Ez a poszt két dolog miatt is rendhagyó. Egyrészt azért, mert egy olyan könyvről szeretnék szólni, melyet még nem olvastam, másrészt pedig azért, mert a blog hagyományainak megfelelően ugyan angol nyelvű könyvről lesz szó, csakhogy magyar szerző tollából.

Azt hiszem Méhes Károlyt egyetlen magyar könyvgyűjtőnek sem kell bemutatnom, de ha mégis, akkor ajánlom mindenkinek a figyelmébe a Látogató a könyvtárban című blogbejegyzést. Karcsi azóta sajnos nem járt a könyváramban, én viszont az év elején meglátogattam őt Pécsett. Persze erről csak akkor értesült, mikor nagyjából negyven másik vendég társaságában megpillantott a helyi művelődési ház egyik különtermében. A felesége ugyanis meglepetéspartit szervezett az 50. születésnapja alkalmából!

Nekem ugyan nem volt születésnapom februárban, de aztán mégis úgy alakult, hogy én kaptam ajándékot Karcsitól. (Igaz nem ott a helyszínen - hiszen nem számíthatott az érkezésemre - hanem kicsit később, egy közös ismerősünk közvetítésével.)  Mit is kaphattam volna mást tőle, mint könyvet! Károlyról minden ismerőse tudja, hogy megszállott Gilles Villeneuve rajongó. Csakhogy ő nem elégszik meg azzal, hogy könyvekből vagy újságokból tájékozódik, hanem saját szakállára (mert tényleg van neki!) folyamatos kutatómunkát végez. Ez többek között abból áll, hogy megkeresi azokat a személyeket, akik közeli ismeretségben álltak Villeneuve-vel és próbál belőlük új információkat megtudni.

Kezdetben csak a blogján tette közzé ezeket a sokszor meglepő történetekkel teli interjúkat, először magyarra fordítva, később már eredeti nyelven, angolul. Mivel az interjúk számos érdekességet tártak fel, illetve teljesen új megvilágításba helyeztek bizonyos eseményeket, Karcsi belátta, hogy ezek egy könyvben lennének legjobb helyen. Valahogy így születhetett meg a Gilles Villeneuve - His untold life from Berthierville to Zolder című kötet. Karcsi az interjúkészítés során nem csak Berthierville-ben (Villeneuve szülővárosa) és Zolderban járt, hanem sok más helyen is: az azóta sajnos már elhunyt Andrea de Cesarist például Monacói Nagydíj hétvégéje során faggatta. Akit személyesen nem tudott elérni, azt más módon kereste meg. Mario Andrettit felhívta telefonon, Jody Scheckter pedig rendhagyó módon e-mailben válaszolt a kérdéseire. Így készült el 44 interjú.

Jól sikerült a borító, nem igaz?

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy tavaly megkaptam a kéziratot, mert Károly kíváncsi volt az észrevételeimre és a javaslataimra. Miután áttanulmányoztam, írtam néhány gondolatot e-mailben, melyek bízom benne, hogy hasznosnak bizonyultak. A jutalmam egy dedikált példány lett. A "késztermék" elolvasására sajnos még nem tudtam időt szentelni, így nehéz minden részletre kiterjedő véleményt formálni róla, az azonban már a kéziratból is megállapítható volt, hogy a könyv számtalan érdekességét és soha nem hallott történeteket tartalmaz. Tökéletes bizonyítéka annak, hogy az első kézből származó információk mindennél többet érnek! A könyv elsősorban azoknak szól, akik ismerik Gilles Villeneuve életének főbb mozzanatait, így ha a kedves olvasó ezt nem mondhatja el magáról, akkor érdemes tájékozódnia, mielőtt beleveti magát Méhes Károly könyvének olvasásába.

Aki valaha is megpróbált kemény fedeles könyvet (vagy bármilyen nehezebb tárgyat) külföldről rendelni, az bizony megtapasztalhatta, hogy az esetek döntő többségében sajnos nem érkezik meg épségben. Pedig mi, gyűjtőszenvedéllyel "megáldott" elvetemültek, nem csak a könyv tartalmára vagyunk kíváncsiak! Azt is szeretnénk, ha az a kötet a polcunk dísze is legyen, melyet időnként levéve gyönyörködhessünk benne. Már pedig egy leütött sarkú könyv nagyon szomorú látvány tud lenni, pláne ha belegondolunk, hogy mennyi áldoztunk rá, a jelentős postaköltségről nem is beszélve!

Rémes látvány...

Sajnos a gazdasági válság óta többszörösére nőttek a postai árak, már ami a külföldről Magyarországra küldést illeti. Azelőtt egy kisebb könyvet akár 3-5 fontért (akkori árfolyamon 1000-1800 Ft) is elszállítottak hozzánk, manapság 8-10 font alatt nem ússzuk meg, bármilyen könnyű is legyen az a könyv. (Ez a valós költség, nem ideértve az ingyen, vagy jelképes áron szállító könyvesboltokat.) Ilyen árak mellett különösen dühítő. hogy sérülten érkezik meg a könyv. Kisebb sérülések esetén az ember lenyeli a békát (főleg ha használt könyvről van szó), de ha komolyabb a kár, akkor érdemes egy e-mailben értesíteni az eladót.

Magam is így tettem, miután kézhez kaptam a gyűjteményemből még hiányzó Autocourse 2013/14 kötetet. (A nagy múltra visszatekintő évkönyvsorozatról három poszt is szól, tessék bátran visszalapozni!) A küldő könyvesbolt minden képzeletet felülmúlóan járt el. Reklamáló levelemre másnap válaszoltak, és közölték, hogy máris küldenek egy másik példányt! Sőt, ezúttal regisztrált küldeményként adják fel, így nagyobb az esély rá, hogy épségben megkapom. Némi késés árán ugyan, de végül megérkezett az új Autocourse. A csomagolásra leginkább a golyóálló jelzőt tudnám használni, ugyanis hosszú, és megfeszített munka árán tudtam csak kihámozni a könyvet a számtalan kartonpapír- és fóliaréteg fogságából. Mondanom sem kell, hogy ezúttal egy makulátlan példányt kaptam.

A sérülések elkerülésére van egy hatékonynak mondható módszer, mégpedig a bookwrap nevű csomagolóalkalmatosság. Ilyen használata esetén ugyanis nem a könyv sarkai szenvednek sérülést, hanem a csomagolás. Amennyiben külföldről vásárolnunk könyvet, mindenképpen próbáljuk rávenni az eladót, hogy ilyenben küldje a terméket. Megéri az a pár font pluszköltség!

Így néz ki egy bookwrap - Magyarországon nem találkoztam még vele

A fenti történetből már érhető, hogy miért rendelkezem két példánnyal az Autocourse 2013/14-es kötetből. Aki - bár vágyna rá - holnap mégsem talál a fa alatt egy ilyen évkönyvet, az ne habozzon, hanem keressen meg a gsuranyi@formula.hu e-mail címen. Közösen kitalálunk majd egy olyan jelképes összeget, melynek a fejében megválok a felesleges példánytól, persze csere is szóba jöhet.

A fenti sérüléstől eltekintve a könyv hibátlan állapotú

Kellemes Ünnepeket kívánok a blog valamennyi olvasójának!

Egyre erősödik bennem a hit, hogy a legjobb életrajzok a Forma-1-ban kudarcot vallott versenyzőkről íródnak. Szándékosan használtam a kissé furcsának ható dőlt betűs kifejezést, de ez áll a legközelebb a valósághoz. A versenyző ugyan egyes szám első személyben meséli el a történéseket a könyvben, az esetek döntő többségében azonban az író mégsem ő. A főszereplő általában egy beszélgetéssorozat keretében mondja el életének és pályafutásának történetét egy ismert, vagy kevésbé ismert szerzőnek, aki aztán fogyasztható formába önti az önéletrajzot. Ezt angolul ghostwriting-nak (szó szerint fordítva: szellemírás) nevezik. Egyes esetekben már a címlapon megjelenik a ghostwriter, azaz a szellemíró (és nem szellemirtó!) neve, más esetekben a belső lapon tüntetik fel szerkesztőként, de még olyan is előfordul, hogy elhallgatják a szellemírás tényét. Ez a jelenség önmagában nem baj, hiszen a versenyzői tudásnak nem kell írói képességekkel társulnia. Sajnos azonban az is előfordul, hogy az ilyen művekből hagiográfia válik, ami durván fogalmazva öntömjénezést jelent.

Bevallom, hogy szívesen vásárolom meg az ilyen köteteket (illetve szerencsés esetben megküldi a kiadó), mert egy kudarc története éppolyan érdekes tud lenni, mint egy világbajnokká válásé, sőt akár érdekesebb is. Emellett azt az elvet vallom, hogy a sportág történetével komolyan foglalkozóknak nem csak a főszereplők életrajzát kell betéve tudnia, hanem a mellékszereplőkét is, sőt továbbmegyek a filmes hasonlatokkal: a statisztákét is.

A poszt első mondatában megfogalmazott állításomat mindjárt három példával is alá tudom támasztani. Az egyik legnépszerűbb önéletrajzzá nőtte ki magát ugyanis Perry McCarthy Flat Out, Flat Broke című könyve, több díjat nyert Tommy Byrne önéletrajza, a Crashed and Byrned, és sokadszorra nyomtatták újra Duncan Hamilton 60-as években született Touch Wood című kötetét is. Ezek mind megérnének egy külön posztot, most azonban egy negyedik példával szeretnék előhozakodni. Ez pedig Derek Bell önéletrajzi könyve, mely nemes egyszerűséggel a My Racing Life címet viseli. Ebben az esetben nem titok, hogy az elismert szakember, Alan Henry játszotta a szellemíró szerepét, ami feltétlenül jót tett a könyvnek, hiszen valószínűleg ő vetette össze a Bell által elmondottak a valósággal, sőt ki is egészíthette olyan történésekkel, melyre a versenyző már nem is emlékezett.

Tény, hogy Bell hiába versenyzett többek között a Ferrari csapatnál, a Forma-1-ben nem tudott maradandót alkotni. A zárt karosszériás versenyzés területén azonban annál inkább, hiszen ötszörös Le Mans győztes, és kétszeres sportautó világbajnok lett. Önéletrajzi könyve először sikerei csúcsán, 1988-ban látott napvilágot, a kibővített kiadás pedig 2011-ben került a könyvesboltok polcaira. Már jó néhány évvel ezelőtt a birtokomba került az első kötet, azt azonban időhiány miatt nem tudtam elolvasni, így eladtam. A második kötetet azonban épp a napokban fejeztem be. A vásárlásnál elsősorban a fent említett cél vezérelt, azaz hogy megismerjem Bell rövidke Forma-1 pályafutásának hátterét, persze a közel 40 évig tartó karrierje többi fontos momentumára is kíváncsi voltam. Sajnos némileg csalódnom kellett, hiszen a versenyző életének legsikertelenebb periódusairól mélyen hallgat, beleértve a Forma-1 pályafutásának második felét is. Bizonyos esetben ilyen tartalmú mondattal intézi el a történetet: "Mint a könyv végén található eredménylistából látható, nem volt sikeresnek mondható ez a próbálkozásom." Maga a könyv egyébként remek olvasmány, hiszen tele van érdekes sztorikkal és Henry közreműködésének köszönhetően kitűnően meg is van írva. Ráadásul szép kiállítású kötet, sok színes fotóval tűzdelt. Remekül szórakoztam az olvasás közben, csak éppen arról tudtam meg a legkevesebbet, amire a igazán kíváncsi voltam. Ennek ellenére bátran ajánlom mindenkinek a művet, különösen azoknak, akiket a 80-as évek sportautó versenyzése vonz.

Az előző posztból kiderült, hogy miért az első számú információforrása az Autocourse évkönyv a Forma-1 történelméért rajongóknak. Sokukban meg is születik az elhatározás, hogy megpróbálnak hozzájutni az eddig megjelent kötetekhez. Ezt a gondolatot azonban mindenkinek érdemes elhessegetni a fejéből, ha csak nem volt a közelmúltban öttalálatosa a lottón!

Egy megjegyzés, mielőtt belekezdenék: jómagam, és a gyűjtők többsége Nagy-Britanniából jut hozzá az Autocourse kiadványokhoz, ezért angol fontban "gondolkodunk", ha az árról van szó. Ezért a posztban ebben a pénznemben adtam meg az árakat, mely mellé zárójelben hozzátettem az éppen aktuális árfolyamnak megfelelő összeget kerekítve. Sajnos a font árfolyama az utóbbi években 350 font körüli értékről 430-ra ugrott, mely nagymértékben megdrágítja a beszerzést...

 Jelenleg 49.95 font (21 ezer Ft) egy Autocourse évkönyv ára, melyet kis szerencsével akár 30% kedvezménnyel is megvásárolhatunk valamelyik online könyvesboltban. A régebbi kötetekből némelyik "fillérekért" beszerezhető, és még új példány is akad belőle. Ilyen például az 1997-es kiadás, melyért 4-10 font (1700-4300 Ft) közötti összeget kell csak áldozni. Hogy miért nem keltek el a kinyomtatott példányok az elmúlt közel két évtizedben, arra hivatalos magyarázat nincs, nekem azonban van egy elméletem. Szerintem Damon Hill 1996-os világbajnoki címe miatt nagyon megugorhatott az eladott példányok száma, a következő évben azonban a világbajnok sehol sem volt, így kevesebben vették meg az 1997-es évkönyvet. Ezt igazolni látszik, hogy az 1998-as és '99 kiadásokból is lapulnak még új példányok a raktárakban és nem is kell horribilis árat fizetnünk érte. Ahogy azonban haladunk hátrafelé az időben, egyre drágulnak az Autocourse évkönyvek.

Egy értékes darab egyenesen Argentínából - a címe ellenére az 1965-ös évről szól

Nehéz hozzájutni az 1994-es kiadáshoz, melyet valószínűleg Ayrton Senna tragikus halála miatt vásároltak meg sokan annak idején. Új példányokról álmodozni sem érdemes, egy jó állapotú használtra pedig minimum 50 fontot (21 ezer Ft) kell félretennünk.Ettől eltekintve a 80-as, 90-es években megjelent használt Autocourse kiadványok árai jócskán estek az utóbbi években nagyjából 35-35 font (11-15 ezer Ft) körül beszerezhető mind. Talán a tragédiáktól nem mentes 1982-es év képez kivételt, azért ennek kétszeresét is elkérik. Más a helyzet a 70-es években kiadott darabokkal. Az 1978-as például nemigen található meg 100 font (43 ezer Ft) alatt, mivel állítólag leégett a kiadó könyvraktára és mindössze 3000 példányt sikerült megmenteni! Az 1970 és '74 között megjelent kötetek esetén még rosszabb a helyzet: ezeknek darabjáért akár 200 fontot (86 ezer Ft) is elkérhetnek.

Igazán hátborzongató ára a 60-as évek Autocourse évkönyveinek van. A legolcsóbb az 1963-as, azt szerencsés esetben 120-150 font (52-65 ezer Ft) közötti áron meg lehet kaparintani. Az 1968-as ára 180-220 font körül (77-95 ezer Ft) mozog, az 1962-es akár 500 font (215 ezer Ft) is lehet, ha egyáltalán sikerül ráakadni valahol. Az 1964-es kiadás (mely az Autocourse 1965 címet viseli) azonban 800-1000 font (344-430 ezer Ft!) körüli összeget kóstál. Eladó példányt azonban nagyon nehéz találni!

Hogy ne keserítsem el a könyvekre áhítozókat, azoknak elárulom, hogy 1961-től 1976-tól megjelent az összes évkönyv szkennelt változatban e-book formájában, és ezekhez 20 fontért (8600 Ft) hozzá lehet jutni. Persze egy elvakult gyűjtő számára egy CD sosem ér fel egy antikvár könyvvel. Említettem már, hogy én is ilyen vagyok?

Az 1966-os Autocourse CD-ről egy dalszöveg jut eszembe: "Mégsem az igazi"

Ha az olvasó kipillant a képernyő jobb szélére, akkor könnyen felfedezi a Könyv, újság DVD feliratot, melynek értelmében a blog ezekről a témákról hivatott szólni. Eddig csak a könyvek voltak terítéken, úgyhogy legfőbb ideje, hogy a digitális korongok világába is elkalauzoljam az autósport megszállottjait!

A piacot tulajdonképpen egyetlen kiadó, a DUKE Video uralja, ők jelentetik meg az autó- és motorsporttal kapcsolatos DVD-k döntő többségét. A cég nevében már csak hagyománytiszteletként szerepel a videó szó, hiszen réges-rég áttértek a digitális technológiára. A kiadó 1981-as megalakulásakor persze még VHS kazetták forgalmazásával kezdte, a vásárlók pedig levélben vagy telefonon keresztül adhatták le rendelésüket. Hol volt még akkor az internet! A VHS kazetták forgalmazásával csak néhány évvel ezelőtt álltak le végleg, hiszen különféle okokból számos érdekes felvételt sohasem adhattak ki digitális formában. Ezek közé tartoznak például az 1981 és 1999 között megjelent Forma-1 évösszefoglalók, melyet ma is csak házilag digitalizált formában lehet beszerezni. Kár!

Ez a kazetta még nem látott videómagnót. Igazi kincs!

Az évek során egyre több olyan felvételt jelent meg DVD-n, melyet korábban csak videókazettán lehetett megvásárolni. A kiadó igényesen felújította az archív felvételeket, így nagyszerű képminőségű korongokon váltak elérhetővé olyan összefoglalók, melyeket 2-3 évtizeddel korábban adtak ki, illetve korábban sugározta őket a televízió.

A VHS kazetták forgalmazásának befejezésével egy időben megjelentek a DUKE Archive DVD-k. Ezzel megnyílt a lehetőség, hogy a kiadó archívumának csaknem teljes skáláját meg lehessen rendelni digitális adathordozón. Ez mind szép és jó lenne, csakhogy ezeknél a kiadványoknál a kép és hangminőség sajnos nem sokkal jobb (ha ugyan nem rosszabb), mintha egy otthoni DVD felvevővel digitalizáltunk volna be egy jó állapotú VHS kazettát. A kiadó újabban azt is lehetővé teszi, hogy a termékeket digitális letöltés formájában vásároljuk meg. A DUKE archívumból származó felvételek minősége sajnos így sem jobb, mintha lemezen rendeltük volna meg őket, az ára azonban nagyjából a harmada. (A friss felvételekről sajnos nem tudok nyilatkozni, azokat sohasem vásároltam meg letölthető formában.) Pár éve természetesen kibővült a paletta Blu-ray lemezekkel is és szerencsére ezekből is egyre bővül a kínálat.

A kiadó kínálatában jelenleg több, mint 3000 termék szerepel, így egyértelműen a bőség zavarával küzd a vásárló. Én szerencsés helyzetben vagyok, hiszen évek óta nagyszerű kapcsolatot ápolok a kiadóval, így legtöbb esetben elküldik nekem a legújabb termékeiket, ráadásul az utóbbi időben több példányt is, ezeket általában a  az Autósport és Formula magazin olvasói között sorsoljuk ki.

A DUKE Video ezzel a csomaggal lepett meg nemrég

Ezt a posztot természetesen nem reklámnak szántam. A DUKE termékei valóban nagyon jók, már akkor is több száz font értékű DVD-t vásároltam tőlük, mikor még nem álltunk kapcsolatban. Sőt, a mai napig is leadok egy-egy rendelést, ha megakad a szemem valami régi, de érdekes kiadványon. Bevezetőnek ennyi, későbbikben részletesen szeretném bemutatni a kiadó kínálatát. Addig is érdemes böngészni a www.dukevideo.com oldalt!