Autósport könyvtár

Könyv, újság, DVD... és még sok minden más!

Felkészültem a nyárra!

2018. június 30. 17:55 - Surányi Géza

Már több bejegyzésben utalást tettem arra (például itt és itt), hogy a nyár számomra egyik legkellemesebb időtöltése a vízparti olvasgatás. Ennek ideális kelléke egy körülbelül 17,5 centméter hosszú és 11 centiméter széles, papírkötésű könyv, melyből számos példányt beszereztem az utóbbi időben. Egyelőre csak egy fotót teszek közkinccsé róluk, részletesebb információt csak az elolvasásuk után szeretnék róluk megosztani. Az talán a címekből is látható, hogy nem egy gyűjtemény nélkülözhetetlen darabjaival van dolgunk, ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy sok kellemes órát fogok tölteni az olvasgatás közben!

paperback.jpg

Attól tartok, hogy mostanra már az összes, ebben a méretben kapható könyv a birtokomba került (a képen látható köteteken kívül is sorakozik még jó pár hasonló darab a polcomon), így komoly fejtörést okoz, hogy mihez kezdjek majd, ha ezeken mind átrágtam magam. Persze ezen ráérek majd nagyjából 2020 környékén töprengeni!

A jelen poszttal nem arra kívántam utalni, hogy a blog hosszabb nyári szabadságra megy. Épp ellenkezőleg: a jövő héten esedékes nyaralásom után egy nagyobb lélegzetvételű írással jelentkezem!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1library.blog.hu/api/trackback/id/tr6713751896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása