Autósport könyvtár

Könyv, újság, DVD... és még sok minden más!

Melyiket szeressem?

2019. szeptember 01. 12:49 - Surányi Géza

A gyűjtőszenvedéllyel "megáldott" sorstársaim életében eljön az a pillanat, mikor úgy érzik, hogy már mindent megszereztek, amit csak érdemes, gyűjteményük nem hízik tovább. Ez az állapot egészen addig tart, míg nem kezdik el böngészni valamelyik webáruház kínálatát és azt nem veszik észre, hogy bevásárlókosarukban tíznél is több termék van. Ez kényelmetlen helyzet természetesen velem is megtörtént, és szeretnék is három olyan könyvet bemutatni, melyek abban a bizonyos kosárban lapulnak - természetesen csak virtuális valójukban.

Kezdeném talán Peter Warr: My View from the Pit Wall című alkotásával. A szerző neve ismerősen csenghet a Lotus csapat elkötelezett híveinek, hiszen Warr ennél a csapatnál tett igazán ismeretségre szert. Kisebb megszakításokkal 1969 óta dolgozott az legendás istállónál, az irányítást az alapító, Colin Chapman halála után vette át, melyet 1989-ig őrzött meg. Így nem kétséges, hogy számos titkot fel fel erről a korszakról, mely az én szívemhez oly közel áll. Ha még hozzátesszük, hogy Warr olyan kiscsapatoknál is dolgozott, mint a Wolf és a Copersucar, akkor már nyilvánvalóvá válik, hogy miért sóvárgok a könyv iránt. Tovább erősíti a vásárlási szándékom, hogy a művet a színvonalas könyveiről ismert Evro Publishing adta ki. A kötet eredeti, 20 fontos áránál lényegesen olcsóbban is beszerezhető lenne - nem is tudom, hogy mire várok még!

A második könyv, ami izgatja a fantáziám, az Christopher Hilton: Grand Prix Battlegrounds című műve.Már rég vágyok ugyanis egy olyan műre, ami bemutatja a Forma-1 világbajnokság helyszínéül szolgáló versenypályákat, de nem az ott rendezett versenyek részletes ismertetésén keresztül. Sokkal jobban érdekelne például az, hogy miért és hogyan épült fel a pálya, honnan kapták a nevüket a kanyarok, és hogy milyen átalakítások történtek a vonalvezetésben az évek során. Sajnos a birtokomban lévő kötetek közül ennek a követelménynek a Maurice Hamilton: Grand Prix Tracks című alkotása csak részben, David Venables: The Great Motor Racing Circuits of Europe című könyve szinte egyáltalán nem felel meg. Talán éppen Hilton könyvéből tudhatnám meg a hőn áhított információkat? Erre a kérdésre az interneten fellelt könyvismertetőkből nem tudtam egyértelműen igennel válaszolni, így egyelőre nem döntöttem a vásárlás mellett. Ráadásul a könyvből az új példányokat már aranyáron mérik (mely egy 2010-es megjelenésű kiadvány esetében nem is csoda), de a használt, jó állapotú példányok sem olcsóak. Zsákbamacskát pedig nem szívesen vennék.

warr.jpg hilton.jpg cannell.jpg

 Nos, melyiket szeressem?

A harmadik mű, aminek a megvásárlását fontolgatom, az a The Limit: Life and Death in Formula One's Most Dangerous Era címet viseli, a szerzője pedig Michael Cannell. Ha ez a név semmit sem mond az autósporttal kapcsolatos könyvek gyűjtőinek, azon nincs is mit csodálkozni hiszen a szerzőnek ez az első próbálkozása ebben a témában. A mű a sportág legveszélyesebb időszakának tartott 50-es, 60-as éveket hivatott bemutatni, elsősorban a Ferrari két akkori versenyzőjének Phil Hillnek és Wolfgang von Tripsnek a karrierjén keresztül. Ez nem is hangzana rosszul, hiszen az utóbbi versenyzőről angol nyelven sajnos semmilyen életrajz nem jelent meg. Az szintén a vásárlás mellett szól, hogy az olvasói kritikák alapján egy nagyszerűen megírt kötetről van szó, mely papírfedeles változatban olcsón beszerezhető. Akkor miért is hezitálok? Egyrészt már lapul egy hasonló jellegű kötet a polcomon, másrészt elolvasására alighanem csak évek múltán tudnék sort keríteni.

 A probléma megoldására a blog olvasóinak segítségét kérem:

 Várom a javaslatokat, hozzászólásokat!

 

 

Szólj hozzá!

Nem Ross(z) olvasmány

2019. augusztus 07. 12:26 - Surányi Géza

Ha a kedves olvasó kitekint a képernyő bal oldalára, akkor láthatja, hogy a blog olvasottsági listáját a Csomagot hozott a pósta... című írás vezeti, és azt is elárulhatom, hogy toronymagasan. A miértre sajnos nem tudok választ adni, de valószínűleg az az oka, hogy a blog indulásakor az Index2 főoldalára került az említett poszt. És hogy miért hozom most szóba ezt a réges-régi írást? Nos azért, mert épp a napokban olvastam el a benne szereplő három mű egyikét, mégpedig a Brawn Story című könyvet.

Egész pontosan nem is az akkor beszerzett keményfedeles példányt, hanem annak puhaborítós kistestvérét. Ugyanis a már oly sokat emlegetett lusta, vízparti olvasgatáshoz kerestem alkalmas könyvet, és úgy tűnt, hogy a Brawn Story mérete miatt erre tökéletesen alkalmas. A megérkezése utána szembesültem a ténnyel, hogy a könyv mérete nagyobb, mint ami a termékleírásban szerepel, így kültéri olvasgatáshoz nem megfelelő. A csodálkozás itt még nem ért véget, hiszen az is kiderült, hogy a kezemben tartott könyv nem csupán az eredeti mű kicsinyített mása, hanem egy valódi második kiadás, mely egy plusz fejezetet tartalmaz. A külföldi könyvkiadóknál ugyanis bevett gyakorlat, hogy egy életrajzi könyvet először borítóval ellátott, keményfedeles változatban dobnak piacra, majd általában egy fél, vagy egy év múlva jön a puhafedeles, nagyjából 35-40%-kal olcsóbb utód. És jó esetben ez a második kiadás valamilyen pluszinformációt is tartalmaz.

Ilyenkor szembesül egy megszállott gyűjtő a dilemmával: melyiket vegyem meg, vagy ha már mind a kettő a birtokomban van, megváljak-e valamelyiktől? Ha igen, melyik legyen az? A gyűjtők számára ugyanis egy keményfedeles könyv nagyobb eszmei értékkel bír, mint a kisebb méretű, puhafedeles változat. Csakhogy az a tény, hogy az utóbbi általában tartalmazza az első kiadás óta eltelt időszak eseményeit, egyáltalán nem elhanyagolható! Arról még nem is beszélve, hogy egy puhafedeles könyv kiolvasása biztosan rontja annak állapotát, míg nagyobb társa esetén óvatos "kezelés" mellett alig észrevehető a használat. Ki-ki ízlésének és a rendelkezésre álló hely függvényében dönthet, hogy melyik változatot preferálja, esetleg megveszi mindkettőt. A Brawn Story még a szokásosnál is nagyobb a fejtörést okoz, mivel az új fejezet mindössze 14 oldalt tesz ki.

brawn.jpg

A puhafedeles változaton sajnos már látszik a használat nyoma

A cím láttám egyébként azt gondolhatná az olvasó (legalábbis én így voltam vele), hogy a könyv a Brawn csapat születéséről és a 2009-es szezonról szól. Szerencsére ennél sokkal jobb a helyzet, hiszen a mű első harmadából megismerhetjük az alapító-csapatfőnök Ross Brawn életét és munkásságát, így ez a rész rengeteg érdekességgel szolgál. (Például megdől az a Palik László által terjesztett tévhit is, hogy Brawn végzettsége atomfizikus.) Ezt követően a csapat megalapításával (pontosabb átalakulásával) ismerkedhetünk meg - mely ugyancsak izgalmas téma - és csak a végén jön a 2009-es év bemutatása versenyről-versenyre. Ez a rész a legkevésbé érdekes, hiszen a szezon minden egyes szabad- és időmérő edzésének, illetve versenyének végigelemzése a Brawn csapat szemszögéből korántsem mondható lebilincselőnek. Ráadásul a szöveg nyúlik is mint a rétestészta, azaz futamról-futamra hosszabb. Persze referenciaként tökéletesen használható, ha például szeretnénk megtudni, hogy Jenson Button miért csak a "vert mezőnyben" végzett a Magyar Nagydíjon, elég ezt a könyvet levenni a polcról.

Nagyon komoly hiányossága viszont a műnek, hogy alig pár mondat szól a "diffúzor-botrányról", vagyis a csapat által félig-meddig illegálisan használt technikai megoldás körül kialakult vitáról. Pedig véleményem szerint ennek a témának a körbejárása és megvilágítása lenne az egyetlen idényt megért csapatról szóló könyv egyik legfontosabb eleme! (Megkockáztatom, hogy olyanok is vannak, akik direkt a botrány megismerésének reményében vásárolják meg ezt a kötetet.) Érthetetlen módon az alaposságáról híres szerző, Christopher Hilton egyáltalán nem boncolgatja ezt a kényes kérdést. Talán azért, mert Ross Brawn csak a történet elhagyása fejében volt hajlandó segítette a munkáját?

Így talán érhető, hogy miért csuktam be kissé csalódottan a könyvet. Ez persze nem jelenti azt, hogy senki se vásárolja meg, hiszen mégis egy világbajnokságot nyert csapatot ismerhetünk meg belőle. Ráadásul a használt kötetek ára is igen kedvező. Ahogy a címben is jeleztem az én birtokoman lévő két példány közül az egyiket nemsokára tényleg elviszi a "pósta", mivel úgy döntöttem, hogy a kevésbé mutatós, de némileg több oldalt tartalmazó második kiadást tartom meg.

Szólj hozzá!

Furcsa szer(ke)zet

2019. április 21. 10:45 - Surányi Géza

Egy meglehetősen furcsa szerkezetű könyvet szeretnék ezúttal a blog olvasói elé tárni, mely a tragikusan elhunyt versenyzőről, Eugenio Castellotti-ról szól. A formátuma alapján  - közepes méretű, minőségi papírra nyomtatott műről van szó - azt gondolnánk, hogy egy nem túl terjedelmű szöveggel és sok képpel illusztrált műről van szó. Ez tulajdonképpen igaz is, de kötetet kiadó Giorgio Nada Editore változtatott a hasonló könyveknél már bevált recepten. A 144 oldalas könyv elejére ugyanis a "tömény" szöveg került, mely nagyjából az összes oldalszám felét teszi ki, a többi rész pedig képmelléklet, mégpedig érdekes információkat tartalmazó képaláírásokkal.

Tehát a kép és szöveg aránya nagyjából olyan, mint egy ahogy ez egy ilyen típusú könyvhöz "illik", csakhogy itt a szöveg és a képek külön blokkba kerültek. A sajátos szerkesztés előnye, hogy a szöveget nem zavarják meg a képek, így az olvasó jobban bele tud mélyedni a történetbe, hátránya viszont, hogy Castellottit és autóit a könyv első felében csak lelki szemeivel látja az olvasó. Azt is mondhatnánk, hogy két könyvet kaptunk egy kötetben: egy életrajzot és egy albumot.

A mű alcíme Stolen Heart - azaz elrabolt szív, melyből már lehet következtetni arra, hogy nem egy száraz, tényekkel teli könyvet tart a kezében az olvasó.  A mű nem csak Castellotti karrierjét mutatja be, hanem a versenyző személyiségét is, sőt arra is fény derül, hogy miként viszonyult hozzá akkoriban az olasz emberek. Csak azt sajnálhatjuk, hogy a szerző nem használt fel még több korabeli forrást, hogy még jobban megismerhessük Castellottit. Ugyanez igaz a karrier bemutatására is, mely nem kellően részletes. Ez többek között annak köszönhető, hogy a szerző, Cesare de Agostini, helyenként egy novellához hasonló stílusban vezeti fel a cselekményt, mely a tartalom rovására megy. Mivel a könyv eredetileg olasz nyelven íródott, ezek a tükörfordításban megjelenő mondatok hemzsegnek olyan szavaktól melyet egy angol nyelvben eléggé jártas ember sem biztos, hogy ért. De szerencsére ezzel nem veszít sokat.

castellotti.jpg

Így fest a 26 x 1,9 x 26 centiméteres mű borítója 

A helyenként túlzottan irodalmi stílus azért is "ártalmas" mivel így a tények leírása háttérbe szorul, hiszen például a versenyző halálának körülményei is egy regényt idéző stílusban ismerteti a szerző, de hogy pontosan mi történt, arra nem derül fény. Ez a jelenség szinte áthatja a könyv egészét, hiszen sok érdekes tény csak a képaláírásokból derül ki. A leírtak ellenére semmiképpen sem mondanám a könyvre, hogy rossz, mégsem olyan, mint amilyenre egy átlagos olvasó vágyik. Persze így is örülnünk kell annak, hogy a kiadó vállalkozott arra, hogy megjelentesse az angol változatot, hiszen de Agostini számos (hasonló kinézetű és valószínűleg azonos szerkezetű) könyvet írt egykori olasz sztárokról, melyek közül csak ez (és a háború előtti autóversenyzés nagy alakja, Tazio Nuvolari) életét bemutató kötet egy jelent meg angol változatban. Pedig milyen jó lenne Luigi Musso, Lorenzo Bandini, Luigi Villoresi történetét olvasni, nem is beszélve a sportág első világbajnokáról, Giuseppe Farináról, akiről furcsa módon egyetlen angol nyelvű könyv sem jelent meg!

Így az olasz nyelvet egyáltalán nem vagy alapszinten beszélőknek (ez az utóbbi vagyok én) marad az Eugenio Castellotti életének történetéről szóló alkotás, melyre nagyjából 15 ezer Ft-ot kell manapság áldozni ahhoz, hogy hozzájussunk.

Szólj hozzá!

Prioritások

2019. március 18. 08:52 - Surányi Géza

Sajnos nem vagyok unatkozó milliomos, aki korlátlan szabadidővel rendelkezik, azt hiszem ez tökéletesen látszik a blogbejegyzések alacsony számából. Nem milliomos mivoltom abban is megmutatkozik, hogy az otthonomban rendelkezésre álló hely sem korlátlan. Ebből a két dologból kifolyólag - ha fájó szívvel is - de drasztikus lépések megtételére kényszerülök: fel kell számolnom az Autósport Könyvtár egy részét.

Korábban már tettem róla említést (erre a bejegyzésre gondolok), hogy gyermekkoromban szüleim az Autó-motor újság előfizetői voltak, melyet én is előszeretettel lapozgattam, és amikor már olvasni tudtam, olvasgattam is. Az újság iránti szeretetem úgy hetedikes korom környékén tetőzött, melyet jól jelez, hogy balatoni nyaralásunk során meg kellett venni az újságot, mert nem bírtam kivárni, hogy hazaérjünk, és az előfizetett példányt kivegyem a postaládából. 1989-ben elérkezett a rendszerváltás, és az addig (szinte) egyeduralkodó Autó-motor mellé megérkezett a piacra az Autó Extra és az Autó magazin című havilap. Kezdetben ezeket is megvásárolták szüleim, de aztán néhány lapszám után rájöttünk, hogy a bőség zavarával fogok küzdeni, így maradt az Autó-motor. Mégpedig egészen 2008-ig, persze akkora már nem a szüleim, hanem én voltam az előfizető. Mivel 2000-res évek elején az autók iránti érdeklődésem szinte teljesen megszűnt és végleg átterelődött az autósportra, az újságra egyre kevésbé volt szükség. Ráadásul addigra már megismerkedtem az internettel is, ami jelentősen csökkentette a nyomtatott sajtó olvasására fordított időt. Ezek vezettek odáig, hogy 2008-ban - ha jól számolom 37 év után - lemondtam az Autó-motor előfizetését.

Pedig gyűjtőszenvedélyem csúcsán hat(!) autós újságot vásároltam, fizettem elő, vagy épp kaptam ingyenesen. Ezek az Autó-motor mellett az Autósport és Formula magazin, az Autó Modell Sport, a V-Max, az F1 Racing és az angol MotorSport voltak. Persze ennyi elolvasására sosem maradt időm, sőt a vége felé már eljutottam odáig, hogy az egyes lapszámokat ki sem nyitottam. Az Autó-motor gyűjteményemet közben tovább gyarapítottam, sok elveszett, vagy hibást példányt szereztem be, így most már elmondhatom, hogy 1976-tól 2007-ig komplett a gyűjteményem, de az 1958 és 1975 közötti időszakból is tekintélyes számú példányt lapul a szekrényben. Pontosabban csak lapult, mivel nemrég az összes példányt kipakoltam és levittem - hanem is a pincébe - hanem társasházunk egy közös helyiségébe, melyet most én használok.

Mára már eljutottam el arra a következtetésre, hogy ezeket az újságokat sosem fogom elolvasni, mivel az életem hátralévő részében más élvez majd prioritást. Helycsökkentési elhatározásomat csak erősíti, hogy az Arcanum adatbázis segítségével böngészhető (sőt korlátozott mértékben le is tölthető) az Autó-motor valamennyi évfolyama 1948-tól 2014-ig, - igaz csak abban az esetben, ha borsos áron előfizetünk a szolgáltatásra. (Ráadásul elég sok lapszámból oldalak is hiányoznak, melyet éppen az én segítségemmel próbálnak folyamatosan orvosolni.)

polc_1.JPG

Szép mennyiség, igaz?

Persze nem szeretném egyből a MÉH telepre vinni a tekintélyes kollekciómat. Már próbáltam a magazinokat - először az Autó Modell Sportot, a V-Maxokat és az Autó Motor muzeális állapotú példányait - áruba bocsátani, de eddig sajnos nem jártam sikerrel. (Pedig azt hiszem a kikiáltási ár sem volt vészes.) Ha esetleg akadna olyan elvállalkozó szellemű olvasó, aki magáénak szeretne tudni 32 évfolyamnyi Autó-motort, illetve további 250-300 példányszámot, az ne habozzon, hanem vegye fel a kapcsolatot velem!

 

 

Szólj hozzá!

A feledés homálya

2019. február 22. 11:07 - Surányi Géza

Az angol Veloce kiadóval remek a kapcsolatom - hosszú évek óta küldik részemre a frissen megjelent könyveiket. A cég nem csak elismert szakíróknak, de lelkes amatőröknek is lehetőséget ad, hogy kibontakoztassák tehetségüket, főleg ha valamilyen izgalmas témát választanak. Ezt tette S. S. Collins, aki Unraced... címmel írt könyvet. 

A szerző olyan versenyautókat mutat be, melyek készen álltak arra, hogy rajthoz álljanak bevessék őket a Forma-1-ben, de valami miatt ez mégsem történt meg és mára a feledés homálya borítja őket. Az internet létezése előtti időben egy-egy ilyen sikertelen próbálkozásról legfeljebb egy kisméretű kép, és pár sor jelent meg az Autó-motor című újságban, talán néhány képkockát mutatott az Eurosport, de hogy valójában miről szólt a projekt vagy miért fuccsolt be, azt sosem sikerült megtudni. A szerző egy amatőrtől elvárható mélységű kutatómunkával összeszedett minden elérhető információt, melyhez 150(!), nagyrészt korábban sohasem publikált képet is megszerzett.

A könyvben bemutatott autók tulajdonképpen két csoportra oszthatók. Az egyikbe azok tartoznak, melyek tesztelési célokra szolgáltak, és valójában sosem akarta őket bevetni a gyártó, a másikba pedig azok, amelyek a bemutatkozás szélén álltak, de az meghiúsult. Mondanom sem kell, hogy ez az utóbbi téma az igazán izgalmas! Ide tartozik a Honda RC100/RC1.5x (1993-1995) és RC2x (1995-1996), a Lola T95/30 (1995), a DAMS GD-01 (1995), valamint a Dome F105 (1996). A könyv tartalmazza az 1997-es Ausztrál Nagydíj edzésén bemutatkozó, de ott hatalmas kudarcot valló Lola T97/30 történetét is. A tesztelési céllal épült autók közül a Honda RA099 (1999) és a Toyota TF101 (2001) szerepel a könyvben és kakukktojásként olvasni lehet még a Premier1 prototípusról (2001) és McLaren MP4/18-ról (2003). A bemutatás és a fotók mellett különösen érdekes része a műnek az a pár oldal, melyen a szerző megpróbálja összeszedni, hogy egy-egy típusból hány darab készült és azoknak mi lett a sorsa!

unraced.jpg

Tehetségtelen fotós vagyok - ez jól látszik az egyébként ízléses borítóról készített képemen

Nagyon találóan mondta el véleményét a könyvről az egyik angol internetes fórum hozzászólója, aki azt írta, hogy a szerző "könnyen elérhető gyümölcsöket szedett le a fáról", azaz hogy csak a nem túl nagy fáradtsággal megszerezhető információkat gyűjtötte össze. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a nem mozgatott meg minden követ annak érdekében, hogy alaposan megismerhesse az autók történetét, másrészt olyan típusokat választott, melyekről innen-onnan azért össze lehet szedni információkat. Az észrevétel csak részben jogos, mert a szerző nem csupán az internetről és a korabeli magazinokból tájékozódott, hanem a lehetőségeihez mérten saját kutatómunkát is végett. A kritika ellenére  egyértelműen ajánlani tudom a könyvet blogom olvasóinak, hiszen sokkal többet meg lehet tudni ezekről a kuriózumokról, melyet valaha is reméltünk. A képek pedig szenzációsak! Persze a mű számos kérdést megválaszolatlanul hagy, így nem lenne ellenemre egy bővített kiadás, nem is beszélve egy második kötetről...

Sajnos a Veloce kiadónál most épp nem kapható a mű, így az új és használt példányok ára is magas: az eredeti, 25 fontos vételárnál 10-20-szal is többet ki kell adni egy jó állapotú példányét. Talán érdemes várni egy kicsit, mert a kiadó rendszeresen újranyomja a sikeres könyveit, az pedig nem kérdés, hogy az Unraced… ezek közé tartozik.

Szólj hozzá!