabályai szerint épített autókkal lehet majd rajthoz állni. Az idény kezdete előtt kiderült hogy szinte az összes jelentős Grand Prix-t szervező autóklub ugyanígy döntött és a legnagyobb presztízzsel rendelkező futamokat Forma-2-es autók részére írták ki. Az FIA nem tehetett mást, benne hagyta ezeket a tradicionális versenyeket a naptárban, így tehát az 1952-es (és '53-as) Forma-1 világbajnokságon a Forma-2 szabályrendszerei szerint épített autókkal lehetett részt venni! A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ebben az időszakban továbbra is akadtak olyan rendezők, akik Forma-1-es autók számára írtak ki versenyeket, melyek természetesen nem számíthattak be a világbajnoki értékelésbe. Ilyen volt például a franciaországi Albi versenypályáján megtartott Grand Prix de l'Albigeois. Sőt, időnként a rendezők "összeeresztették" a két kategóriát, és a végén vagy egyben, vagy külön-külön értékelték a Forma-1-eseket és a Forma-2-eseket.

1954-ben helyreállt a rend, és a világbajnokságot ismét a Formula 1 szabályai szerint épített autók számára írta ki az FIA, igaz a szabályzatot alaposan megváltoztatták. Ebben az évben kilenc futamból állt a világbajnokság, ezen kívül azonban nagyjából 20-25(!) jelentősebb Grand Prix-t tartottak Európában. És ez az állapot közel három évtizedig tartott. Az évek során folyamatosan nőtt a világbajnokságba tartozó, és folyamatosan csökkent az abba nem beleszámító versenyek száma. Az utolsó, pontversenyen kívüli futamot, a nagy hagyományokkal rendelkező Race of Champions-t 1983-ban tartották Brands Hatchben.

Mint a leírtakból látható, a világbajnokságba nem tartozó versenyek hosszú ideig komoly jelentőséggel bírtak és az autóversenyzés történelmének elválaszthatatlan részét képezik. Ezt a nézetet vallja Chris Ellard is, aki úgy döntött, hogy ezekről az elfeledett versenyekről ír Forgotten Races (1966 to 1983) címmel könyvet. A szerzőt Mike Lang Grand Prix! című alkotása inspirálta (erről ebben a posztban esik szó) és pontosan olyan formában készítette el az 1966 és 1983 között megtartott, a világbajnokságba nem tartozó versenyek krónikáját, mint a nagy előd. Azaz minden egyes versenyről külön, rövid leírást készített, melyet a rajtfelállással és a végeredménnyel egészített ki. Egy igazi, hiánypótló könyv jött így létre, mert míg a világbajnokságról számtalan mű látott napvilágot, a többi verseny létezéséről azonban sokan elfeledkeztek. Ellard később Long Forgotten Races (1954 to 1965) címmel elkészítette az angolul nemes egyszerűséggel Non-championship néven emlegetett futamok krónikáját, itt azonban nem a Grand Prix! könyvek, sokkal inkább a Transport Source Books könyvek formátumát vette mintául (Erről itt lehet olvasni). Azaz nem saját meg írta meg a versenyek történetét, hanem korabeli cikkek (jó minőségű) fénymásolatait fűzte össze könyv formájában.

 non-championship.jpg

Látható, hogy a bal oldali könyv jóval vaskosabb, mégis a másik az igazi

Ez az utóbbi már nem nyerte el annyira a tetszésemet és ennek hangot is adtam egy külföldi internetes fórumon. Nagy meglepetésemre rövid idő eltelte után privát üzenetet kaptam magától a szerzőtől, aki elnézést kért(!), hogy nem tudta nem tudta saját maga megírni a történtet, és részletesen elmagyarázta, hogy miért kellett fénymásolatokat használni. Elárulta, hogyha újraírja az összes verseny történetét, akkor a hosszas szerkesztési munkálatok miatt egy könyvért 120 fontot(!) kellett volna kérni ahhoz, hogy nullszaldós legyen a vállalkozás. Így 30 fontos árra sikerült redukálni a magánkiadásban megjelent mű árát és én is ennyiért vásároltam meg közel tíz évvel ezelőtt. Ezzel szemben a Forgotten Races 20 fontért szinte ajándék volt annak idején, ráadásul egy dedikált könyvet kaptam, mivel figyelmeztettem a kereskedőt, hogy rosszul számolta ki a postaköltséggel növelt végösszeget. Mivel manapság a használt példányok ára ennek négy-ötszöröse, látható, hogy milyen jó vásárt csináltam!

2 komment

Felkészültem a nyárra!

2018. június 30. 17:55 - Surányi Géza

Már több bejegyzésben utalást tettem arra (például itt és itt), hogy a nyár számomra egyik legkellemesebb időtöltése a vízparti olvasgatás. Ennek ideális kelléke egy körülbelül 17,5 centméter hosszú és 11 centiméter széles, papírkötésű könyv, melyből számos példányt beszereztem az utóbbi időben. Egyelőre csak egy fotót teszek közkinccsé róluk, részletesebb információt csak az elolvasásuk után szeretnék róluk megosztani. Az talán a címekből is látható, hogy nem egy gyűjtemény nélkülözhetetlen darabjaival van dolgunk, ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy sok kellemes órát fogok tölteni az olvasgatás közben!

paperback.jpg

Attól tartok, hogy mostanra már az összes, ebben a méretben kapható könyv a birtokomba került (a képen látható köteteken kívül is sorakozik még jó pár hasonló darab a polcomon), így komoly fejtörést okoz, hogy mihez kezdjek majd, ha ezeken mind átrágtam magam. Persze ezen ráérek majd nagyjából 2020 környékén töprengeni!

A jelen poszttal nem arra kívántam utalni, hogy a blog hosszabb nyári szabadságra megy. Épp ellenkezőleg: a jövő héten esedékes nyaralásom után egy nagyobb lélegzetvételű írással jelentkezem!

Szólj hozzá!

Gondolatok a Könyvtárban - III. rész

2018. június 23. 10:11 - Surányi Géza

Az 1987-es évre történő visszaemlékezésem kapcsán jegyezte meg a Facebook-on Kertesi Zoltán barátom, hogy ő bizony emlékszik azokra az időkre, mikor a Magyar Televízió élő, egyenes adában közvetítette a Forma-1 versenyeket a 80-as évek folyamán, hiába állítok én mást. A gyerekkori emlékeim is azt sugallták, hogy a televízió csúsztatással adta a futamokat, hiszen a kezdésre mindig hazaértük édesapámmal a vasárnapi strandolás után! Persze akkoriban még nem néztem meg a versenyeket, maximum a rajtot. Úgy rémlik, hogy az olyan közvetítés, melyet elejétől a végéig megtekintettem, az 1986-os San Marinó-i Nagydíj összefoglalója volt. Ennek kapcsán ezúttal nem a saját, hanem a Hungaricana digitális könyvtárában néztem szét, hogy a Dunántúli Napló, a Heves Megyei Népújság és a Pesti Hírlap archívuma alapján rekonstruáljam a történteket.

A kutatásom alapján úgy tűnik, hogy a megállapításom helyes, vagyis az 1976-os Osztrák és az 1986-os Magyar Nagydíj között az MTV egyetlen Forma-1 futamot sem közvetített élő, egyenes adásban! Sőt, felvételről sem az egész versenyt adták, hanem általában egy bő egyórás összefoglalót. Összegyűjtöttem tehát, hogy milyen Forma-1 futamokat közvetített a Magyar Televízió a 70-es és 80-as években. Persze ez csak a műsorújság alapján elkészített lista, arról, hogy mi valósult meg belőle, sajnos nincs információm. Íme rengeteg időt felemésztő kutatásom eredménye, mely bízom benne, hogy teljes és hibátlan: 

Év Verseny Kezdés
Típus
1976 Osztrák Nagydíj 13:48 Élő
1977 Monacói nagydíj 17:00 Összefoglaló
1977 Osztrák Nagydíj 22:00 Összefoglaló
1978 Monacói nagydíj 21:55 Összefoglaló
1978 Osztrák Nagydíj 21:50 Összefoglaló
1979 Monacói Nagydíj 21:55 Összefoglaló
1980 Monacói Nagydíj 20:05 Összefoglaló
1980 Osztrák Nagydíj 21:35 Összefoglaló
1981 Monacói Nagydíj 21:50 Összefoglaló
1981 Osztrák Nagydíj 20:15 Összefoglaló
1982 Monacói Nagydíj 17:40 Összefoglaló
1982 Osztrák Nagydíj 17:40 Összefoglaló
1983 Monacói Nagydíj 17:55 Összefoglaló
1983 Brit Nagydíj 18:15 Összefoglaló
1983 Osztrák Nagydíj 21:40 Összefoglaló
1984 Monacói Nagydíj 20:05 Összefoglaló
1984 Francia Nagydíj 17:50 Összefoglaló
1984 Brit Nagydíj 18:45 Összefoglaló
1984 Olasz Nagydíj 17:50 Összefoglaló
1985 Monacói Nagydíj 17:50 Összefoglaló
1985 Francia Nagydíj 20:00 Teljes futam felvételről(?)
1985 Brit Nagydíj 18:20 Összefoglaló
1985 Osztrák Nagydíj 18:20 Összefoglaló
1985 Olasz Nagydíj 18:50 Összefoglaló
1986 San Marinói Nagydíj 17:30 Összefoglaló
1986 Belga Nagydíj 16:45 Összefoglaló (körkapcsolás?)
1986 Német Nagydíj 17:30 Teljes futam felvételről(?)
1986 Magyar Nagydíj 14:10 Élő
1986 Osztrák Nagydíj 17:25 Összefoglaló
1986 Olasz Nagydíj 17:30 Teljes futam felvételről(?)
1987 Monacói Nagydíj 15:10 Élő
1987 Brit Nagydíj 15:15 Élő
1987 Német Nagydíj 14:15 Élő
1987 Magyar Nagydíj 14:10 Élő
1987 Osztrák Nagydíj 14:10 Élő
1987 Olasz Nagydíj 14:15 Élő
1988 San Marinói Nagydíj 14:10 Élő
1988 Monacói Nagydíj 21:05 Összefoglaló
1988 Francia Nagydíj 13:00 Élő
1988 Brit Nagydíj 15:10 Élő
1988 Német Nagydíj 14:15 Élő
1988 Magyar Nagydíj 14:10 Élő
1988 Belga Nagydíj 14:15 Élő
1989 Monacói Nagydíj 15:40 Élő
1989 Francia Nagydíj 22:20 Összefoglaló
1989 Brit Nagydíj 15:10 Élő
1989 Német Nagydíj 14:10 Élő
1989 Magyar Nagydíj 14:10 Élő
1989 Olasz Nagydíj 14:40 Élő
1989 Spanyol Nagydíj 14:10 Élő
1989 Japán Nagydíj ? Összefoglaló

 

Részlet az 1984-es Francia Nagydíjból - Paksi Konstantin barátom digitalizálta

Megjegyzések a táblázathoz:

  1. A "táblázathoz" nem tudtam keretet szerkeszteni, aki ért hozzá, kérem, hogy jelentkezzen!
  2. Az 1979-es Osztrák Nagydíjat nem közvetíthette egyetlen televíziós csatorna sem, mivel TV-s sztrájk volt. Érdekesség, hogy csak a közvetítés maradt el, magát a versenyt rögzítette az ORF, és az elveszettnek hitt felvételek pár éve elő is kerültek!
  3. Az Osztrák Nagydíjat 1976-tól minden évben közvetítette az MTV, kivéve 1984-ben, amikor azzal egy időben rendezték a fogathajtó világbajnokságot Szilvásváradon. Ráadásul vasárnap ott is voltam a helyszínen!
  4. Ahol a "Teljes futam felvételről(?)" megjegyzés olvasható, azokban az esetekben nem elképzelhetetlen, hogy a rajttól a célig meg lehetett tekinteni az adott futamot, hiszen a másfél órás műsoridőbe belefért volna.
  5. A Magyar Nagydíjak során a MTV az időmérő edzéseket is közvetítette, vagy élő egyenes adásban, vagy felvételről.
  6. Az 1989-es Japán Nagydíj Kezdési időpontja nem ismert, mivel az eredeti tervek szerint nem adtak volna összefoglalót a versenyről.
  7. A zöld színnel jelzett versenyek megtalálhatók a gyűjteményemben digitalizált formátumban. A pirossal jelzettekhez (beleértve a Magyar Nagydíjak időmérő edzéseit) pedig nagyon szeretnék hozzájutni! Kérem minden olvasóm ellenőrizze saját vagy szülei videókazetta gyűjteményét, és ha bármi előkerült, azonnal jelentkezzen!!!
Szólj hozzá!

Nagy, nagyobb, mégnagyobb

2018. május 19. 09:56 - Surányi Géza

A bejegyzés címe nem az én fantáziám szüleménye, hanem az egyik kedvenc együttesem az A.D. Stúdió (igen, lehet röhögni!) második albumán található egyik dal címe. Persze Auguszt Bárió és társai nem arról a két könyvről énekelnek, amiről ebben a bejegyzésben fogok szólni, mégis tökéletesen rájuk illik ez a furcsa cím. A kötetek ugyanis hatalmas méretükkel tűnnek ki a könyvespolcon sorakozó társaik közül.

Az egyikük a Brothers Rodriguez címet viseli, melyből egyből látható, hogy nem egy, hanem két versenyző életéről szól: a Rodriguez testvérekéről. A Forma-1-ből és a sportautók világából ismert testvérpár történetét egy igazán impozáns könyvből ismerhetjük meg. A tíz évvel ezelőtt megjelent kötet 607 oldalas, mely egy életrajzi mű esetén nem is számítana soknak (lásd az 576 oldal című írásomat), azonban ehhez 33 centiméteres magasság és 6,1 centiméteres vastagság társul! Így lexikonméretű alkotás súlya - nem saját mérés szerint - 3,7 kilogramm! További megdöbbentő adat, hogy a mű négyezer(!) darab fotót tartalmaz. Pedig a két, nagy tehetséggel megáldott Rodriguez fivér együtt mindössze ötven évet élt - ennek tükrében talán még furcsábbnak tűnhet a nem mindennapi terjedelem.

rodriguez.jpg

Tartós időtöltésnek ígérkezik könyv elolvasása

Bevallom őszintén eddig még nem mertem nekilátni a 220 ezer(!) szóból álló mű olvasásának, hiszen erősen korlátozott szabadidőmre való tekintettel el sem tudom képzelni, hogy mikor érnék a végére. Mindenesetre az interneten található visszajelzések rendkívül pozitívak, a hozzászólások a szerző, Carlos Jalife munkáját dicsérik. A mű eredetileg spanyol nyelven jelent meg, majd az amerikai David Bull Publishing jelentette meg angolul. Az ára a méretének megfelelően elég horrorisztikus (150 dollár) volt, most 90-ért árulják, akciósan. Ehhez még persze jelentős postaköltség (sőt ha az éber határőrság elkapja a csomagot akkor még vám és ÁFA) is társulhat, így érdemes európai eladót keresni. Sajnos pillanatnyilag náluk sem lehet 67 fontnál (azaz 24 ezer Ft-nál) olcsóbban megvásárolni ezt a vaskos művet.

Nagyjából hasonló összeget kell áldozni a McLaren: 50 Years of Racing című könyvre, mely a csapat megalapításának fél évszázados jubileuma alkalmából, 2013 szeptemberében jelent meg. A mű a könyvespolcom legmagasabb darabja, 38,1 centiméteres! A könyv kinézete a munka- és rendmániás Ron Dennis stílusára vall, (a megjelenés időpontjában még ő volt a csapat főrészvényese) hiszen a könyv gyönyörű. A minőségi papírra nyomtatott szöveghez tökéletesre retusált (de nem mesterségesen feljavított) fotók társulnak. A mű elsősorban ezekre fókuszál, ezért sokkal fogyaszthatóbb, mint a fentebb említett életrajz. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tartalmazná a csapat teljes történetét, de csak közepesen részletes formában. A remekül megírt tartalomra az elismert szakíró, Maurice Hamilton neve a garancia. A 304 mű kiolvasása így egyáltalán nem nehéz feladat, mely közben szívesen veszik el az ember a fotók tanulmányozásában

rodriguez-mclaren.jpg

A könyvek méretét jól érzékelteti a középre elhelyezett,  30 cm-es vonalzó

Ez a mű tehát elsősorban a csapatért rajongók számára ajánlott, ha csak nem olyan szerencsések, mint én, és nem lepi meg őket a Prestel Publishing egy tiszteletpéldánnyal. Sajnos a Rodriguez mű esetében nem volt ilyen szerencsém, a David Bull Publishing sosem volt hajlandó a könyveiből küldeni. Pedig még a magyar származású szerző, Wimpffen János is közben járt az ügyben...

Szólj hozzá!

A stílus maga az ember!

2018. április 14. 10:06 - Surányi Géza

Ahogy korábban már említettem, az autósport technikai oldala iránt nem túlzottan vagyok fogékony, csak az autók legalapvetőbb műszaki tulajdonságaival vagyok tisztában. Annál jobban érdekel az autóversenyzés emberi oldala, azaz szeretem megismerni azt, hogy valójában kik is ülnek a volán mögött. És ez alatt nem csak a karrierjük alapos ismeretét értem, hanem kíváncsi vagyok az illető személyiségére, jellemvonására, életvitelére. Épp ezért kedvelem az olyan életrajzi könyveket, melyek erre a területre is kiterjednek. Mint tudjuk, az autóversenyzői életrajzoknak három típusa létezik. Az egyik a hivatalosnak nevezett életrajz, melynek során maga a versenyző írja a meg karrierjének történetét, esetlegesen egy szellemíró (erről bővebben itt) segítségével. A második esetben a versenyző csak közreműködik a könyv megszületése során, de magát a szöveget nem ő írja. A harmadik pedig az, amikor a pilóta semmilyen módon nem vesz részt az elkészítés során, mivel vagy már nem él, vagy kategorikusan elzárkózik a közreműködésről. Mindhárom típusnak megvannak az előnyei és hátrányai. Az igazi persze az, ha a háromból legalább kétféle létezik és mindegyiket módunkban is áll elolvasni.

A versenyzők által írt könyvek közé tartozik Innes Ireland önéletrajza, mely az All Arms and Elbows címmel látott napvilágot. Ezt teljes egészében a versenyző írta, és pontosan alkalmas arra, hogy a könyvben előadott sztorikon keresztül az olvasó megismerje a a neve ellenére skót származású versenyző jellemvonásait. És mivel Ireland sosem a versenyek között otthon ülő típusok közé, (sőt, épp ellenkezőleg: maximálisan élvezni kívánta az élet minden pillanatát) ilyen történetekben bizony nem szűkölködik a könyv. Természetesen a mű nem csak "sztorizgatásból" áll, hanem a versenyző karrierjének a legfontosabb állomásait bemutatja - még ha időnként elnagyolva is. A szöveg rendkívül szórakoztató, és be kell vallanom, időnként hangosan felnevettem az olvasás közben! A nyelvezet nem egyszerű, hiszen Ireland gyakran alkalmaz a köznapi angol nyelvben ritkán használatos szavakat, vagy kifejezéseket. Ahogy mondani szokták: "A stílus maga az ember!" és ez a skót versenyző mondatszerkesztésén, szóhasználatán jól látszik.

A mű első alkalommal a versenyző visszavonulása után jelent meg 1967-ben, majd 1994-ben jött a második, bővített kiadás. Ennek előkészülete során Ireland azt tervezte, hogy számos olyan dolgot oszt meg az olvasókkal, melyet annak idején még nem kívánt (vagy nem mert?) leírni, de betegsége, majd halála miatt ezt a tervét már nem valósíthatta meg. Özvegye segítségével mégis belekerültek azok a részek, amelyek az eredeti kiadásból valami miatt kimaradtak. Nagy kár hogy nem maga a versenyző dolgozta át a művet, mert olvasás közben egyértelműen az az érzése az embernek, hogy bőségesen maradt még mondanivalója, de 1967-ben még nem látta elérkezettnek az idejét, hogy ezeket a nyilvánosság elé tárja. Ennek ellenére egy nagyon őszinte hangvételű könyvről van szó, ahol az esetek többségében a szerző nem rejti véka alá a véleményét.

ireland.jpg

A mű 2005-ben harmadszor is megjelent. Ez azonban az első kiadás oldalainak közepes minőségű szkennelését tartalmazta, csak a képanyagában tér el a korábbi kiadásoktól. Így aztán ezt a művet nem vásároltam meg, pedig még akciósan is lehetett kapni. Ma már nincs ilyen könnyű helyzetben az, aki a könyv megszerzésére vágyik, hiszen még egy közepes állapotú első kiadásért is közel tízezer forintot kell áldozni, egy szép példányért pedig kétszer ennyit! A második kiadás árfekvése épp a kettő közé esik, a harmadikból pedig még új példányok is akadnak a kiadónál hozzávetőlegesen 11 ezer forintos áron. A fentiek miatt a mű olvasgatása kifejezetten kellemes kikapcsolódás, és mivel Innes Ireland a nagydíjgyőztesek közé tartozik, a műnek ott a helye egy olyan gyűjtő polcán, aki egy kicsit komolyabban veszi a könyvgyűjtést.

A teljesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy 2008-ben egy újabb kötet jelent meg Innes Ireland Remembers... címmel, melyről sajnos semmiféle információm sincs, mivel a magas ár miatt nem vásároltam meg. Elképzelhető, hogy Ireland korábban megjelent írásaiból állították össze a művet, hiszen az imént már említett kiváló íráskészsége miatt számos magazinnak dolgozott élete során. A könyv tehát egyértelműen vonzó, de a közel 13 ezer forintos "listaár" és a polcomon tornyosuló elolvasására váró kötetek miatt egyelőre le kell róla mondanom.

Szólj hozzá!