Ritka eset, de előfordul, hogy két könyv címe szóról-szóra megegyezik. Szerencsés esetben csak furcsa egybeesésről és nem szándékos lopásról van szó. Ezúttal - bár perdöntő bizonyíték nincs - az előbbi esetről van szó. Tehát ha a blog olvasóinak ismerősen hangzik a Life At The Limit cím, akkor az bizony nem a véletlen műve! Hiszen ebben a posztban már szó esett egy olyan könyvről, melynek ugyanez áll a borítóján, csakhogy azt Sid Watkins írta, míg jelen írásom Graham Hill alkotásáról szól.

Az említett könyv Hill Watkins Glen-ben történt balesete utáni lábadozása közben született és jelent meg 1969-ben. Az egyes szám első személyben írt mű szinte naplószerűen mutatja be a kétszeres világbajnok életét a kalandos kezdetektől a karrierjét majdnem kettétörő balesetéig. Rendkívül érdekes a történetet Hill képzeletbeli szemüvegén keresztül látni, hiszen így néhány jól ismert eset egészen más megvilágításba kerül. Fontos eleme egy ilyen jellegű önéletrajzi könyvnek a sztorizgatás, és bizony Hill könyve ilyen téren sem szenved hiányt. Szinte az egész művet átitatja a versenyző legendásan fanyar humora, mely tovább fokozza az olvasás élményét. Külön érdekesség, hogy középső gyermeke, az akkor még nagyon fiatal Damon életéből is felvillant néhány momentumot. Így aztán lehet, hogy kissé elcsépelt már kifejezés, de akkor is azt mondom erre a könyvre, hogy lebilincselő olvasmány, ráadásul a precizitása miatt referenciamunkaként is remekül használható.

Igazán nagy kár, hogy a történet 1969-ben megszakad és nem folytatódik Graham Hill 1975-ös visszavonulásáig. Így az olvasók nem ismerhetik meg, hogyan nyerhette meg 1972-es Le Mans-i 24 órás versenyt, melyről a könyvben még az állítja, hogy annak semmi esélye! A mű ugyan 1976-ban, vagyis a Hill halálát követő évben ismét megjelent, de tartalmában nem tér el az elsőtől. 1993-ban a harmadik kiadás is napvilágot látott, mégpedig annak tiszteltére, hogy Graham fia, Damon, megkezdhette első teljes szezonját a Forma-1-ben! Ez a kiadás is csupán annyiban különbözik az előzőktől, hogy Hill mindhárom gyermeke (Brigitte, Damon és Samantha) előszót írt a könyvhöz, negyedikként pedig - milyen meglepő! - Jackie Stewart csatlakozott hozzájuk.

A felsoroltakon kívül is létezik egy kiadás, mégpedig az 1969-es mű puhafedeles változata, mely 1971-ben került a könyvesboltokba. Ennek a mérete tökéletesen megfelel az általam annyira kedvelt vízparti, napozós olvasgatáshoz (lehetőleg egy sörrel a kézben!), annál is inkább, mivel a közel 50 éves darab oldalai már jócskán megsárgultak, így nem is verik annyira vissza a napfényt, mint a hófehér lapok! Az idén nyáron így a Life At The Limit című könyv társaságában töltöttem sok-sok kellemes percet, és aki ugyanerre vágyik, nincs más dolga, mint írni egy kommentet a poszt aljára, és máris övé lehet ez a remek olvasmány! Az 1993-as kiadás iránt áhítozóknak sajnos nem tudok ugyanilyen ajándékkal kedveskedni, nekik elég mélyen a zsebükbe kell nyúlni, ha meg szeretnék vásárolni a könyvet. Az én példányom nem eladó, egy jó állapotúért pedig (átszámítva) akár 50 ezer forintot is elkérnek az internetes könyvkereskedések!

Napfény, tengerpart és egy jó könyv... dolce vita Olaszországban

Csalódás.

Könyvgyűjtő "karrierem" kezdetén lázasan próbáltam kideríteni, hogy mely Forma-1 versenyzőkről látott már napvilágot életrajzi könyv, és melyikről nem. Mikor ebben kértem segítséget egy angol internetes fórumon, akkor ajánlottak figyelmembe egy igazán érdekes művet. A Men At The Wheel (azaz Férfiak a volánnál) című kötetről van szó, melynek szerzője Peter Miller. Ahogy a többes számból is látszik, Miller nem egyetlen versenyző karrierjét dolgozta fel, hanem néhány ismert, és ami számomra fontos - kevésbé ismert versenyző történetét is megírta korábban soha nem látott részletességgel.

A 163 oldalas könyvbe ugyanis 25 versenyző rövid életrajzát zsúfolta bele, mely annyit jelent, hogy mindegyikre nagyjából 5-6 oldal mint jutott. Márpedig hol lehet ennyi információt egy helyen megtalálni Peter Arundell, Giancarlo Baghetti, Lorenzo Bandini, Richie Ginther, Jack Lewis, Willy Mairesse, Mike Parkes, Mike Spence, Trevor Taylor, Maurice Trintignant, vagy Nino Vaccarella karrierjéről? Angol nyelven alighanem sehol! Rajtuk kívül persze a világbajnokok és a futamgyőztesek bemutatása is érdekes olvasmány, de egy elszánt könyvgyűjtő számára korántsem tartalmaz annyi újdonságot mint a felsorolt versenyzőkről szóló fejezetek. 

A könyv komoly hátránya, hogy több, mint fél évszázaddal ezelőtt,1963-ban jelent meg, mikor a fent említett versenyzők még a pályákon száguldoztak, így karrierjük bemutatása nem teljes. Ettől független szeretném vásárlásra biztatni blogom olvasóit, mert pótolhatatlan információkat tudhatnak meg a szóban forgó könyvből. Ráadásul mindehhez még száz nagyszerű fotó (igaz mind fekete-fehér) is társul!

Ennek amerikai megfelelője (vagy legalább is hasonló felépítésű) a Ross R. Olney nevével fémjelzett Superstars of Auto Racing című alkotás. Az 1975-ben megjelent,  126 oldalas műben Roger McCluskey, Richard Petty, Mark Donohue, Jackie Stewart, Gordon Johncock, Emerson Fittipaldi, Don Garlits, Peter Revson, George Follmer, A.J.Foyt és Jody Scheckter karrierjével ismerkedhet meg az olvasó. Közülük néhányan ugyebár sohasem versenyeztek a Forma-1-ben (igaz az Indy 500 történetének meghatározó személyiségei), a többiekről pedig kiadtak életrajzi művet, persze - ahogy ebben a bejegyzésben írtam - némelyik megfizethetetlen. Olney nevéhez még egy könyv fűződik, az 1978-ben napvilágot látott Modern Auto Racing Superstars, de sajnos ez a mű nincs a birtokomban, így nem tudom megmondani, hogy az elsőként említett könyv második kiadása, vagy egy másik kötet.

A három felsorolt műből tehát Peter Miller könyvének ott a helye egy gyűjtő könyvespolcán, efelől semmi kétségem sincs!

 Az idő rohamsebességgel közlekedik - ez az érzés 40 év feletti sortársaim számára nem újdonság. Hihetetlen, de a napokban lesz öt éve annak, hogy elindítottam az Autósport Könyvtár blogot. Egyik célja az volt, hogy végre legyen egy olyan felület, melyen a saját magam ura vagyok, azaz egyetlen fő- vagy rovatszerkesztő sem határozza meg a a tartalmat, vagy a terjedelmet, és az általam leírt szöveghez sem nyúl hozzá. A másik célom arra irányult, hogy valami újat alkossak, mivel ilyen jellegű blog az induláskor nem létezett és tudomásom szerint azóta sem létezik. A harmadik - és mind közül a leglényegesebb - pedig az volt, hogy megkedveltessem az olvasóimmal az angol nyelvű autósport könyvek és DVD-k gyűjtését, hiszen a sportág történelmének tanulmányozását érdekes elfoglaltságnak tartom, és persze nyelvgyakorlásnak sem utolsó!

Pár hónappal a blog indítása után egy olyan változás következett be az életemben, melynek következtében lényegesen kevesebb időt tudtam fordítani a posztolásra - ez azt hiszem a megjelent írások alacsony számából is látszik. Szerencsére mostanában több időt tudok szentelni a blog gondozására, így a célom az, hogy kéthetente új bejegyzéssel lepjem meg az olvasóimat. Jelenleg is számos cikk van elmentve vázlat formájában, melyek csak arra várnak, hogy élesítsem őket. További jó hír, hogy folytatódik az ajándékkönyv akció, és a közeljövőben harmadszor is a legélelmesebb olvasóé lehet egy érdekes kötet. Tehát érdemes lesz ezúttal gyakran ide kattintani!

Akik szeretnék a régebbi írásaimat megtekinteni, azoknak ajánlom ezt a linket, melynek segítségével az elmúlt öt év terméséből válogathatnak, azaz virtuálisan barangolhatnak az Autósport könyvtárban.

A születésnap alkalmából rendhagyó módon a kedves olvasók dönthetik el, melyik könyv kerüljön górcső alá. elöljáróban egyikről sem árulnék el semmit, de azt hiszem a címek magukért beszélnek.

A könyv elolvasása persze némi időt vesz majd igénybe, de ígérem, hogy még az idei évben olvasható lesz a kiválasztott műről szóló írás. Várom a szavazatok és az esetleges kommenteket!

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen újságíróként a Forma-1 számos olyan szereplőjével beszélgettem, akikre tizenéves koromban hősként tekintettem és csak nagyon halványan mertem remélni, hogy valaha is találkozunk. Ha mégis eljött ez a pillanat, akkor akadtak olyanok, akik épp olyan kedvesek és barátságosak volt, mint amilyennek elképzeltem őket, mások csalódást okoztak. (Melyre ebben a bejegyzésben egy pozitív és egy negatív példát hoztam fel.)

Mindig vágytam arra, hogy beszélgethessek Jo Ramirezzel, akiről elsősorban a McLaren csapatnál betöltött szerepénél fogva hallottam. A TV-ből és sajtóból látottak és hallottak alapján egy közvetlen, mosolygós öregurat képzeltem el, akivel nem is lehet olyan nehéz beszélgetést kezdeményezni vagy interjút készíteni. Erre akár évekkel ezelőtt is lehetőség nyílt volna, hiszen Ramirez rendszeres vendége volt a Magyar Nagydíjnak. Csakhogy ekkor már évek óta a polcomon lapult 2005-ben megjelent életrajzi könyve, és annak elolvasása nélkül nem tartottam volna szerencsésnek tőle interjút kérni. Másrészt nem biztos, hogy az Autósport és Formula magazin főszerkesztője vevő lett volna az ötletre.

A jó könyvhöz általtalán ízléses borító tartozik

Két évvel ezelőtt azonban a fejembe vettem, hogy dedikáltatom vele azt bizonyos könyvet, pedig az aláírásgyűjtő korszakomból már réges-rég kinőttem. De egy dedikált könyv mégse lenne rossz, nemde? Ezzel a gondolattal léptem oda hozzá és feleségéhez a Red Bull motorhome-jának emeletén, kihasználva azt a pillanatot, amikor épp nem társalog senkivel.

"Jo, lenne szíves aláírni nekem ezt a könyvet?" - próbálkoztam angolul. Mikor felnézett és meglátott kezemben a művel, azonnal széles mosoly ült az arcára. "Óóóóó de rég láttam ez a könyvet! Milyen jó, hogy most itt van" - válaszolt őszinte örömmel és közölte, hogy természetesen nagyon szívesen aláírja. Rögtön arról érdeklődött, hogy személy szerint nekem dedikálja-e, vagy csak egy aláírást szeretnék, így bemutatkoztam. Persze a "Géza" nevet nem tudta leírni (és szégyen szemre névjegy sem volt nálam), a felesége azonban gyorsan előkapott egy papírt a táskájából, én pedig betűzve lediktáltam neki a nevemet. Ezt követően Ramirez egy gyöngybetűs bejegyzést tette a könyvbe, majd mosolyogva átadta.

Az interjút persze sem akkor, sem később nem készítettem el. Egy újbóli találkozásunk során azonban egy olyan részlet után érdeklődtem Ramireznél, melyet a könyvben nem találtam meg, de őszintén érdekelt. Mégpedig az, hogy milyen nyelven kommunikált Ayrton Sennával a McLaren csapatnál! Természetesen a kérdés és Senna nevének hallatán felderült az arca, majd rávágta, hogy "Portunolo!" és értetlen ábrázatomra való tekintettel meg is magyarázta, hogy ez a portugál és a spanyol nyelv keveréke. "Persze ha más is ott volt a csapattól, angolul beszéltünk" - tette hozzá.

Az a bizonyos bejegyzés

Persze ezt a bejegyzést nem csak azért írtam, hogy eldicsekedjem a dedikált könyvemmel, hanem azért, mert szeretném azt a blog olvasóinak figyelmébe ajánlani. Valószínűleg már többször leírtam egy könyvről, hogy olyan fordulatos, mint egy regény, de ez ebben az esetben fokozottan igaz. Főleg a mű első fele hemzseg tele fordulatoktól és kalandosnál-kalandosabb sztoriktól, miközben Ramirez bemutatja, hogy miként jutott el Mexikóból a Forma-1-ig és micsoda megpróbáltatásokon ment keresztül, mikor kisebb csapatoknál dolgozott. A könyv második része, azaz a McLaren-korszak már kevésbé izgalmas, persze ott is vannak elrejtve érdekes történetek. A könyv ugyan 352 oldalas, de ekkora terjedelembe sem sikerült Ramirez élettörténetét belesűríteni, azaz jó lett volna, ha bizonyos témákról még többet árul el a szerző.

A bejegyzést a szokásos "ártájékoztatással" zárom: új könyvekhez már csak csillagásztani árakon lehet hozzájutni, használt kötetekhez azonban nem kell mélyen a zsebbe nyúlni. Higgyék el, érdemes!