Autósport könyvtár

Könyv, újság, DVD... és még sok minden más!

A tökéletes társ

2020. február 23. 16:02 - Surányi Géza

A közvetítésekben szegény téli időszak remek alkalom arra, hogy az autósport kedvelői előkeressenek egy régi futamot DVD gyűjteményükből, vagy ha ilyennel nem rendelkeznek, akkor a YouTube-on is felellhetnek régebbi versenyeket - ha nem is a legjobb minőségben. Ahogy itt már írtam róla, én az előbbi kategóriába tartozom, azaz gyűjtöm a régi futamokat, hogy kevés szabadidőmben megtekintsem azokat. Egy darabig össze-vissza néztem a versenyeket - annak megfelelően, hogy épp milyen újdonság jutott a birtokomba - de pár éve úgy döntöttem, hogy elkezdem az egészet elölről, és időrendi sorrendben nézek mindent végig.

Itt szeretném megragadni az alkalmat hogy köszönetet mondjak Esztán József barátomnak, aki fáradhatatlanul dolgozok azon, hogy a régi Forma-1 versenyeket a lehető legtökéletesebb minőségben reprodukálja. Ennek érdekében a futamokat és annak összefoglalóit az összes elképzelhető nyelven megszerzi (a nyersanyag egy részét én bocsátom a rendelkezésére), hogy aztán hosszadalmas és kínkeserves munkával összeollózza a különféle közvetítések legjobb minőségű képanyagát melynek végeztével három-négy nyelvű hangsávot párosít hozzá! Józsi felbecsülhetetlen értékű munkát végez, melynek gyümölcsét teljesen önzetlenül megosztja velem. Sőt, mivel tudja, hogy Heinz Prüller közvetítéseit kedvelem a legjobban, német hangsávval is ellátja a futamokat! Ahogy az elején belinkelt posztban írtam, valamikor én is foglalkoztam ilyesmivel, de Józsi sokkal magasabb színvonalra emelte ez a tevékenységet. Ezért örök hálával tartozom neki, hiszen munkájának köszönhetően költöztek be a szobámba a korabeli versenyek olyan minőségben, melyet sohasem reméltem.

Az idei télen az 1979-es év került sorra, és hogy valóban olyan legyen a dolog, mintha visszatekertem volna az idő kerekét négy évtizeddel egy "társat" is kerestem a futamnézéshez. Az idézőjel meg véletlen, hiszen nem egy személyről, hanem egy magazinról van szó! Ez pedig a Grand Prix International című lap, melyről szeretnék néhány szót szólni.

Tulajdonképpen egy francia újságról van szó, melyet angolul, németül, sőt később hollandul is kiadtak. Annak idején ez volt az a kiadvány, melyet egy Forma-1 rajongónak mindenképpen be kellett szerezni. A  magazin (néhány összevont lapszámot kivéve) a futamok után pontosan tíz nappal került az újságosstandokra, ami annak fényében elképesztő, hogy egy szinte kizárólag színes képekkel illusztrált kiadványról beszélünk! Akkoriban a kor leghíresebb magazinjai, az Autosport és a Motor Sport szinte kizárólag fekete-fehér képeket tartalmaztak, legfeljebb az utóbbiban volt pár oldalas, színes tartalom, ami persze jókora fáziskéséssel jelent meg. Így a GP International egyedülálló volt a maga értelmében és teljesen mértékben megelőzte korát.

A magazin első száma - mely az 1979-es év szezonnyitója az Argentin Nagydíj előtt jelent meg és 32 oldalból állt. A kezdeti sikereken felbuzdulva a lapszám a kétszeresére duzzadt és a méret is nőtt pár millimétert. Ennyi oldalon keresztül persze nem csak a verseny tudósítása olvasható, hanem számos, más érdekesség. A szokásos, főszerkesztői köszöntő után jönnek a hírek és a pletykák, aztán egy-egy aktuális témáról szóló cikk, majd interjúk, portrék, a technikai újdonságokat bemutató írások, stb. A képanyag rendkívül gazdag. A futamról szóló összefoglaló teljesen egyedi, mely a Film of the Race címet kapta. A magazin néhány (egészen pontosan tizenöt) "filmkocka" (ami természetesen fotó) és a hozzá tartozó képaláírás segítségével felvillantja a futam legfontosabb történéseit, így tulajdonképpen egy TV-s összefoglalót kapunk, papíron! Ehhez jön még a verseny rövid leírása. Aki viszont a kedvenc versenyzőjének teljesítményére kíváncsi, annak a lap utolsó oldalait kell áttanulmányozni, ott ugyanis valamennyi csapatról negyed-fél oldal terjedelemben megtudhatjuk, hogy miként alakult a hétvégéjük. Persze nem maradhatott ki a részletes statisztika, ahol valamennyi szabad- és időmérő edzés eredménye megtalálható egy kétoldalas, színes körtáblázattal kiegészítve! 

gpi.jpg

Az induló évfolyam első, illetve utolsó száma

Az induló magazin büszkén hirdette az impresszum mellett: megjelenik 150 ezer példányban! A színvonalas tartalmat meg is kellett fizetni. Egy lapszámért 75 penny-t kértek, azaz egy éves előfizetés árából nagyjából egy Autocourse évkönyv is kijött volna! A kiadvány még 1983-ban is töretlen népszerűségnek örvendett, melyet jól bizonyít, hogy a Sportautó világbajnokság  brit futamán a Grand Prix International volt a Kremer csapat egyik Porschéjának szponzora! Az autót egyébként az 1981-es világbajnok, Alan Jones és honfitársa, Vern Schuppan vezette. És hogy miért támogatott egy alapvetően Forma-1-gyel foglalkozó szaklap egy sportautó csapatot? Nos, a magazin ekkoriban különszámokat jelentetett meg, melyek a Sportautó világbajnokság eseményeivel foglalkoztak.

1984-ben átalakult a magazin, és hagyományos, havilap lett belőle. Eközben a Forma-1 mellett feltűntek az oldalakon más autósport-ágak tudósításai is, vagyis a különszámok beépültek a magazinba. Ez a fajta újság már eredetileg is angolul jelent meg, a francia, német és holland kiadásokat elhagyták. Sokak szerint itt indult meg a lejtőn a magazin, mely oda vezetett, hogy 1986-ban - az idény közben! - meg is szűnt. Érdekesség, hogy az utolsó lapszám a 105-ös számot viseli, miközben csak 104 jelent meg - a 73-as ugyanis rejtélyes okból kimaradt!

gpi_porsche.jpg

A szponzorált Porsche 1983-ból

Én csak 1989-ben találkoztam először a magazinnal, mikor az egyik barátomtól kölcsönkaptam néhány 1982-es példányt. (Hogy ő honnan jutott hozzá, arra nem tudok visszaemlékezni.) Sajnos pár hét múlva vissza kellett adnom, így sokáig egyetlen példánnyal sem rendelkeztem. Néhány évvel ezelőtt azonban felfedeztem az Ebayen egy hirdetést, melyben az eladó egy csaknem teljes kollekciót hirdetett - kitűnő állapotban! A jelentős súly és az ezzel járó postaköltség valószínűleg sokak vásárlási szándékának parancsolt megálljt, de az eladó rátalált egy "fapados" szállítmányozó cégre, így minden akadály elhárult, hogy megvehessem a gyűjteményt. A leütési árára már nem emlékszem, csak arra, hogy nevetségesen alacsony volt. Később, egyesével kipótoltam azt a pár hiányzó példányt - mely emlékeim szerint annyiba került, mint az összes többi lapszám együttvéve! Ugyanis egyetlen lapszámért 6-8 fontot (átszámítva 2300 - 3100 Ft-ot) is elkérnek az eladók!

A teljes kollekció birtokában igazán kellemes elfoglaltság, hogy egy-egy futam megnézése után kezembe veszem a magazint és elolvasom annak tudósítását az összes említett cikkel együtt. És még nem is kell tíz napot várnom a megjelenésig...

 

Szólj hozzá!

A kertész a gyilkos?

2020. február 01. 12:28 - Surányi Géza

Nagyjából három és fél évtizede követem az autósport világának történéseit, így számos olyan  - már visszavonult - versenyző akad, akiknek végigkísértem a pályafutását. Ez általában a Forma-1-re korlátozódik - hiszen manapság a nevelőszériákat nem követem figyelemmel - de régebben más volt a helyzet! David Coulthard volt az a versenyző, akinek már 1991-ben, a Brit Forma-3 bajnoki címéért folytatott hatalmas küzdelmét a TV képernyő előtt ülve izgultam végig, később pedig a Forma-3000-res versenyeinek összefoglalóit is megnéztem a Screensporton. Arról nem is beszélve, hogy egy motorsport híradóban élete első Forma-1 tesztjét is láttam, melyre egy nagyon esős Silverstone-i pályán került sor 1989/90 telén. Máig előttem van a kép, ahogy az akkor még csak 18 éves versenyző "csigatempóban" kanyarodik be a Copse kanyarba, ami persze nem is csoda, hiszen az a piros-fehér McLaren nagyjából négyszer akkor teljesítményű volt, mint az a 160 lóerős formaautó, mellyel abban az évben versenyzett!

Szóval mire Coulthard 1994-ben megérkezett a Forma-1-be, már pontosan tudtam, hogy ki is ő. Mikor az azévi Magyar Nagydíj első időmérő edzésének vége felé kicsúszott, majd odajött a tribün kerítéséhez, a nézők közül először én léptem oda hozzá, hogy autogramot kérjek és beszéljek vele néhány mondatot. Sőt, mikor az edzés végén bemondták a végeredményt magyarul, lefordítottam neki, és tudattam vele, hogy a harmadik helyen végzett. Amit úriember módjára meg is köszönt! Legutoljára már visszavonulása után beszéltem Daviddel, mikor TV-s szakértőként volt jelen a Hungarorigen, én pedig egy ilyen, sokat látott versenyző véleményét szerettem volna megírni a verseny esélyeiről aznapi cikkemben.

Azt hiszem egyértelműen látszik, hogy meglehetősen jól ismerem Coulthardot pályafutását, így annak pontról-pontra történő felidézése helyett elsősorban az általam is látott események háttérinformációit vártam az It Is What It Is: The Autobiography - című önéletrajzi művétől, mely visszavonulását követően, 2007-ben jelent meg. Azt persze leírni is felesleges, hogy a sok, hasonló jellegű műhöz hasonlóan ez a könyv is egy szellemíró (jelen esetben Martian Roach) segítségével jött létre. Mikor becsuktam a 336 oldalas kötetet, vegyes érzések kavarogtak bennem. Mielőtt megpróbálok erre magyarázatot adni, tisztáznom kell valamit.

A blogom célja soha nem az volt, hogy bejegyzéseimben összefoglaljam egy könyv tartalmát, hiszen azzal majdhogynem okafogyottá válna annak megvásárlása. Sosem értettem azokat, akik egy könyvbemutatót úgy képzeltek el, hogy összefoglalják annak tartalmát, különös tekintettel a még sohasem hallott részletekre. Bocsássák meg nekem a kedves olvasók, de nem tudom megállni, hogy ne illesszek be egy idevágó viccet, mely egy könyvkereskedésben játszódik:

VÁSÁRLÓ: Mondja, tudna ajánlani valami izgalmas krimit? 

ELADÓ: Hogyne! Itt ez az újdonság, hallatlanul izgalmas és fordulatos. Csak az utolsó oldalon derül ki, hogy a kertész a gyilkos.

Tehát nem szeretnék a Coulthard könyv esetén hasonló hibába esni, mégis röviden megpróbálok betekintést adni a mű felépítésébe és hogy miért váltott furcsa érzéseket ki belőlem. A könyv első fele remek, hisz DC részletesen elmeséli gyerek- és ifjúkorának legfontosabb történéseit (többek között azt is megtudhatjuk miért kapta  - fonetikusan leírva - a díszí becenevet), majd sok érdekes anekdotát olvashatunk a gokartos időkről. A könyv abszolút őszinte és némi bulváros jelleggel is bír, hiszen a skót versenyző magánélete sem marad tabu. Igaz, egy-egy a formulaautós versenyről ritkán ír részletesen, de ez a rész így is kellően taglalt, és helyenként valóban egy krimi izgalmaival vetekszik.

A mű második fele azonban csalódást keltő. David szinte alig árul el valamit a Williams-es és McLarenes karrierjéről, és meglehetősen furcsa magyarázatot ad arra, hogy miért volt rendszeresen kevésbé eredményes, mint csapattársai és miért nem nyerte meg a világbajnokságot annak ellenére, hogy többször a mezőny legjobb autójában ült. Kevés versenyre tekint vissza, melyet azzal magyaráz, hogy őt mindig a jövő érdekelte, sosem a múlt. Nem enged bebocsátást a kulisszatitkokba, régi titkokról sem rántja le a leplet, legfeljebb csak megemeli azt. Helyette az életfilozófiájáról mesél, talán csak annak érdekében, hogy a Forma-1-es időszakáról szóló szekció is legalább olyan hosszú legyen, mint a sikerekben gazdag junior karrier bemutatása. Természetesen ennek a szakasznak is vannak érdekes részei, mint  például a csapatváltásának háttere, vagy a repülőgép-balesetének elmesélése.

coulthard.jpg

Pontosan az, amit a címe sugall: egy önéletrajz - semmi több

A könyv kicsengése számomra az, hogy David Coulthard egyáltalán nem elégedett versenyzői karrierjével és nem is szívesen emlékszik vissza rá - de ezt még saját magának sem vallja be. Egy rajongó azt gondolná, hogy az ilyen veszélyes sportágat űző emberek érdekes és izgalmas személyiségek - a mű alapján DC nem éppen ezek közé tartozik.

Remélem a törekvésem sikeres volt, és nem árultam el, hogy a tényleg a kertész-e a gyilkos vagy sem! Azt hiszem a leírtakból érzékelhető, hogy az első rész miatt a művet egyértelműen az "ajánlott" kategóriába kell sorolni, arra való tekintettel különösképp, hogy fillérekért meg lehet vásárolni mind a keményfedeles, mind a 2008-ban megjelent papírkötésű kiadást. Rövid, könnyed olvasmány, és ha a második rész nem is olyan izgalmas, mint egy krimi, megéri a rá fordított időt, pénzt és energiát.

Szólj hozzá!

Aranykor - III. rész

2020. január 04. 11:58 - Surányi Géza

A Gondoltak a Könyvtárban I. című bejegyzésben már szót ejtettem róla, hogy 1988 decemberétől lehetőségem nyílt arra, hogy műholdas TV adókat nézzek és éppen ebben az időszakban vetítette a Sky Channel az év legjelentősebb autósport eseményeinek összefoglalóit. Ekkor láttam a Sport- Prototípus világbajnokság 1988-as szezonjáról készült egyórás összeállítást.  Azonnal megkedveltem a hosszútávú sportautó versenyzést, és minden ismétlést megnéztem. Valamilyen okból kifolyólag mégsem rögzítettem kazettára ezeket az összefoglalókat, pedig akkor már rendelkeztünk videómagnóval, amit pár hónappal korábban vásároltunk Bécsben. Így aztán nem sok esélyt mutatkozott arra, hogy gyerekkorom kedvenc összefoglalóit valaha is újra lássam.

Amikor 1998 decemberében felcsatlakoztam az akkor még gyerekcipőben járó, és meglehetősen drága internetre, megismerkedtem a már ebben a bejegyzésben is említett DUKE Video oldalával. Itt ráakadtam ezekre az összefoglalókra - mégpedig a kor szokásainak megfelelően videókazettán. A kétezres évek közepén aztán elkezdett elterjedni a DVD technológia, mégsem lehetett arra számítani, hogy a Sport- Prototípus Világbajnokság összefoglalói valaha digitális formában megjelenjenek. Ennek tudatában úgy döntöttem, hogy VHS kazettán vásárolom meg ezeket a felvételeket, hogy később a DVD felvevőmmel digitalizáljam őket.

wspc-2.jpg

Eredeti kazetták a DUKE Video-tól, abban a dobozban, amiben érkeztek

Nagyjából négy éve álltak a szekrényben a kazetták, mikor érkezett a szenzációs hír, hogy a DUKE Video mégis megjelenteti az összefoglalóit DVD-n! Emiatt úgy tűnt, hogy a VHS-ekre fordított pénz kárba vész, helyette viszont legalább digitálisan feljavítva nézhettem tinédzser korom kedvenc felvételeit, persze csak ha megvásárolom a DVD-ket. Aztán mégis szerencsésen alakultak a dolgok! A DUKE Video ugyanis akciót hirdetett, melyben minden videókazetta tulajdonost arra szólított fel, hogy küldje vissza régi kazettáit és minimális díjért kicseréli őket DVD-re. Én akkoriban már kapcsolatban álltam a kiadóval, mint az Autósport és Formula magazin munkatársa, így még a kazetták visszaküldésétől és a díjfizetéstől is eltekintettek, vagyis ingyenesen megkaptam a Sport- Prototípus Világbajnokság összefoglalóit 1983-tól 1989-ig! Ennek azért örültem igazán, mert az 1983-as évösszefoglalót kazettán sosem adták ki.

Már a DVD-k megjelenésekor sejteni lehetett, hogy tartalmuk nem egy az egyben azonos a kazettákéval, ugyanis a műsoridő 30-60 perccel növekedett. Az történt ugyanis, hogy az eredeti összefoglalókat a bajnokság egyes futamairól készült, annak idején külön megvásárolható videókazetták felvételeiből egészítették ki. (Erről majd egy későbbi posztban ejtek néhány szót) Így 90 és 120 perc közötti összefoglalók kerültek végül a DVD korongokra. És ezek a kiadványok váltak tökéletesen társává annak a két könyvnek, melyet a bejegyzés-sorozat első és második részében bemutattam. Az már csak hab a tortán, hogy az elmúlt évben az 1990-es év összefoglalója is megjelent, ráadásul ezúttal egy kétlemezes hét óra(!!!) lejátszási idejű DVD-ről van szó!

wspc-1.jpg

A nyolc DVD

Már semmilyen érdekeltségem nem fűződik hozzá, mivel mind a magazinnal, mind a DUKE Video-val fennálló kapcsolatom megszakadt, mégis minden sportautó rajongót arra bíztatok, hogy vásároljon ezekből az angol nyelvű DVD-kből! Hiszen bármennyire primitív volt a 80-as években a technológia, szenzációs összefoglalók készültek, ráadásul a digitális utómunkálatok során sikerült olyan hang- és képminőséget előállítani mely tökéletesen élvezhetővé teszi a régi felvételek megtekintését. A DUKE Video jelenleg mindössze 9 fontért árul egy DVD-t, sőt, a díszdobozos, az 1983 és '90-es szezonok összefoglalóit tartalmazó kiadvány mindössze 40 fontért meg lehet vásárolni, mely nevetségesen alacsony ár. A téli, autósport közvetítésektől mentes hétvégékre tökéletes elfoglaltság!

Nekem pedig még mindig ott állnak a szekrényben a videókazetták, melyektől nem volt szívem megválni...

Szólj hozzá!

Aranykor - II. rész

2019. november 22. 20:43 - Surányi Géza

A múltkor ott hagytam abba a sportautó versenyzés aranykorát méltató írásomat (ezt itt), hogy Dubaiban megismerkedtem Wimpffen Jánossal, vagy ahogy az autósport berkein belül hívják, János L. Wimpfennel. A nagy tudású szakember 1950-ben szültetett Bécsben. Azt sajnos nem tudom, hogy melyik felmenője volt magyar és kitől tanulta meg a nyelvet, melyet meglehetősen furcsán, de a mai napig beszéli. Az biztos, hogy régóta az Egyesült Államokban él és angol nyelven publikál. János 1999-ben alkotta meg a sportautó versenyzésről szóló könyvek non plus ultráját, mely a Time and Two Seats címet viseli. A kétkötetes mű magában foglalja az 1953-től létező világbajnokság valamennyi versenyének leírását részletes nevezési- és eredménylistákkal kiegészítve. Sajnos a mű sosem került a birtokomba, mivel 2002-ben kezdődő könyvgyűjtő mániám kezdetekor nem engedhettem meg magamnak az emlékeim szerint 150  dolláros vételárat, pedig akkoriban még új példányokat is lehetett venni ennyiért. Manapság 900 és 1500 font azaz 330 és 550 ezer forint(!!!) környékét lehet hozzájutni a műhöz, persze csak ha néhanap felbukkan egy-egy eladó példány. János egyszer beszélgetésünk során ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy "Kár, hogy én ebből nem kapok!"

Az amerikai-magyar szerző 2005-ben állt elő egy olyan művel, mely a sportautó versenyzés szerelmeseinek újra megdobogtatta a szívét. Az Open Roads and Front Engines című műben a világbajnokság első éveit, vagyis az 1953-1961 közötti időszakot mutatja be, de más formátumban mint az előző műve: ezúttal a kevésbé részletes szöveget, rengeteg kép kíséri. Ma már tudjuk, hogy ez a mű egy sorozat első részének darabja volt, János ugyanis később a Winged Sportscars and Enduring Innovation, később a Spyders and Silhouettes, végül a Monocoques and Ground Effects című könyvekkel rukkolt elő.

Akik némileg jártasak a sportautó versenyzés világában azok bizonyára rájöttek, hogy az utolsó kötet szól a C csoportos korszakról, vagyis az 1982 és 1993 közötti intervallumról. Mivel engem éppen ez az éra hoz lázba, már a 2008-os megjelenés során úgy éreztem, hogy ennek a könyvnek ott a helye a polcomon. Ahogy ebben a posztban leírtam, sajnos a művet kiadó David Bull Publishing nem mutatott érdeklődés az iránt, hogy a könyveket küldjön az egy magyar magazin számára, így Wimpffen műveiért is hiába érdeklődtem volna nála. Mikor Jánosnak megemlítettem azt, hogy a kiadó még válaszra sem méltatott, akkor közölte, hogy ez nem lepi meg, ugyanis David Bull nem a nagylelkűségéről híres! A kedvemért írt "Bull úrnak" és szólt az érdekemben néhány szót, aki aztán elismerte, hogy kapott egy e-mailt tőlem (valójában kettőt írtam). De azt is közölte, hogy tiszteletpéldányokra ne számítsak.

Így 2013-ban 52 fontot, azaz mai árfolyamon közel húszezer forintot kellett leszurkolnom (persze csak képletesen, hiszen interneten adtam le a rendelést) és pár hét múlva kezembe vehettem az impozáns művet. Egy 29,5 x 3,8 x 34,4 centiméter nagyságú, több, mint három és fél kilós könyv került elő a dobozból! A mű elolvasása után egyértelműen kijelenthetem, hogy megérte a jelentős kiadás! Ugyanis beigazolódott a hipotézisem, azaz hogy Wimpffen János tökéletes ismerője a témának, a szövegezés pedig könnyen érthető, olvasmányos. A könyv átmenet az ebben a bejegyzésben említett "képeskönyvek" és a témákat alaposan kiveséző művek között, így a közepes mennyiségű szöveg utána sokáig gyönyörködhetünk a kitűnő minőségű, színes képekben, melyet bőségesen tartalmaz a 420 oldalas mű. A szerző minden évnek egy-egy új fejezetet szán, melyből az olvasó tökéletes, átfogó képet kap az adott sportautó szezonról és annak legfontosabb történéseiről. Persze nem maradhatott ki egy-egy ritkaság, azaz egy olyan autónak a képe, mely csak vendégszereplő volt a világbajnokság színpadán.

monocoques.jpg

Az igazán remekbe szabott borító - félig-meddig művészi megvilágításban

Annak aki szeretne egyet a  Monocoques and Ground Effects című kötetből, annak az a rossz hírem, hogy ugyan akadnak új példányok is, de ezek ára átszámítva 66 ezer Ft-nál kezdődik. És akkor még nem is beszéltünk a jelentős postaköltségről, mely egy ilyen nehéz könyv esetében felmerül... Úgy gondolom épeszű ember ennyi pénzt nem ad egy könyvért (persze az Autocourse sorozat némelyik régi darabja kivétel!), így másféle megoldást kell keresni, ha valaki közelebbi ismeretséget szeretne kötni a Sport- Prototípus Világbajnokság aranykorával. A bejegyzés-sorozat harmadik részében adok is majd egy tippet.

Szólj hozzá!

Aranykor - I. rész

2019. november 02. 11:51 - Surányi Géza

Egy rövid időre kanyarodjunk el a Forma-1 világától de ne térjünk le a murvára (ahogy a rali évkönyveket bemutató poszt során tettük), hanem maradjunk az épített versenypályákon! Ismerkedjünk meg a hosszútávú sportautó versenyzés aranykorával, és az ezzel foglalkozó két könyvvel, valamint néhány DVD-vel, mégpedig egy háromrészes bejegyzéssorozat keretében!

Ez a bizonyos aranykor az 1982 és 1993 közötti évekre esett, melyet a sportág iránt rajongók a C csoportos korszakként emlegetnek. A megszületéséhez az FIA új szabályrendszere vezetett, ahol a korábbi, számmal jelölt kategóriákat (1-től 7-ig) betűkkel helyettesítették. Így jött létre a szériatípusokhoz nagy hasonlóságot mutató N csoport, az utcai autók tuningolt változatait jelölő A csoport, a félelmetes raliautókat produkáló B csoport (ez önmagában is megérne egy misét!) és a kétüléses sport-prototípusok főbb paramétereit szabályozó C csoport. Azért írom, hogy "főbb paramétereit", mert a szabályalkotók meglehetősen szabad kezet adtak a tervezőknek, csupán az autók méretének szélsőértékeit és a maximálisan felhasználható üzemanyagot határozták meg.

Ennek eredményeképpen a mai szemmel nézve is gyönyörű, vagy épp meghökkentő külsejű autók jelentek meg az 1953-ban alapított Sportautó világbajnokság színpadán. A leghíresebb mind közül a Porsche 956-os (majd ennek átdolgozott változata 962-es) típusa volt, melyből több, mint száz gördült ki a gyár kapuján. Az autót ugyanis nem csak a profi csapatok, hanem a vastag pénztárcájú amatőrök is megvásárolhatták, 1982-ben számos gyár épített C csoportos autót, aztán kicsit alábbhagyott a lelkesedés. A gyárak inkább a sorozat ékkövére, a Le Mans-i 24 órás versenyre koncentráltak, ahol egy sikernek komoly reklámértéke volt. Az FIA ezt megunva a francia klasszikuson indulni szándékozók számára kötelezővé tette a teljes sorozaton való részvételt, így 1989-re egy komoly, több gyártó nevezésével zajló nemzetközi bajnokság alakult ki.

A sorozat népszerűségét nem nézte jó szemmel a Mr. Forma-1, azaz Bernie Ecclestone, és a nemzetközi szövetségre jelentős befolyást gyakorolva teljesen átalakíttatta a szabályzatot. Innentől fogva nem a fogyasztást, hanem a motorok hengerűrtartalmát határozták meg, mely "véletlenül" egybeesett a Forma-1 akkori szabályzatában meghatározott 3,5 literrel. Ennek köszönhetően - ahogy az akkor a Jaguar csapatnál tevékenykedő Ross Brawn nagyon találóan megjegyezte - tetővel ellátott Forma-1-es autók köröztek a Sport- prototípus világbajnokságon. Ez a megállapítás annyira helyállónak bizonyul, hogy az 1992-es Magny Cours-i futamon pole pozíciót szerző Mauro Baldi/Philippe Alliot páros ideje az azévi Francia Nagydíj nyolcadik rajtkockáját jelentette volna! Ezekkel a torpedókkal a büntetősúlyokkal telepakolt régi versenygépek már nem vehették fel a versenyt, így az amatőrök kiábrándultak a sportautó bajnokságból. A jelenség 1992-ben odáig fajult, hogy az indulók létszáma tíz körül mozgott, és ebből csak a két gyár, azaz a Peugeot és a Toyota versenyzői pályázhattak az első helyre! Az FIA az év végén nem tehetett mást, lefújta az 1993-as világbajnokságot. Ebben az évben még a C csoportos autók még részt vehetettek a Le Mans-i 24 óráson, a követkető évtől azonban ott is a GT autóké lett a főszerep.

A világbajnokság históriáját tökéletesen összefoglalta Ian Briggs, Endurance Racing (1982-91) című könyvében. A 400 oldalas, vaskos kötet első részében helyet kap a sportág történetének ismertetése, a szabályok és a szabályalkotók bemutatása, majd az említett időszak valamennyi versenyének összefoglalója olvasható, évenként 20-25 oldal terjedelemben. A második rész az autókról szól, ahol a szerző bemutatja a bajnokságon részt vevő valamennyi modellt. A szövegen tökéletesen visszatükröződik, hogy Briggs teljesen otthon van a témában, ráadásul a stílusa sem mindennapi, amit talán a "fanyar humor" szókapcsolattal lehetne jellemezni. A baj csupán az, hogy az 1992-ben megjelent könyv valójában csak 1990-ig tart, az 1991-es esztendőből már csak az eredmények felsorolása fért bele a könyvbe. Hasonló a helyzet a világbajnokság amerikai megfelelőjével, az IMSA sorozattal és a hasonlóan színvonalas japán bajnoksággal.

endurance.jpg

A késő őszi fények kellemes hangulatot kölcsönöznek a könyvről készült képnek

Ezen próbált segíteni a szakértők körében erősen vegyes megítélésű John Starkey, aki 2005-ben vállalkozott arra, hogy kiegészítse az eredeti művet. A kétkötetes, 1400(!) oldalra felduzzasztott művet egy londoni látogatás során alkalmam volt megtekinteni, de hatalmas csalódást okozott. Szomorúan állapítottam meg, hogy a Golden Era (azaz nagyon találóan Aranykor) címre átkeresztelt mű tördelője valószínűleg még egy alapfokú szövegszerkesztő tanfolyamot sem végzett el, ugyanis hatalmas betűméretet állított be, az eredményeket táblázat helyett egy szövegfájlba szerkesztette, ahol tabulátorok helyett, szóközöket használt, és még sorolhatnám a hibákat... Ha igazak a pletykák a szövegszerkesztői szerepkört a szerző felesége látta el!

1813416.jpg

A kétkötetes "monstrum" egy internetes könyvkereskedés honlapjáról származó képen

Ezt pedig pár évvel később a magyar származású amerikai szakírótól, Wimpffen Jánostól hallottam. A hosszútávú sportautó versenyzés jeles személyiségét először a 2008-as Dubai  24 órás versenyen láttam, de akkor még nem tudtam kiről is van szó. A 24 órás sorozat következő fordulóját a Hungaroringen rendezték, ahol ugyanúgy mint Dubaiban a magyar Endurance Club Hungary csapat koordinátori szerepkörét láttam el. Egyszer csak feltűnt a boxunkban ez az ősz szakállú úriember és érdeklődő tekintetét látva szóltam hozzá pár szót angolul. Legnagyobb meglepetésemre nagyon erős akcentussal, de magyarul válaszolt! És hogy Jánost miért hoztam szóba? A következő részben kiderül!

De előtte még maradhat el a szokásos tájékoztatás a piaci árakról: az Endurance Racing (1982-91) még tűrhetőnek mondható 46 angol fontos (azaz kb. 17 ezer Ft-os) áron beszerezhető, míg kétkötetes társáért akár 400 fontot (átszámítva 150 ezer Ft-ot) is elkérnek az internetes könyvkereskedések a gyanútlan vásárlóktól.

Szólj hozzá!