Autósport könyvtár

Könyv, újság, DVD... és még sok minden más!

B, mint Berger

2016. február 13. 09:51 - Surányi Géza

Nemrég tervbe vettem, hogy a birtokomban lévő életrajzi könyvek közül nem válogatok, hanem ábécé sorrendben olvasom el őket. Most már érhető, hogy a múltkori bejegyzésben miért írtam Derek Bellről és miért következik most egy hazánkban is jól ismert versenyző.

Gerhard Bergerről van szó, akinek életét és pályafutását Christopher Hilton örökítette meg. Az író neve ismerős lehet a hazai gyűjtőknek, hiszen életrajzi könyvei közül néhány magyarul is megjelent. Hilton megítélése az olvasók körében eléggé vitatott, így kissé félve lapoztam bele a Bergerről írt művébe.

Félelemeim teljesen alaptalanok voltak. A szerző valamennyi olyan személyt felkeresett, aki Berger karrierjének alakulásában kulcsfontosságú szerepet töltött be, vagy egyszerűen jól ismerte az osztrák versenyzőt. Hosszasan beszélt velük, kikérdezte őket minden apró részletről. Természetesen magával Gerharddal is számos beszélgetést folytatott. Tökéletesen érezhető, hogy nem az íróasztal mellett ücsörögve írta a könyvet, hanem nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az közvetlenül az érintett személyektől kapjon tájékoztatást az olvasó. A szerző szó szerint próbált minél több információt belezsúfolni a könyve, melyet a kis sortávolság és a minimális mértékű margók jeleznek.

Ahelyett, hogy részletesen leírta volna egy-egy verseny beszámolóját, Hilton inkább a dolgok hátterét próbálta megvilágítani. Ez a könyv nem arról szól, hogy Berger a második helyről rajtolt és harmadikként ért célba, illetve egész pontosan ez minden, amit egy nem mérföldkőnek számító versenyről megtudhatunk. A szűkszavú versenybeszámolókhoz azonban számos háttér információ párosul, sztorikkal fűszerezve. Ráadásul mindez precíz, kronológiai sorrendben, ahogy azt Hilton más műveinél már megszokhattunk.További erénye a könyvnek, hogy Gerhard Berger gyerekkorát és alsóbb kategóriákban történő versenyzését ugyanolyan részletességgel mutatja be, mint a Forma-1-es pályafutását.

berger.JPG

A könyv első alkalommal 1993-ban jelent meg, majd két év múlva jött a bővített és átdolgozott kiadás. A 1994-es és '95-ös évről szóló rész már kissé más stílusú, mint az életrajz többi része, ettől eltekintve a művet csak egy szóval lehet jellemezni: szenzációs!

A leírtak alapján nem tehetek mást, minthogy jó szívvel ajánljam mindenkinek a Human Face of Formula One (azaz a Forma-1 emberi arca) című könyvet. Az viszont nagy kár, hogy 1995-ben lezárul a történet és nem követhetjük végig Berger pályafutását egészen 1997-es visszavonulásáig. És mivel Christopher Hilton 65 éves korában váratlanul elhunyt, sajnos már soha nem is fogjuk.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1library.blog.hu/api/trackback/id/tr948136922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása