Nagyjából három és fél évtizede követem az autósport világának történéseit, így számos olyan - már visszavonult - versenyző akad, akiknek végigkísértem a pályafutását. Ez általában a Forma-1-re korlátozódik - hiszen manapság a nevelőszériákat nem követem figyelemmel - de régebben más volt a helyzet! David Coulthard volt az a versenyző, akinek már 1991-ben, a Brit Forma-3 bajnoki címéért folytatott hatalmas küzdelmét a TV képernyő előtt ülve izgultam végig, később pedig a Forma-3000-res versenyeinek összefoglalóit is megnéztem a Screensporton. Arról nem is beszélve, hogy egy motorsport híradóban élete első Forma-1 tesztjét is láttam, melyre egy nagyon esős Silverstone-i pályán került sor 1989/90 telén. Máig előttem van a kép, ahogy az akkor még csak 18 éves versenyző "csigatempóban" kanyarodik be a Copse kanyarba, ami persze nem is csoda, hiszen az a piros-fehér McLaren nagyjából négyszer akkor teljesítményű volt, mint az a 160 lóerős formaautó, mellyel abban az évben versenyzett!
Szóval mire Coulthard 1994-ben megérkezett a Forma-1-be, már pontosan tudtam, hogy ki is ő. Mikor az azévi Magyar Nagydíj első időmérő edzésének vége felé kicsúszott, majd odajött a tribün kerítéséhez, a nézők közül először én léptem oda hozzá, hogy autogramot kérjek és beszéljek vele néhány mondatot. Sőt, mikor az edzés végén bemondták a végeredményt magyarul, lefordítottam neki, és tudattam vele, hogy a harmadik helyen végzett. Amit úriember módjára meg is köszönt! Legutoljára már visszavonulása után beszéltem Daviddel, mikor TV-s szakértőként volt jelen a Hungarorigen, én pedig egy ilyen, sokat látott versenyző véleményét szerettem volna megírni a verseny esélyeiről aznapi cikkemben.
Azt hiszem egyértelműen látszik, hogy meglehetősen jól ismerem Coulthardot pályafutását, így annak pontról-pontra történő felidézése helyett elsősorban az általam is látott események háttérinformációit vártam az It Is What It Is: The Autobiography - című önéletrajzi művétől, mely visszavonulását követően, 2007-ben jelent meg. Azt persze leírni is felesleges, hogy a sok, hasonló jellegű műhöz hasonlóan ez a könyv is egy szellemíró (jelen esetben Martian Roach) segítségével jött létre. Mikor becsuktam a 336 oldalas kötetet, vegyes érzések kavarogtak bennem. Mielőtt megpróbálok erre magyarázatot adni, tisztáznom kell valamit.
A blogom célja soha nem az volt, hogy bejegyzéseimben összefoglaljam egy könyv tartalmát, hiszen azzal majdhogynem okafogyottá válna annak megvásárlása. Sosem értettem azokat, akik egy könyvbemutatót úgy képzeltek el, hogy összefoglalják annak tartalmát, különös tekintettel a még sohasem hallott részletekre. Bocsássák meg nekem a kedves olvasók, de nem tudom megállni, hogy ne illesszek be egy idevágó viccet, mely egy könyvkereskedésben játszódik:
VÁSÁRLÓ: Mondja, tudna ajánlani valami izgalmas krimit?
ELADÓ: Hogyne! Itt ez az újdonság, hallatlanul izgalmas és fordulatos. Csak az utolsó oldalon derül ki, hogy a kertész a gyilkos.
Tehát nem szeretnék a Coulthard könyv esetén hasonló hibába esni, mégis röviden megpróbálok betekintést adni a mű felépítésébe és hogy miért váltott furcsa érzéseket ki belőlem. A könyv első fele remek, hisz DC részletesen elmeséli gyerek- és ifjúkorának legfontosabb történéseit (többek között azt is megtudhatjuk miért kapta - fonetikusan leírva - a díszí becenevet), majd sok érdekes anekdotát olvashatunk a gokartos időkről. A könyv abszolút őszinte és némi bulváros jelleggel is bír, hiszen a skót versenyző magánélete sem marad tabu. Igaz, egy-egy a formulaautós versenyről ritkán ír részletesen, de ez a rész így is kellően taglalt, és helyenként valóban egy krimi izgalmaival vetekszik.
A mű második fele azonban csalódást keltő. David szinte alig árul el valamit a Williams-es és McLarenes karrierjéről, és meglehetősen furcsa magyarázatot ad arra, hogy miért volt rendszeresen kevésbé eredményes, mint csapattársai és miért nem nyerte meg a világbajnokságot annak ellenére, hogy többször a mezőny legjobb autójában ült. Kevés versenyre tekint vissza, melyet azzal magyaráz, hogy őt mindig a jövő érdekelte, sosem a múlt. Nem enged bebocsátást a kulisszatitkokba, régi titkokról sem rántja le a leplet, legfeljebb csak megemeli azt. Helyette az életfilozófiájáról mesél, talán csak annak érdekében, hogy a Forma-1-es időszakáról szóló szekció is legalább olyan hosszú legyen, mint a sikerekben gazdag junior karrier bemutatása. Természetesen ennek a szakasznak is vannak érdekes részei, mint például a csapatváltásának háttere, vagy a repülőgép-balesetének elmesélése.
Pontosan az, amit a címe sugall: egy önéletrajz - semmi több
A könyv kicsengése számomra az, hogy David Coulthard egyáltalán nem elégedett versenyzői karrierjével és nem is szívesen emlékszik vissza rá - de ezt még saját magának sem vallja be. Egy rajongó azt gondolná, hogy az ilyen veszélyes sportágat űző emberek érdekes és izgalmas személyiségek - a mű alapján DC nem éppen ezek közé tartozik.
Remélem a törekvésem sikeres volt, és nem árultam el, hogy a tényleg a kertész-e a gyilkos vagy sem! Azt hiszem a leírtakból érzékelhető, hogy az első rész miatt a művet egyértelműen az "ajánlott" kategóriába kell sorolni, arra való tekintettel különösképp, hogy fillérekért meg lehet vásárolni mind a keményfedeles, mind a 2008-ban megjelent papírkötésű kiadást. Rövid, könnyed olvasmány, és ha a második rész nem is olyan izgalmas, mint egy krimi, megéri a rá fordított időt, pénzt és energiát.
