Autósport könyvtár

Könyv, újság, DVD... és még sok minden más!

Vissza a 80-as évekbe

2020. december 27. 17:22 - Surányi Géza

Sokszor emlegettem már 1988. december 27-ét (például ebben a posztban), mely nap alapvetően megváltoztatta az életem. Ekkor vezették be a lakásunkba a műholdas TV csatornákat, én pedig annyit néztem ezeket, amennyit csak lehet. A három fogható csatorna közül a Sky Channel vált a kedvencemmé, ugyanis remek zenei és sportműsorok szerepeltek a programban. A hét fénypontját a csütörtök este hét órától vetített Mobil 1 Motorsport News, illetve a vasárnap délben sugárzott Shell International Motorsport Magazine adásai  jelentették. Az utóbbiban a legjelentősebb autós- és motorsport események egyórás összefoglalóját lehetett megtekinteni - a Forma-1-en kívül. Alig vártam a vasárnapot, hogy megnézhessem a Rali világbajnokság, vagy az ebben a posztban említett Forma-3000 egy-egy versenyéről szóló összeállítást.

Ezeket a műsorokat a Brian Kreisky által alapított Videovision Broadcast készítette a Sky számára. Kreisky korán felismerte a videótechnológiában rejlő lehetőségeket, ugyanis már a 80-as évek elején gyártotta saját műsorait. Általában három-négy operatőr - melyikből az egyik általában maga Kreisky volt - nekivágtak a világnak, hogy összefoglalókat készítsenek a már említett autósport eseményekről. Hihetetlen, de azzal a három-négy kamerával is olyan minőségű anyagot készítettek, hogy még ma is megállja a helyét! Most, amikor a Forma-1-es közvetítéseket több tucatnyi operatőr dolgozik, nehéz elhinni, hogy Kreisky és társai néhány kamerával a pálya szélén ácsorogva megörökítették az említésre méltó események döntő többségét. Sőt, a verseny előtt és után még interjúkat is készítettek a versenyzőkkel! A filmet aztán a Man szigetén lévő stúdióban összevágták, Kreisky alámondta a szöveget, és eladták a világ televíziós társaságainak. A végeredmény ragyogóra sikeredett, hiszen a gondosan kiválasztott zene és a remek operatőri munkának köszönhető vágóképek sajátos hangulatot kölcsönöztek műsornak.

A 80-as évek közepétől egyre több háztartásba került videómagnó, így Kreisky lecsapott a lehetőségre és a DUKE Video segítségével VHS kazettán is elkezdte árulni a nagyjából egyórás összefoglalókat. Merész vállalkozás volt ez akkoriban, hiszen a technológia - így a kazetták ára is a csillagos eget verdeste. Egyetlen szalag 20 angol fontba került, miközben egy Autocourse kötethez már 16-ért hozzá lehetett jutni! Mivel akkoriban a külföldről történő rendelés teljesen kizárt volt, én csak 1989-ben, a Sky Channel műsorán ismerkedtem meg ezekkel az összefoglalókkal. Akkoriban minden vasárnap délben ott ültem a TV előtt és vártam a Videovision összefoglalóit. Nagy szerencsém volt, hogy Kreisky lassan és nagyon érthetően beszélt (mint ahogy utódjai, Paul Fowler és Richard Nichols is), ezért akkori szerény angoltudásommal is megértettem mondanivalójának nagy részét.

Mindig vágytam arra, hogy ezeket az összefoglalókat újra láthassam, és ez az álmom a DUKE Video-nak és a Motorsport TV-nek köszönhetően részben valóra is vált. A DUKE ugyanis megjelentette videókazettán Rali Világbajnokság valamennyi fordulójának összefoglalóit 1985 és 1991 között. És ezeket meg is tudtam volna vásárolni, ha lett volna felesleges félmillió(!) forintom, ugyanis ennyibe került volna a 80 darab kazetta megrendelése. Így a kétezres évek közepén az Ebayről próbáltam megvásárolni ezeket, illetve a Sport- Prototípus Világbajnokság 1985 és 1988 között vetített összefoglalóit. Mivel akkoriban már mindenki próbált  szabadulni a kazettáitól, legtöbb esetben néhány fontért meg lehetett kaparintani egy-egy összefoglalót, persze az összesen mintegy 120 kazetta beszerzése lehetetlen feladatnak tűnt.

Szerencsére a DUKE Video úgy vélte, hogy a felvételek DVD változataira fizetőképes kereslet mutatkozhat, így 2008-tól elkezdték őket digitális formában is árulni. Először a két legtradicionálisabbnak tekinthető esemény, a Monte Carlo és az RAC Rally összefoglalóit adták ki. Az előbbinek 1986 és 1991, az utóbbinak 1983 és 1995 között rendezett futamairól jelent meg DVD. A vásárlók érdeklődése valószínűleg nem érte el a várt mértéket, mégpedig alighanem azért, mert az említett 19 lemez beszerzése átszámítva nagyjából 90 ezer Ft-ba került. Így a DUKE a Safari Rally 1985 és 1991 közötti történetét már egyetlen lemezre sűrítette. Az adathordozó kapacitása miatt az összefoglalókat sajnos meg kissé kellett nyirbálni, ugyanis a hat műsor összideje elérte a 300 percet, volna, míg a kiadványé "csak" 235 lett. A "vagdosásnak" példásul áldozatai lettek a nagyon hangulatos főcímek. A kiadó ebben látta a jövőt, ugyanis később ilyen formátumban jelent meg a Svéd, az Acropolis, a Portugál, az Argentin, az 1000 Tó, az Új-Zéland és a San Remo Ralik összefoglalója. Az alapos utómunkálatoknak köszönhetően kitűnő minőségű felvételek kerültek a DVD-re.

Ízelítő a Monte Carlo Raliról készült kollekcióból - a DVD sokkal jobb minőségű

És mi lett azokkal, akik az eredeti, teljes összefoglalókat szerették volna látni? A DUKE rájunk (pontosabban ránk) is gondolt, ugyanis lehetővé tette az eredeti kazetták felvételeinek megvásárlását DVD-n. Ezeken azonban sajnos semmilyen utómunkálatokat nem végeztek, így a minőség talán még rosszabb lett, mintha én digitalizáltam volna otthon egy agyonjátszott videókazettáról DVD felvevővel! Ráadásul ezért elég borsos árat is kértek! Öröm az ürömben, hogy letölthető formában is lehetővé tették a vásárlást, így mindössze 5 fontért hozzá lehetett (sőt a mai napig hozzá is lehet) jutni a vitatható minőségű eredeti felvételekhez. Időközben a DUKE Video-t is bekebelezte a mindent behálózó Motorsport Network, és immár az általuk működtetett Motorsport TV nevű internetes videólejátszó portálon is elérhetővé váltak a Rali vagy a Sport- Prototípus világbajnokság összefoglalói - sajnos a gyors letölthetőség érdekében alacsony felbontásban. Némi gyógyír, hogy a mai 4K-s okostévékkel már egész vállalható minőséget lehet varázsolni a felvételekből, persze mondjuk a Netflixtől fényévekre elmarad. Az meg különösen örvenedetes, hogy olyan összefoglalók is helyet kaptak az internetes oldalon, melyek sosem szerepeltek a DUKE Video kínálatában, pl. az 1984-es Sport- Prototípus Világbajnokság csaknem valamennyi futamának összefoglalója!

Egy videó a DUKE archívumból - kár, hogy a képminőség nem az igazi

A Motorsport TV segítségével tehát visszarepülhetünk a 80-as évekbe, hogy felidézzük az autóversenyzés egyik legszebb időszakának eseményeit. És ehhez nincs is szükség fluxuskondenzátorra (mint a Vissza a jövőbe című filmben), csak 3,5 fontra, amennyibe egyhavi Motorsport TV előfizetés kerül!

komment

Egy statiszta élete

2020. december 20. 12:52 - Surányi Géza

Ahogy egy korábbi írásomban említettem, megítélésem szerint a Forma-1 történelmében jártasságot szerezni kívánóknak a "statiszták", azaz a mindössze néhány világbajnoki futamra beugró versenyzőket is illik ismerni. Lehetőleg minél jobban! Mindez azt is jelenti, hogy ha egy ebbe a kategóriába sorolandó pilótáról napvilágot lát egy könyv, akkor azt illik beszerezni - főleg ha nem haladja meg anyagi lehetőségeinket. Számomra egyébként is örvendetes, ha valaki veszi a fáradtságot, és egy egész könyvet szentel egy olyan versenyzőnek, aki nem sok vizet zavart a Forma-1-ben, mert ezekből általában a sikertelenség és rövid pályafutás okára is választ kap az olvasó.

Ezek alapján nem kérdéses, hogy a Jim Crawford életéről és pályafutásáról szóló könyv sem hiányozhatott a polcomról, melyet magától a szerzőtől, Kevin Guthrie-től vásároltam meg. A brit úriember világ életében Crawford rajongó volt, miután megtudta, hogy nem messze az ő lakhelyétől született. Így aztán vette a bátorságot, hogy magánkiadásban könyvet jelentessen meg róla, habár korábban semmilyen írói gyakorlattal nem rendelkezett.

Ennek tükrében az elkészült alkotás meglepően jóra sikeredett. Mi, újságírók jól tudjuk, hogy egy cikk megszületésének egyik legnehezebb fázisa megtalálni a megszólalókat, vagyis azokat, akik az általunk választott témához érdemben hozzá tudnak tenni. A másik - néha ennél is nezebebb feladat - hogy szóra bírjuk őket, és mindent elmondjanak nekünk, amit az adott témáról tudnak, sőt olyan dolgot is eláruljanak, amit talán nem is szerettek volna. Nos, Kevin Guthrie ebből a szempontól jelesre vizsgázott, hiszen Jim Crawford életének alakulásában szerepet játszó személyek közül sokat sikerült felkutatnia, és neki - mint elsőkönyves szerzőnek - sikerült őket szóra bírnia.

crawford.jpg

A borítón látható festmény egyedi megjelenést kölcsönöz a könyvnek

A kisméretű, puhafedelesmű meglehetősen rövid - mindössze 138 oldal - ráadásul az egyes oldalakon is viszonylag kevés szöveg található. Ennek ellenére úgy érzem minden lényeges momentumot tartalmaz Crawford pályafutásáról. Sőt, tulajdonképpen pontosan annyi információt található benne, melyet egy ilyen kaliberű versenyzőről tudni érdemes. Az én elvárásaimnak tehát majdnem tökéletesen megfelel a könyv, az olvasás során csak néha éreztem úgy, hogy bizonyos eseményekről szeretnék többet megtudni.

A Jim Crawford - The Life of a Modest Racing Hero című könyvből mindössze háromszáz példányt nyomtak, melyeket a szerző saját kezűleg számozott be és természetesen az aláírásával is ellátott. Ezek gyorsan el is fogytak, és a kis példányszámra való tekintettel valószínűleg nemsokára jelentősebb összegért fognak gazdát cserélni. Aki esetleg egy ilyen könyvre áhítozik, a szerző Facebook oldalán érdemes érdeklődni, hátha akad még néhány elfekvő példánya!

komment

A tökéletes társ

2020. február 23. 16:02 - Surányi Géza

A közvetítésekben szegény téli időszak remek alkalom arra, hogy az autósport kedvelői előkeressenek egy régi futamot DVD gyűjteményükből, vagy ha ilyennel nem rendelkeznek, akkor a YouTube-on is felellhetnek régebbi versenyeket - ha nem is a legjobb minőségben. Ahogy itt már írtam róla, én az előbbi kategóriába tartozom, azaz gyűjtöm a régi futamokat, hogy kevés szabadidőmben megtekintsem azokat. Egy darabig össze-vissza néztem a versenyeket - annak megfelelően, hogy épp milyen újdonság jutott a birtokomba - de pár éve úgy döntöttem, hogy elkezdem az egészet elölről, és időrendi sorrendben nézek mindent végig.

Itt szeretném megragadni az alkalmat hogy köszönetet mondjak Esztán József barátomnak, aki fáradhatatlanul dolgozok azon, hogy a régi Forma-1 versenyeket a lehető legtökéletesebb minőségben reprodukálja. Ennek érdekében a futamokat és annak összefoglalóit az összes elképzelhető nyelven megszerzi (a nyersanyag egy részét én bocsátom a rendelkezésére), hogy aztán hosszadalmas és kínkeserves munkával összeollózza a különféle közvetítések legjobb minőségű képanyagát melynek végeztével három-négy nyelvű hangsávot párosít hozzá! Józsi felbecsülhetetlen értékű munkát végez, melynek gyümölcsét teljesen önzetlenül megosztja velem. Sőt, mivel tudja, hogy Heinz Prüller közvetítéseit kedvelem a legjobban, német hangsávval is ellátja a futamokat! Ahogy az elején belinkelt posztban írtam, valamikor én is foglalkoztam ilyesmivel, de Józsi sokkal magasabb színvonalra emelte ez a tevékenységet. Ezért örök hálával tartozom neki, hiszen munkájának köszönhetően költöztek be a szobámba a korabeli versenyek olyan minőségben, melyet sohasem reméltem.

Az idei télen az 1979-es év került sorra, és hogy valóban olyan legyen a dolog, mintha visszatekertem volna az idő kerekét négy évtizeddel egy "társat" is kerestem a futamnézéshez. Az idézőjel meg véletlen, hiszen nem egy személyről, hanem egy magazinról van szó! Ez pedig a Grand Prix International című lap, melyről szeretnék néhány szót szólni.

Tulajdonképpen egy francia újságról van szó, melyet angolul, németül, sőt később hollandul is kiadtak. Annak idején ez volt az a kiadvány, melyet egy Forma-1 rajongónak mindenképpen be kellett szerezni. A  magazin (néhány összevont lapszámot kivéve) a futamok után pontosan tíz nappal került az újságosstandokra, ami annak fényében elképesztő, hogy egy szinte kizárólag színes képekkel illusztrált kiadványról beszélünk! Akkoriban a kor leghíresebb magazinjai, az Autosport és a Motor Sport szinte kizárólag fekete-fehér képeket tartalmaztak, legfeljebb az utóbbiban volt pár oldalas, színes tartalom, ami persze jókora fáziskéséssel jelent meg. Így a GP International egyedülálló volt a maga értelmében és teljesen mértékben megelőzte korát.

A magazin első száma - mely az 1979-es év szezonnyitója az Argentin Nagydíj előtt jelent meg és 32 oldalból állt. A kezdeti sikereken felbuzdulva a lapszám a kétszeresére duzzadt és a méret is nőtt pár millimétert. Ennyi oldalon keresztül persze nem csak a verseny tudósítása olvasható, hanem számos, más érdekesség. A szokásos, főszerkesztői köszöntő után jönnek a hírek és a pletykák, aztán egy-egy aktuális témáról szóló cikk, majd interjúk, portrék, a technikai újdonságokat bemutató írások, stb. A képanyag rendkívül gazdag. A futamról szóló összefoglaló teljesen egyedi, mely a Film of the Race címet kapta. A magazin néhány (egészen pontosan tizenöt) "filmkocka" (ami természetesen fotó) és a hozzá tartozó képaláírás segítségével felvillantja a futam legfontosabb történéseit, így tulajdonképpen egy TV-s összefoglalót kapunk, papíron! Ehhez jön még a verseny rövid leírása. Aki viszont a kedvenc versenyzőjének teljesítményére kíváncsi, annak a lap utolsó oldalait kell áttanulmányozni, ott ugyanis valamennyi csapatról negyed-fél oldal terjedelemben megtudhatjuk, hogy miként alakult a hétvégéjük. Persze nem maradhatott ki a részletes statisztika, ahol valamennyi szabad- és időmérő edzés eredménye megtalálható egy kétoldalas, színes körtáblázattal kiegészítve! 

gpi.jpg

Az induló évfolyam első, illetve utolsó száma

Az induló magazin büszkén hirdette az impresszum mellett: megjelenik 150 ezer példányban! A színvonalas tartalmat meg is kellett fizetni. Egy lapszámért 75 penny-t kértek, azaz egy éves előfizetés árából nagyjából egy Autocourse évkönyv is kijött volna! A kiadvány még 1983-ban is töretlen népszerűségnek örvendett, melyet jól bizonyít, hogy a Sportautó világbajnokság  brit futamán a Grand Prix International volt a Kremer csapat egyik Porschéjának szponzora! Az autót egyébként az 1981-es világbajnok, Alan Jones és honfitársa, Vern Schuppan vezette. És hogy miért támogatott egy alapvetően Forma-1-gyel foglalkozó szaklap egy sportautó csapatot? Nos, a magazin ekkoriban különszámokat jelentetett meg, melyek a Sportautó világbajnokság eseményeivel foglalkoztak.

1984-ben átalakult a magazin, és hagyományos, havilap lett belőle. Eközben a Forma-1 mellett feltűntek az oldalakon más autósport-ágak tudósításai is, vagyis a különszámok beépültek a magazinba. Ez a fajta újság már eredetileg is angolul jelent meg, a francia, német és holland kiadásokat elhagyták. Sokak szerint itt indult meg a lejtőn a magazin, mely oda vezetett, hogy 1986-ban - az idény közben! - meg is szűnt. Érdekesség, hogy az utolsó lapszám a 105-ös számot viseli, miközben csak 104 jelent meg - a 73-as ugyanis rejtélyes okból kimaradt!

gpi_porsche.jpg

A szponzorált Porsche 1983-ból

Én csak 1989-ben találkoztam először a magazinnal, mikor az egyik barátomtól kölcsönkaptam néhány 1982-es példányt. (Hogy ő honnan jutott hozzá, arra nem tudok visszaemlékezni.) Sajnos pár hét múlva vissza kellett adnom, így sokáig egyetlen példánnyal sem rendelkeztem. Néhány évvel ezelőtt azonban felfedeztem az Ebayen egy hirdetést, melyben az eladó egy csaknem teljes kollekciót hirdetett - kitűnő állapotban! A jelentős súly és az ezzel járó postaköltség valószínűleg sokak vásárlási szándékának parancsolt megálljt, de az eladó rátalált egy "fapados" szállítmányozó cégre, így minden akadály elhárult, hogy megvehessem a gyűjteményt. A leütési árára már nem emlékszem, csak arra, hogy nevetségesen alacsony volt. Később, egyesével kipótoltam azt a pár hiányzó példányt - mely emlékeim szerint annyiba került, mint az összes többi lapszám együttvéve! Ugyanis egyetlen lapszámért 6-8 fontot (átszámítva 2300 - 3100 Ft-ot) is elkérnek az eladók!

A teljes kollekció birtokában igazán kellemes elfoglaltság, hogy egy-egy futam megnézése után kezembe veszem a magazint és elolvasom annak tudósítását az összes említett cikkel együtt. És még nem is kell tíz napot várnom a megjelenésig...

 

komment

A kertész a gyilkos?

2020. február 01. 12:28 - Surányi Géza

Nagyjából három és fél évtizede követem az autósport világának történéseit, így számos olyan  - már visszavonult - versenyző akad, akiknek végigkísértem a pályafutását. Ez általában a Forma-1-re korlátozódik - hiszen manapság a nevelőszériákat nem követem figyelemmel - de régebben más volt a helyzet! David Coulthard volt az a versenyző, akinek már 1991-ben, a Brit Forma-3 bajnoki címéért folytatott hatalmas küzdelmét a TV képernyő előtt ülve izgultam végig, később pedig a Forma-3000-res versenyeinek összefoglalóit is megnéztem a Screensporton. Arról nem is beszélve, hogy egy motorsport híradóban élete első Forma-1 tesztjét is láttam, melyre egy nagyon esős Silverstone-i pályán került sor 1989/90 telén. Máig előttem van a kép, ahogy az akkor még csak 18 éves versenyző "csigatempóban" kanyarodik be a Copse kanyarba, ami persze nem is csoda, hiszen az a piros-fehér McLaren nagyjából négyszer akkor teljesítményű volt, mint az a 160 lóerős formaautó, mellyel abban az évben versenyzett!

Szóval mire Coulthard 1994-ben megérkezett a Forma-1-be, már pontosan tudtam, hogy ki is ő. Mikor az azévi Magyar Nagydíj első időmérő edzésének vége felé kicsúszott, majd odajött a tribün kerítéséhez, a nézők közül először én léptem oda hozzá, hogy autogramot kérjek és beszéljek vele néhány mondatot. Sőt, mikor az edzés végén bemondták a végeredményt magyarul, lefordítottam neki, és tudattam vele, hogy a harmadik helyen végzett. Amit úriember módjára meg is köszönt! Legutoljára már visszavonulása után beszéltem Daviddel, mikor TV-s szakértőként volt jelen a Hungarorigen, én pedig egy ilyen, sokat látott versenyző véleményét szerettem volna megírni a verseny esélyeiről aznapi cikkemben.

Azt hiszem egyértelműen látszik, hogy meglehetősen jól ismerem Coulthardot pályafutását, így annak pontról-pontra történő felidézése helyett elsősorban az általam is látott események háttérinformációit vártam az It Is What It Is: The Autobiography - című önéletrajzi művétől, mely visszavonulását követően, 2007-ben jelent meg. Azt persze leírni is felesleges, hogy a sok, hasonló jellegű műhöz hasonlóan ez a könyv is egy szellemíró (jelen esetben Martian Roach) segítségével jött létre. Mikor becsuktam a 336 oldalas kötetet, vegyes érzések kavarogtak bennem. Mielőtt megpróbálok erre magyarázatot adni, tisztáznom kell valamit.

A blogom célja soha nem az volt, hogy bejegyzéseimben összefoglaljam egy könyv tartalmát, hiszen azzal majdhogynem okafogyottá válna annak megvásárlása. Sosem értettem azokat, akik egy könyvbemutatót úgy képzeltek el, hogy összefoglalják annak tartalmát, különös tekintettel a még sohasem hallott részletekre. Bocsássák meg nekem a kedves olvasók, de nem tudom megállni, hogy ne illesszek be egy idevágó viccet, mely egy könyvkereskedésben játszódik:

VÁSÁRLÓ: Mondja, tudna ajánlani valami izgalmas krimit? 

ELADÓ: Hogyne! Itt ez az újdonság, hallatlanul izgalmas és fordulatos. Csak az utolsó oldalon derül ki, hogy a kertész a gyilkos.

Tehát nem szeretnék a Coulthard könyv esetén hasonló hibába esni, mégis röviden megpróbálok betekintést adni a mű felépítésébe és hogy miért váltott furcsa érzéseket ki belőlem. A könyv első fele remek, hisz DC részletesen elmeséli gyerek- és ifjúkorának legfontosabb történéseit (többek között azt is megtudhatjuk miért kapta  - fonetikusan leírva - a díszí becenevet), majd sok érdekes anekdotát olvashatunk a gokartos időkről. A könyv abszolút őszinte és némi bulváros jelleggel is bír, hiszen a skót versenyző magánélete sem marad tabu. Igaz, egy-egy a formulaautós versenyről ritkán ír részletesen, de ez a rész így is kellően taglalt, és helyenként valóban egy krimi izgalmaival vetekszik.

A mű második fele azonban csalódást keltő. David szinte alig árul el valamit a Williams-es és McLarenes karrierjéről, és meglehetősen furcsa magyarázatot ad arra, hogy miért volt rendszeresen kevésbé eredményes, mint csapattársai és miért nem nyerte meg a világbajnokságot annak ellenére, hogy többször a mezőny legjobb autójában ült. Kevés versenyre tekint vissza, melyet azzal magyaráz, hogy őt mindig a jövő érdekelte, sosem a múlt. Nem enged bebocsátást a kulisszatitkokba, régi titkokról sem rántja le a leplet, legfeljebb csak megemeli azt. Helyette az életfilozófiájáról mesél, talán csak annak érdekében, hogy a Forma-1-es időszakáról szóló szekció is legalább olyan hosszú legyen, mint a sikerekben gazdag junior karrier bemutatása. Természetesen ennek a szakasznak is vannak érdekes részei, mint  például a csapatváltásának háttere, vagy a repülőgép-balesetének elmesélése.

coulthard.jpg

Pontosan az, amit a címe sugall: egy önéletrajz - semmi több

A könyv kicsengése számomra az, hogy David Coulthard egyáltalán nem elégedett versenyzői karrierjével és nem is szívesen emlékszik vissza rá - de ezt még saját magának sem vallja be. Egy rajongó azt gondolná, hogy az ilyen veszélyes sportágat űző emberek érdekes és izgalmas személyiségek - a mű alapján DC nem éppen ezek közé tartozik.

Remélem a törekvésem sikeres volt, és nem árultam el, hogy a tényleg a kertész-e a gyilkos vagy sem! Azt hiszem a leírtakból érzékelhető, hogy az első rész miatt a művet egyértelműen az "ajánlott" kategóriába kell sorolni, arra való tekintettel különösképp, hogy fillérekért meg lehet vásárolni mind a keményfedeles, mind a 2008-ban megjelent papírkötésű kiadást. Rövid, könnyed olvasmány, és ha a második rész nem is olyan izgalmas, mint egy krimi, megéri a rá fordított időt, pénzt és energiát.

komment

Aranykor - III. rész

2020. január 04. 11:58 - Surányi Géza

A Gondoltak a Könyvtárban I. című bejegyzésben már szót ejtettem róla, hogy 1988 decemberétől lehetőségem nyílt arra, hogy műholdas TV adókat nézzek és éppen ebben az időszakban vetítette a Sky Channel az év legjelentősebb autósport eseményeinek összefoglalóit. Ekkor láttam a Sport- Prototípus világbajnokság 1988-as szezonjáról készült egyórás összeállítást.  Azonnal megkedveltem a hosszútávú sportautó versenyzést, és minden ismétlést megnéztem. Valamilyen okból kifolyólag mégsem rögzítettem kazettára ezeket az összefoglalókat, pedig akkor már rendelkeztünk videómagnóval, amit pár hónappal korábban vásároltunk Bécsben. Így aztán nem sok esélyt mutatkozott arra, hogy gyerekkorom kedvenc összefoglalóit valaha is újra lássam.

Amikor 1998 decemberében felcsatlakoztam az akkor még gyerekcipőben járó, és meglehetősen drága internetre, megismerkedtem a már ebben a bejegyzésben is említett DUKE Video oldalával. Itt ráakadtam ezekre az összefoglalókra - mégpedig a kor szokásainak megfelelően videókazettán. A kétezres évek közepén aztán elkezdett elterjedni a DVD technológia, mégsem lehetett arra számítani, hogy a Sport- Prototípus Világbajnokság összefoglalói valaha digitális formában megjelenjenek. Ennek tudatában úgy döntöttem, hogy VHS kazettán vásárolom meg ezeket a felvételeket, hogy később a DVD felvevőmmel digitalizáljam őket.

wspc-2.jpg

Eredeti kazetták a DUKE Video-tól, abban a dobozban, amiben érkeztek

Nagyjából négy éve álltak a szekrényben a kazetták, mikor érkezett a szenzációs hír, hogy a DUKE Video mégis megjelenteti az összefoglalóit DVD-n! Emiatt úgy tűnt, hogy a VHS-ekre fordított pénz kárba vész, helyette viszont legalább digitálisan feljavítva nézhettem tinédzser korom kedvenc felvételeit, persze csak ha megvásárolom a DVD-ket. Aztán mégis szerencsésen alakultak a dolgok! A DUKE Video ugyanis akciót hirdetett, melyben minden videókazetta tulajdonost arra szólított fel, hogy küldje vissza régi kazettáit és minimális díjért kicseréli őket DVD-re. Én akkoriban már kapcsolatban álltam a kiadóval, mint az Autósport és Formula magazin munkatársa, így még a kazetták visszaküldésétől és a díjfizetéstől is eltekintettek, vagyis ingyenesen megkaptam a Sport- Prototípus Világbajnokság összefoglalóit 1983-tól 1989-ig! Ennek azért örültem igazán, mert az 1983-as évösszefoglalót kazettán sosem adták ki.

Már a DVD-k megjelenésekor sejteni lehetett, hogy tartalmuk nem egy az egyben azonos a kazettákéval, ugyanis a műsoridő 30-60 perccel növekedett. Az történt ugyanis, hogy az eredeti összefoglalókat a bajnokság egyes futamairól készült, annak idején külön megvásárolható videókazetták felvételeiből egészítették ki. (Erről majd egy későbbi posztban ejtek néhány szót) Így 90 és 120 perc közötti összefoglalók kerültek végül a DVD korongokra. És ezek a kiadványok váltak tökéletesen társává annak a két könyvnek, melyet a bejegyzés-sorozat első és második részében bemutattam. Az már csak hab a tortán, hogy az elmúlt évben az 1990-es év összefoglalója is megjelent, ráadásul ezúttal egy kétlemezes hét óra(!!!) lejátszási idejű DVD-ről van szó!

wspc-1.jpg

A nyolc DVD

Már semmilyen érdekeltségem nem fűződik hozzá, mivel mind a magazinnal, mind a DUKE Video-val fennálló kapcsolatom megszakadt, mégis minden sportautó rajongót arra bíztatok, hogy vásároljon ezekből az angol nyelvű DVD-kből! Hiszen bármennyire primitív volt a 80-as években a technológia, szenzációs összefoglalók készültek, ráadásul a digitális utómunkálatok során sikerült olyan hang- és képminőséget előállítani mely tökéletesen élvezhetővé teszi a régi felvételek megtekintését. A DUKE Video jelenleg mindössze 9 fontért árul egy DVD-t, sőt, a díszdobozos, az 1983 és '90-es szezonok összefoglalóit tartalmazó kiadvány mindössze 40 fontért meg lehet vásárolni, mely nevetségesen alacsony ár. A téli, autósport közvetítésektől mentes hétvégékre tökéletes elfoglaltság!

Nekem pedig még mindig ott állnak a szekrényben a videókazetták, melyektől nem volt szívem megválni...

komment
süti beállítások módosítása