A tél végén az a megtiszteltetés ért, hogy meglátogatta könyvtáramat számos Forma-1 témájú kötet szerzője, Méhes Károly. Karcsival nyolc éve ismerjük egymást. Első alkalommal 2005 februárjában találkoztunk, ekkor utaztunk el együtt a Ferrari aktuális Forma-1 versenyautójának bemutatójára, Maranellóba. Azóta évente általában egyszer futunk össze, mégpedig a Magyar Nagydíj alkalmából, ahol a hosszú hétvége mind a négy napja során találunk alkalmat a beszélgetésre - gyakran a Ferrari csapatnál elfogyasztott ebédünk közben. Természetesen diskurzusaink témaköre legtöbbször a Forma-1 históriája, hiszen Karcsi is rajong iránta (különösen a 70-es évek hozzák lázba), de nem csak ez, hanem a könyvek iránti vonzalmunk is közös vonás. Hát csoda, hogy kíváncsi volt gyűjteményemre? Szerencsére februárban végre összejött a régóta esedékes látogatás, és örömöre szolgált, hogy egy igazi szakértőnek mutathatom meg a könyvtáramat. Remélem, egyszer én is viszonozni tudom nála a vizitet!

Méhes Károly (jobbra) és a blog szerzője

Karcsi nemcsak saját műveiből hozott két darabot ajándékba, hanem kölcsöadta Joakim Thedin: Memories of Ronnie Peterson c. könyvét, melyet maga a szerző küldött le neki. Ahogy már a címből sejteni lehet, a mű a tragikus körülmények között elhunyt Forma-1 versenyzőnek, Ronnie Petersonnak állít emléket. Mégpedig úgy, hogy megszólaltja mindazokat, akik közelről ismerték az egykori sztárt. (Az ötlet nem új, hiszen Ayrton Sennáról és James Huntról is született már hasonló jellegű alkotás.) A könyvben családtagok, szerelők, csapatfőnökök, barátok és egykori riválisok mesélik el néhány mondatban, hogy milyennek látták Ronniet. A történet a gyermekkorból indul egészen a versenyző haláláig. A mű érdekes olvasmány, hiszen számtalan, korábban még sohasem hallott sztorit tartalmaz, de inkább azoknak való, akik már ismerik a 70-es évek egyik legtehetségesebb pilótájának élettörténetét. Akik még nem, azoknak inkább Alan Henry: Superswede című könyvével érdemes kezdeni az ismerkedést, egész pontosan annak második, puhafedelű kiadásával, mely Peterson halála után jelent meg. Ezt remekül egészíti ki a a Memories of Ronnie Peterson c. könyv, melyet képanyaga tesz még vonzóbbá olvasók számára.

A bloggal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat továbbra is várom a gsuranyi@formula.hu e-mail címre!

Egyik kedvenc gimnáziumi tanárom, Hevesi László jegyezte meg annak idején a matematika tankönyvünkkel kapcsolatban, hogy "Éppen elhozhatjátok az órára, de ha otthon billeg a szekrény, akkor inkább tegyétek alá." Sajnos az autósport témakörében írt könyvek között is akad néhány olyan próbálkozás, mely tényleg csak arra jó, hogy kiegyensúlyozzuk vele az otthoni szekrényt, de elolvasni még véletlenül sem szabad őket. Ebből mutatok be most kettőt.

Az egyik Timothy Collings: Eddie Jordan - The Biography c. könyve. Mikor 2002-ben hírűl vettem, hogy Collings írásba foglalja az akkor még aktív Forma-1 csapatfőnök munkásságát, nagyon megörültem, hiszen Eddie igazán színes egyéniség, és nem mindennapi pályafutásának bemutatása csakis érdekes olvasmány lehet. Keserűen kellett csalódnom. A 324 oldalos könyvből gyakorlatilag semmit sem lehet megtudni Jordan életéről, mert rettenetesen felületes. Ellentétben számtalanszor elismétli a szerző, hogy mennyire ír vér folyik az ereiben, mert bárhová is sodorta az élet, sohasem hazudtolta meg származását. Nagyjából ez minden, amit a több, mint 300 oldal elolvasása után megtudhatunk Jordanről. A szerző csupán néhány mozzanatot villant fel a csapatfőnök életéből, de konkrét adatokat hiába keresnénk, így a könyv referenciamunkának teljesen használhatatlan. Jordan Forma-1 tesztjéről is csupán egyetlen félmondat szerepel a könyben (szándékosan nem használom a mű vagy az alkotás szavakat!), de sem a helyszínre, sem az időpontra, sem az autó típusára nem derül fény. Amilyen gyorsan csak tudtam, meg is szabadultam a kizárólag szekrényünk billegésének megakadályozásához hasznáható tárgyhoz. Hogy nem csak nekem ilyen lesújtó a véleményem a könyvről, azt jól mutatja, hogy jelenleg egyetlen pennyért(!) is szerepel néhány antikvárium kínálatában.

A másik hatalmas csalódást okozó könyv az egykori legendás Forma-1 versenyző, Stirling Moss, Ken W. Purdy segítségével papírra vetett All But My Life című életrajza. Pedig a könyv több kiadást is megért, sőt egyesek az életrajzok etalonjának tartják. Persze olyanok is akadnak, akiknak épp az ellenkező véleményen vannak, és bevallom és is közéjük tartozom. Kísérteties hasonlóságot mutat a Jordan könyvhöz abban a tekintetben, hogy nagyon kevés konkrétumot tartalmaz, inkább Moss gondolatait írja le az autóversenyzésről és a veszélyről. A könyv először 1963-ban jelent meg, éppen a brit versenyző súlyos balesetét követő évben. Mintha érződne a szövegen, hogy Moss még nem épült fel a csaknem halálos kimenetelű szerencsétlenségből (mondhatnám rosszmájúan), hiszen gyakran nehéz a gondolatmenetét követni. Egy percig sem volt kérdés, hogy ennek a könyvnek sincs helye a polcomon és ha anyagi veszteség árán is, de áruba kell bocsátanom. És hogy miért lett mégis hepiend a sztori vége? Nos, a könyvet egy spanyol úriember vásárolta meg, aki később segített nekem szállást találni, mikor 2004-ben kint tartózkodtam újságíróként a Spanyol Nagydíjon. Montmelóban (mely egy kis falu, és nagyjából olyan távolságra fekszik a pályától, mint a Hungaroring Mogyoródtól) szerzett nekem egy pici, de megfizethető árú szobát. Így aztán gyalogszerrel is ki tudtam járni a verseny helyszínére spanyol vendéglátóimtól. Ha nem követem el a baklövést a könyv megvásárlásával, akkor valószínűleg nem lett volna ilyen remek szállásom!

Aki a régi Forma-1-es csapatok történetét szeretné megismerni, annak szó szerint az Alfánál, egészen pontosan az Alfa Romeo-nál kell kezdenie a tájékozódást. Ehhez ideális kellék David Venables: First Among Champions című könyve. Megvallom őszintén, mikor Venables nevét megpillantottam a borítón kissé szkeptikus lettem, hiszen a szerző más művei, mint például a French Racing Blue, vagy a Classic Motor Racing Circuits of Europe nem hagyott bennem mély nyomot. Szerencsére félelmem nem bizonyult megalapozottnak, hiszen az egykori ügyvéd Alfa Romeo-ról íródott könyve kitűnő alkotás.

A szerző az előszóban leírja, hogy nem csupán korabeli újságokból és könyvekből dolgozott, de betekintést nyerhetett az Alfa Romeo gyár archívumába is. Azokban az esetekben, ahol két forrás egymásnak ellentmond (ez könnyen előfordulhat egy évszázaddal ezelőtti történések esetén!), Venables tényekkel kísérli meg alátámasztani, melyik változat lehet igaz.

A könyvből megismerhetjük az Alfa Romeo autósport-történelmét a kezdetektől az ezredfordulóig, már ami az együléses versenyautókkal való versenyzést illeti. Külön érdeme a műnek, hogy Venables az Alfa Romeo politikai döntéseinek hátterét is bemutatja, melynek megértéséhez szükséges volt a kor történelmének ismertetése. Ennek érdekében a könyv egyes részein szinte átmegy történelemkönyvbe, így az olvasók megismerhetik az I., ill. a II. Világháború kirobbanásának körülményeit, elsősorban Olaszország szemszögéből. Aki ezekre már nem emlékszik a tanulmányaiból (mint e sorok írója), az nagyon hasznos és érdekes ismeretekkel gyarapodhat.

A szerző bevallja, hogy legszívesebben lezárta volna a történet 1951-nél, mikor az Alfa Romeo kivonult a Forma-1 világbajnokság színpadáról. A történeti hűség kedvéért azonban nem maradhatott ki a fellángolás korszaka, vagyis az 1977 és '85 között eltelt évek. Érzékelhető, hogy ez a kevésbé dicsőséges periódus kevésbé hozta lázba Venablest, így ez a rész egy picit összecsapott a könyvben. Ettől eltekintve a First Among Champions nagyszerű olvasmány, minden autósport rajongónak ajánlott.

Mint a fényképen is látható, sajnos az én példányom borítója kissé meggyűrődött a szállítás során. A könyvet egyébként jó pár éve, egy árleszállításkor szereztem be mindössze 10 fontért. Sajnos ma már egy kisebb vagyont, azaz 65-70 fontot is elkérnek az antikváriumok egy jó állapotban lévő kötetért.

Rendhagyó bejegyzés következik most az Autósport könyvtár blogon, ezúttal a "könyvtáros" emlékszik vissza egy közel negyed századdal ezelőtti eseményre.

Az 1988. december 27-ei nap örökre megváltoztatta az életemet. Éppen elsős voltam a gimnáziumban, és - habár 8 éves korom óta tanultam angolt - nem ment éppen a legjobban. Az általános iskolai tanárom szerint nem a nyelvérzékemmel volt baj, hiszen szótár nélkül is szinte azonnal ráéreztem a legtöbb szó jelentésére, hanem a szorgalmammal. A könyvet legritkább esetben vettem a kezembe, a házit is csak ímmel-ámmal készítettem el. Egy szó mint száz, 14 éves koromra tulajdonképpen még a kérdőszavakkal sem voltam tisztában a nyelvtanról nem is beszélve. Pedig akkor már hat éve birkóztam a nyelvvel.

Egy decemberi napon észrevettem, hogy egy hatalmas kábel lóg a kertünkben, melyről kiderült, hogy az bizony a helyi kábeltévé vezetéke. Tudniillik az akkori televíziós viszonyokról, hogy csupán négyféle adót lehetett mifelénk fogni, a magyar, és a csehszlovák(!) TV két-két csatornáját. Már akkoriban is éltem-haltam az autósportért, így minden alkalmat megragadtam, hogy láthassam kedvenc sportágamat. Ha úgy adódott, még egy autókrossz versenyt is szívesen megnézem a csehszlovák televízióban. A Forma-1-et csak esténként, felvételről adták, de azt is igyekeztem elcsípni - ha nem kezdődött túl későn. Azt hiszem leírni is felesleges, hogy sosem tanultam cseh vagy szlovák nyelven, mégis megértettem egy pár dolgot, így a mai napig el tudok mondani olyanokat, hogy "leggyorsabb kör", "ezerkilencszáznyolcvannyolc", vagy "fék"!

Azt a "bizonyos" lógó kábelt aztán átvezették hozzánk a tetőtérbe, melyet először akkor pillantottam meg, mikor egy testnevelés órán gyalogoltunk fel a katonai kollégiumba focizni. Már alig vártam a nap végét, hogy hazamehessek, de hiába nyomkodtam a TV gombjait, nem jött be rajta egyetlen új adás sem. Pedig akkoriban már sokat hallottam Ákos nevű osztálytársamtól a kábeltévén fogható csatornákról, vagyis az angol nyelvű Sky és Super Channelről, valamint a francia TV5-ről. Ákos elsősorban a rengeteg zenei műsorról áradozott, persze voltak sorozatok és sok más minden.

Édesapámat addig nyaggattam, míg felhívta a Telestar Kft-t, akik közölték, hogy sajnos csak a karácsony utáni első, vagy második munkanapon kötik be a műholdas adásokat. Azon a bizonyos ominózus napon észrevettük, hogy egy zöld színű Nysa furgon (talán egyesek még emlékeznek erre) áll a ház előtt, és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezzel bizony a szerelők jöhettek. A TV-n sajnos még mindig nem jött be új adás, így leültem, hogy édesapám segítségével megpróbáljak megbirkózni a téli szünetre feladott angol házi feladattal. (Micsoda véletlen!). Egyszer csak ajtócsapódást hallottunk, és mire kinéztünk az ablakon, csak a zöld Nysa hűlt helyét láttuk.

Valahogy így nézett ki, talán  színe volt egy kissé sötétebb

Rohanás a TV-hez, csatornakeresés. Láss csodát, lehet fogni a Sky-t, a Super-t és a TV5-öt! Örömöm határtalan volt... míg édesapám vissza nem parancsolt az angol házihoz. Ha jól emlékszem éppen "A popzene érzelmes dallamai" című műsor ment, ennél azonban jobban izgatott, hogy 12-től egy autósport adás szerepelt a TV műsorban! Az angolt gyorsan letudtam, így végre odatelepedhettem a képernyő elé. Innentől fogva nem volt megállás. Naponta több órán keresztül néztem az autósport és zenei műsorokat. Év vége lévén, a Sky akkoriban sugározta az  elmúlt szezon versenysorozatainak összefoglalóit, én pedig tátott szájjal bámultam azokat. Egy egész új világ tárult elém, és azt hiszem ekkor lettem végérvényesen az autósport elkötelezett híve.

Ahogy múltak a hónapok, évek, az angoltudásom elkezdett rohamosan javulni. Bizonyos dolgokban már előbbre jártam, mint a gimnáziumi órán! Harmadikra folyékonyan beszéltem, negyedik év elején pedig letettem a középfokú nyelvvizsgát. Később angol nyelvismeretemnek köszönhetően rengeteg lehetőség nyílt meg előttem az életben. Erről persze még fogalmam sem volt, mikor az a zöld Nysa elhajtott a házunk elől...

Létezett az autóversenyzés történelmének egy csodálatos korszaka, mely 1934-től 1939-ig tartott. Ebben az időszakban addig soha nem látott fejlődés vette kezdetét, mely - ha tetszik ha nem - Adolf Hitler hathatós támogatásának volt köszönhető. A hírhedt vezér az autósport által is be kívánt bizonyítani, hogy a Német birodalom mindenek felett áll, ezért megbízta a Mercedest és az Auto Uniont, hogy építsenek világverő versenyautókat. Így születtek meg az "ezüstnyilak". A két márka nem csak az addig uralkodó gyártókat, vagyis az Alfa Romeo-t, a Maseratit és a Bugattit kívánta legyőzni, hanem egymást is, így óriási rivalizálás vette kezdetét. A márkák egyre gyorsabb autókat építettek, mely mágnesként vonzotta a nézőket a pályák szélére. A bivalyerős, de nehezen kezelhető autók pilótái hamarosan igazi sztárokká avanzsáltak. Tazio Nuvolari, Rudolf Caracciola, vagy Bernd Rosemeyer nevének hallatán még ma is sokan felkapják a fejüket, pedig azóta jó pár év eltelt.

Akik még sohasem hallottak róluk, vagy azok, akik jobban szeretnék megismerni az autóversenyzés egyik aranykorát, azoknak Chris Nixon: Racing The Silver Arrows című könyvét kell kezükbe venniük, mely méltán az egyik legtöbbre becsült alkotás az autósport szakirodalmát jól ismerők körében. A szerző alapos kutatómunka után állította össze az anyagot. Annak érdekében, hogy az olvasók minél jobb képet kapjanak a korszakról, rengeteg képet és korabeli cikket illesztett a műbe. A könyvben megtalálható az összes nagyobb verseny tudósítása, a kor meghatározó személyiségeinek életrajza, sőt a technológiai fejlődés is jól nyomon követhető. A szerző kitér a sebességrekord-kísérletekre, mely újabb érdekes adalék.

A könyv először 1986-ban jelent meg és azonnal bestselleré vált. Ez nem csak a tartalomnak, hanem a kitűnő stílusnak is volt köszönhető. Miután az első kiadás az összes példányát elkapkodták a könyvesboltok polcairól 1997-ben másodszor is megjelent a könyv - hasonló eredménnyel. E sorok írója a kritikák láttán csak áhítozott, milyen szép is lenne egy ilyen könyvhöz hozzájutni. Mivel a használt köteteket csillagászti áron adták-vették, erről sajnos szó sem lehetett. Szerencsére 2003-ban harmadszor is kiadták a művet, melyre azonnal lecsaptam, és akkor horribilisnek tűnő 40 fontos (15 ezer Ft-os) áron megrendeltem. Életem egyik legjobb befektetése volt, hiszen egyrészt olvasásban részesülhettem  egy mágikus időutazásban, másrészt azóta a mű árát a kétszeresére emelték, de használtan sem nagyon lehet 25 ezer Ft-nál olcsóbban hozzájutni.

Chris Nixon 2005 októberében sajnos elhunyt. A sors később úgy hozta, hogy e-mailben megismerkedtem üzlettársával Jock Simpsonnal, aki azt írta Chrisről, hogy nem csupán, mint üzlettárs, hanem mint barát is nagyon hiányzik neki. Így vannak ezzel az olvasók is, hiszen Chris Nixon csodálatos könnyvekkel ajándékozta meg őket, melyből talán a legjobban sikerült a Racing The Silver Arrows.