Autósport könyvtár

Könyv, újság, DVD... és még sok minden más!

Nem a véletlen műve

2017. október 20. 10:54 - Surányi Géza

Ritka eset, de előfordul, hogy két könyv címe szóról-szóra megegyezik. Szerencsés esetben csak furcsa egybeesésről és nem szándékos lopásról van szó. Ezúttal - bár perdöntő bizonyíték nincs - az előbbi esetről van szó. Tehát ha a blog olvasóinak ismerősen hangzik a Life At The Limit cím, akkor az bizony nem a véletlen műve! Hiszen ebben a posztban már szó esett egy olyan könyvről, melynek ugyanez áll a borítóján, csakhogy azt Sid Watkins írta, míg jelen írásom Graham Hill alkotásáról szól.

Az említett könyv Hill Watkins Glen-ben történt balesete utáni lábadozása közben született és jelent meg 1969-ben. Az egyes szám első személyben írt mű szinte naplószerűen mutatja be a kétszeres világbajnok életét a kalandos kezdetektől a karrierjét majdnem kettétörő balesetéig. Rendkívül érdekes a történetet Hill képzeletbeli szemüvegén keresztül látni, hiszen így néhány jól ismert eset egészen más megvilágításba kerül. Fontos eleme egy ilyen jellegű önéletrajzi könyvnek a sztorizgatás, és bizony Hill könyve ilyen téren sem szenved hiányt. Szinte az egész művet átitatja a versenyző legendásan fanyar humora, mely tovább fokozza az olvasás élményét. Külön érdekesség, hogy középső gyermeke, az akkor még nagyon fiatal Damon életéből is felvillant néhány momentumot. Így aztán lehet, hogy kissé elcsépelt már kifejezés, de akkor is azt mondom erre a könyvre, hogy lebilincselő olvasmány, ráadásul a precizitása miatt referenciamunkaként is remekül használható.

hill_book.jpg

Igazán nagy kár, hogy a történet 1969-ben megszakad és nem folytatódik Graham Hill 1975-ös visszavonulásáig. Így az olvasók nem ismerhetik meg, hogyan nyerhette meg 1972-es Le Mans-i 24 órás versenyt, melyről a könyvben még az állítja, hogy annak semmi esélye! A mű ugyan 1976-ban, vagyis a Hill halálát követő évben ismét megjelent, de tartalmában nem tér el az elsőtől. 1993-ban a harmadik kiadás is napvilágot látott, mégpedig annak tiszteltére, hogy Graham fia, Damon, megkezdhette első teljes szezonját a Forma-1-ben! Ez a kiadás is csupán annyiban különbözik az előzőktől, hogy Hill mindhárom gyermeke (Brigitte, Damon és Samantha) előszót írt a könyvhöz, negyedikként pedig - milyen meglepő! - Jackie Stewart csatlakozott hozzájuk.

A felsoroltakon kívül is létezik egy kiadás, mégpedig az 1969-es mű puhafedeles változata, mely 1971-ben került a könyvesboltokba. Ennek a mérete tökéletesen megfelel az általam annyira kedvelt vízparti, napozós olvasgatáshoz (lehetőleg egy sörrel a kézben!), annál is inkább, mivel a közel 50 éves darab oldalai már jócskán megsárgultak, így nem is verik annyira vissza a napfényt, mint a hófehér lapok! Az idén nyáron így a Life At The Limit című könyv társaságában töltöttem sok-sok kellemes percet, és aki ugyanerre vágyik, nincs más dolga, mint írni egy kommentet a poszt aljára, és máris övé lehet ez a remek olvasmány! Az 1993-as kiadás iránt áhítozóknak sajnos nem tudok ugyanilyen ajándékkal kedveskedni, nekik elég mélyen a zsebükbe kell nyúlni, ha meg szeretnék vásárolni a könyvet. Az én példányom nem eladó, egy jó állapotúért pedig (átszámítva) akár 50 ezer forintot is elkérnek az internetes könyvkereskedések!

jesolo.jpg

Napfény, tengerpart és egy jó könyv... dolce vita Olaszországban

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1library.blog.hu/api/trackback/id/tr1012794020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerga 2017.10.20. 22:06:26

Vártam az újabb blog bejegyzést.
Ajánlanék egy hasonló blogot:
f1-nut.com/
süti beállítások módosítása