Autósport könyvtár

Könyv, újság, DVD... és még sok minden más!

Biblia

2017. július 25. 22:36 - Surányi Géza

Ha ma Magyarországon versenyautó kiállításokat rendeznek, az rendszerint egy külföldi gyűjtemény néhány darabjának bemutatását jelenti. Bő három évtizeddel azelőtt volt ez másképp is, akkoriban egy ilyen jellegű rendezvény egy egész csarnokot megtöltött. Mégpedig az azóta már a tűz martalékává lett Budapest Sportcsarnokot, melyet először nem sokkal azután pakoltak tele dugig versenyautókkal, hogy elkezdődött a Hungaroring építése. Az I. Magyar Versenyautó kiállításon az autósport valamennyi ága képviseltette magát. Békésen megfértek egymás mellett a hazai ralibajnokságból ismert Ladák, az akkori baráti országok versenyzőinek autói és a nyugatról érkezett autócsodák. A belépődíjak valószínűleg nem fedezték volna a rendezvény költségeit, bőkezű támogatók azonban nem csupán a nyereséges működéshez járultak hozzá, hanem sztárvendégeket is magukkal hoztak. A Philip Morrisnak köszönhetően eljött az 1982-es világbajnok, Keke Rosberg, akiről akkor már tudni lehetett, hogy a következő évtől a McLaren csapatát erősíti. Az első rendezvényen sajnos nem voltam jelen, de 1986 telén - 12 évesen - rá tudtam venni édesapámat, hogy vigyen el a BS-be. Merthogy a kiállítás, annyira sikeresnek bizonyult, hogy többször is megrendezték, mi pedig mindig ott voltunk.

Mai szemmel nézve - amikor egy dohányboltba 18 éven aluliak be sem léphetnek - megdöbbentő, hogy a Marlboro termékeket gyártó Philip Morris standja örvendett a legnagyobb népszerűségeknek a gyerekek körében, mert hogy ott lehetett beülni egy "szimulátorba", mely valójában egy Commodore 64 számítógépre kötött kormányt és pedált jelentett egy Forma-1-es autóra hajazó vezetőülésbe applikálva. Emiatt hatalmas sor kígyózott a Marlboro standja előtt, melyet csak fokozott, hogy időnként posztereket és matricákat osztogattak ugyanitt. Ezekért rendszerint óriási harc folyt - és bizony nem mindenkinek jutott belőle. Ha jól emlékszem egy ilyen sikertelen relikviaszerzési kísérlet után találta ki tíz nyelven tudó édesapám, hogy szólítsunk meg a strandról egy főnöknek kinéző úriembert, hátha tudunk tőle néhány matricát kérni. Azzal a mondattal lépett oda a Philip Morris egyik külföldi képviselőjéhez, hogy a fiacskája (mármint én) bármilyen kvízkérdésre válaszol a Marlboro csapatával kapcsolatban, ha kap valami szerény ajándékot cserébe. (Hogy édesapám milyen nyelven intézte kérését ehhez az úriemberhez, arra már nem emlékszem, de őt ismerve angol, német vagy francia is lehetett!) Az úr nem kérdezett semmit, csak eltűnt a standon, majd pár másodperc múlva megjelent és mosolyogva kezembe nyomott egy könyvet. Szólni sem tudtunk a meglepetéstől!

Csak később derült ki, hogy mekkora kinccsel gazdagodtam! A könyv az ugyanis a Marlboro Grand Prix Guide volt, melyet sokan a tartalma és a formája miatt is Forma-1 Bibliájaként emlegetnek. Ennek az az egyszerű oka, hogy minden alapvető információt tartalmaz, melyet a sportág hívőinek tudni kell. Az összes világbajnoki futam eredményét, a versenyzők, csapatok, motorok, gumigyártók részletes statisztikáit, sőt az örökranglistákat is. Ez a kiadvány akkoriban valóban kincs volt, hiszen nem létezett még az internet, ahonnan pár kattintással majdnem minden adat lekérhető. Később megtudtam, hogy a Guide-ot (ez a népszerű neve az újságírók körében) 1979-ben adták ki először. Egy svájci újságíró, Jacques Deschenaux állította összes és készítette el évenként a frissített kiadást. Az 1987-es kiadás - mivel ehhez jutottam hozzá 752 oldalas volt, mely az évek során természetesen rohamosan bővült. A 2016-os kötet már 1488 oldalt tartalmaz, ugyanis a Guide még a mai napig létezik, és tartalmát és struktúráját tekintve szinte semmit sem változott az évek alatt! Igaz a címből - a dohányreklámok betiltása miatt - elmaradt a Marlboro jelző. Tudomásom szerint a most már csak Grand Prix Guide című kiadvány kereskedelmi forgalomban sosem volt kapható. Az internet korában már nincs olyan égető szükség rá, mint azelőtt, de most is szinte nélkülözhetetlen, ha gyorsan ki kell keresni egy-egy adatot. Ha tíz újságírót megkérdeznénk, valószínűleg kilenc még mindig azt válaszolná, hogy mindig ott tartja az íróasztalán a kiadványt. Persze arra is alkalmas, hogy "csak úgy" elővegyük és akár órákat eltöltsünk a végtelen mennyiségű adat böngészése közben. Természetesen a Guide nem mentes a hibáktól, de ilyen adatmennyiségnél ez bocsánatos bűn.

guide.JPG

Balra az első Grand Prix Guide-om - szegény eléggé koszos a sok lapozgatástól - jobbra a legújabb

Ha minden jól megy, napokon belül a kezemben lesz a 2017-es kiadás, ugyanis az újságírók a Ferrari csapattól kérhetnek egy ilyet - mégpedig egy névjegy fejében. A képen látható Guide viszont így feleslegessé - de természetesen nem használhatatlanná - válik, további sorsa egyelőre nem ismeretes.

És hogy mi lett a versenyautó-kiállítások további sorsa? Ha jól rémlik 1988-ban mérgesedett el a viszony a kiállítók és a rendezők között, ezért egy, a régi pompájára már nem is emlékeztető kiállítást láthatott a közönség. Az "ellenálló" autóversenyzők pedig létrehoztak egy "ellenkiállítást" az akkor még szintén létező Petőfi csarnokban, mely ugyan szerény körülmények között zajlott, de jó hangulatúra sikeredett. Ezt onnan tudom, hogy mindkettőt meglátogattam Édesapám társaságában, de a következő évben már egyikre sem utazhattunk el, mert vége szakadt a remek kezdeményezésnek.

Szólj hozzá!

Színes, szélesvásznú

2017. június 25. 19:27 - Surányi Géza

Az Autocourse hosszú évek óta ül a Forma-1-es évkönyvek képzeletbeli trónján és méltán viseli a World's Leading Grand Prix Annual (azaz a Világ első számú Nagydíj évkönyve) titulust, mely mostanában a könyv alcímeként funkcionál. Ezt az uralmat azonban már többen próbálták megtörni, vagy legalább másodhegedűsként megélni a piacon. Ezek a hosszabb-rövidebb ideig tartó próbálkozások azonban sem terjedelmükben, sem tartalmukban nem tudták felvenni a küzdelmet az Autocourse-szal, így sorra kudarcba fulladtak. Manapság a Forma-1 világbajnokság hivatalos évkönyve tekinthető egyedüli konkurenciának, ezekről azonban nem tudok írni egy sort sem, mivel egyetlen példánnyal sem rendelkezem.

Sőt, arra sem vállalkoznék, hogy valamennyi egykori versenytársat részletesen bemutassak, felsorolásszinten azonban érdemes végigtekinteni rajtuk. 1959-ben jelent meg először és tizenegy kiadást ért meg a BRM csapatban érdekelt Louis T. Stanley Grand Prix című könyve, mely természetesen nem tévesztendő össze a Mike Lang Grand Prix! című sorozatával. (Melyről bővebben itt olvashatnak) A Motor Racing Year című kiadvány John Blundsen szerkesztésében 1961 és '78 között létezett és érdekes módon ugyanez volt a neve annak az Anthony Pritchard által összeállított évkönyvnek, mely csak négy alkalommal (először 1969-ben) jelent meg. A Lotus főszponzora a Forma-1-es csapat fénykorában adta ki a John Player Motor Sport Yearbook-ot 1972 és '76 között, a BBC legendás kommentátora pedig 1987-ben jelentkezett először Murray Walker's Grand Prix Year című évkönyvével, melyből tíz évvel később jelent meg az utolsó. Nagyon ígéretes próbálkozás volt a három évtizede Magyarországon élő fotós, John Townsend nevével fémjelzett, nemes egyszerűséggel szintén Grand Prix névre keresztelt rendkívül színvonalas kiadvány, mely 1985 és '89 között öt kiadást ért meg. És tulajdonképpen éppen ezt váltotta az az évkönyv, melynek egyik példányához kalandos körülmények között jutottam hozzá.

1992-ben ugyanis - 18 évesen -  először jártam szülők nélkül külföldön. Richárd barátommal vettük nyakunkba a világot, és meg sem álltunk Londonig. Illetve megálltunk - különféle műszaki problémák miatt sajnos többször is - így 24 órás buszútból majdnem másfél napos lett. A puszta véletlennek köszönhető, hogy épp a Brit Nagydíj napjára értünk Angliába! Odautazás előtt megfordult a fejemben, hogy de szép is lenne ellátogatni Silverstone-ba, de erről a jelentős késés miatt szó sem lehetett. (A sors ismételi önmagát: az 1990-es Német Nagydíj első edzésnapján Münchenben tartózkodtam, az 1991-es Le Mans-i 24 órás verseny utolsó háromnegyed óráját pedig egy franciaországi szállodában tekintettem meg TV-n keresztül.) A Brit Nagydíj így kimaradt, csak egy kisképernyős (sőt talán fekete-fehér) TV-n néztük meg a versenyt Ricsivel, melyet az előbb említett Murray Walker közvetített. Más idők voltak azok!

A londoni tartózkodásunk rendkívül tartalmasra sikeredett, gondosan előre eltervezett terv alapján a főváros számtalan nevezetességét felkerestük. Csavargásaink alatt betévedtünk egy könyvesboltba is, ahol megakadt a szemem néhány egymás tetejére halmozott, Formula 1 Yearbook 1991 című könyvön. Mellette egy másik, hasonló jellegű kiadvány hevert, melynek címét már nem tudom felidézni, de nagy valószínűség szerint egy Autocourse lehetett. Akkor azonban még nem ismertem ezt a kiadványt, a Forma-1 évkönyv elnevezés azonban magáért beszélt. Így magyar pénztárcához képest mérve rendkívül borsos ára ellenére is megvásároltam. (Szerencsére mindig áldozatkész szüleim bőségesen elláttak költőpénzzel.) Mint később megtudtam, a könyv L'année Formule 1 címmel először franciául jelent meg 1990-ben. A könyvet Luc Domenjoz álmodta meg és írta meg hozzá a szöveget, míg a képekről testvére, Steve Domenjoz, valamint Dominique Leroy gondoskodott. 1991-ben látott napvilágot az első angol nyelvű kiadás.

f1_yearbook.JPG

Kissé viharvert - nem is csoda, hiszen rengeteget forgattam

És hogy mégis milyen ez az Autocourse-oknál is nagyobbra nőtt, 205 oldalas mű? Nos, a versenybeszámolók közel sem olyan részletesek, mint az Autocourse-okban, de a Yearbook számos érdekességet és háttérinformációt mond el egy-egy versenyhétvégéről hosszabb-rövidebb írások formájában, melyek segítenek megérteni a történéseket. A képek elsőosztályúak, és meglehetősen sok is található bennük a könyvben. Nem hiányoznak belőle a versenyzőportrék és a legfontosabb statisztikák sem. Összességében elmondható, hogy az Autocourse kevésbé szakmai, ám annál színesebb versenytársával van dolgunk. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy a mű 1992 nyarán a kedvenc olvasmányom lett. Nem csupán egyszer olvastam végig, számtalanszor belelapoztam, újra és újra megtekintettem a fotókat, vagy átismételtem a kedvenc cikkeimet. Jó pár évvel később az internetes vásárlásaim során szert tettem az 1994-es kiadásra is, de ez már valahogy más volt, mint a birtokomban lévő példány. Szerencsére sikerült vevőt találni rá.

A Formula 1 Yearbook sorozat még a mai napig létezik, igaz már csak franciául, mivel az utolsó angol nyelvű kiadás 2008-ban jelent meg. (Valószínűleg a RallyCourse-hoz hasonlóan ez is gazdasági válság áldozata lett.) Érdekesség, hogy 2002-ben németül is megjelent - nem meglepő módon Formel 1 Jahrbuch néven - de úgy tűnik, ez egyszeri próbálkozás volt. Az 1991-es kiadást ma már nagyon nehéz megszerezni, mikor ezeket a sorokat gépelem, egyetlen eladó példány található belőle az interneten, az is közel 25 ezer forintért. Ennek ellenére sosem válnék meg fiatalkorom egyik kedvenc könyvétől. Ha valaki ráakad esetleg olcsón, semmiképpen se hagyja ott, mert egy kiváló alkotással van dolgunk, melynek lapozgatása elsősorban a 90-es évek Forma-1-éért rajongóknak szerezhet kellemes órákat.

Szólj hozzá!

Az esélytelenek nyugalmával

2017. április 18. 17:30 - Surányi Géza

Bármennyire is elvakult gyűjtő vagyok, akadnak olyan mostanában megjelent könyvek a piacon, melyek megvásárlásáról sajnos le kell mondanom - bármennyire is szeretném ezeket a gyűjteményben tudni. Olyan ritka darabokról van szó, melyek ára - épp az alacsony példányszám miatt - az eget verdesi, sőt az idő múltával a használt példányok ára még magasabbra kúszik majd. Így esély sincs rá, hogy valaha is a birtokomba kerüljenek. Ezekből gyűjtöttem néhányat csokorba.

 

Follmer - American Wheel Man

George Follmer neve mellett egyetlen Forma-1-es szezon és mindössze 11 futam díszeleg a statisztikákban, a róla szóló könyv mégis vonzó számomra. Például azért, mert az amerikai versenyző ilyen kevés indulásból dobogós helyezést is tudott elérni - így joggal merül fel a "mi lett volna ha?" kérdés a karrierje kapcsán. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy több, mint két évtizedig koptatta a világ versenypályáit - Indianapolistól Le Mans-ig - akkor még érthetőbbé válik miért is vágyom önéletrajzi könyvére.Tettem egy kétségbeesett kísérletet és írtam a kiadónak egy tiszteletpéldány reményében. Már az is meglepett, hogy válaszoltak, ráadásul maga a kiadó, Ed Justice, jr! Igaz, könyvet nem küldött, csak húsz megabájtnyi anyagot, egész pontosan mintaoldalakt és fényképeket a könyvből. Ezeket látva még jobban elszomorodtam, hiszen kiderült, hogy egy szép kiállítású, impozáns művel van dolgunk, mely minden gyűjtő ékköve lehet. Illetve sajnos csak lehetne.

follmer_cover_rgb.jpg

Nem csupán a 60 dolláros (azaz közel 18 ezer Ft-os) ár parancsol megálljt  vásárlási törekvéseimnek, hanem az a tény is, hogy Európában egyetlen eladó példány sincs, így jelentős postaköltséggel is kellene számolnom ha Amerikából szeretném megrendelni. Ráadásul a könyv még a vámon is fennakadhat, ami további költségeket jelent, ráadásul ha nem csomagolják vissza rendesen, meg is sérülhet. Így ha fájó szívvel is, de le kell mondanom róla. A könyvből létezik aláírt példány is, mely nem sokkal drágább, mint a hagyományos változat (75 dollár), sőt úgynevezett Winner's circle edition is, melyet a szerző (Tom Madigan), a kiadó (Ed Justice, jr) és természetesen a versenyző is aláírt. Ebből összesen 300 példány látott napvilágot, és 150 dollárért lehet hozzájutni - amíg a készlet tart!

 

The Road to Monaco: My Life in Motor Racing

Nagyon megörültem, amikor egy internetes fórumon keresztül tudomást szereztem arról hogy Howden Ganley életéről és pályafutásáról könyv készül. Ez a név a Forma-1 kedvelőinek első hallásra nem mond sokat, de ha hozzáteszem, hogy Kanadai Nagydíj 1973, akkor már kezd derengeni valami. Ez volt ugyanis az első olyan Forma-1-es világbajnoki futam, melyen megjelent a Pace Car (mai nevén a Safety Car) és úgy összekavarta a sorrendet, hogy az esős káoszverseny végén még az is kérdéses volt ki a győztes! Az egyik jelölt maga Howden Ganley lett volna, csakhogy a körtáblák egyeztetése után kiderült, hogy nem ő viheti haza a győzelmi serleget. Az új-zélandi versenyző akkoriban a Frank Williams által vezetett ISO-Marlboro csapatnál versenyzett, mely a "félgyőzelem" ellenére annyira sikertelen maradt, hogy Sir Frank legszívesebben kitörölné az emlékezetéből - no meg a Forma-1 történelemkönyveiből ezt az időszakot. Épp ezért nehéz erről a korszakról első kézből információkat szerezni, és talán a Ganley-könyvben lehetne olvasni korábban sohasem hallott dolgokat. Már csak hab a tortán, hogy Howden Ganley Forma-1-es karrierjét az ismeretlenség homályába burkolózó Maki csapatban zárta, így bizonyára a japánok sikertelen próbálkozásáról is felvillant néhány érdekességet könyvében.

ganley.jpg

Ezeket azonban minden bizonnyal sohasem fogom elolvasni, mivel a kötetet egy új-zélandi kiadó jelentette meg, és csak pár példány szivárgott át Európába. Ami önmagában nem lenne baj, hiszen, ahogy ebben a bejegyzésben leírtam, Új-Zélandról sem reménytelen a könyvvásárlás, csakhogy a Ganley könyv ára 60 angol font, vagyis több, mint 22 ezer forint. További szomorúsággal tölt el, hogy a művet több fórumon a legmagasabb osztályzatra értékelték, így alighanem jól sejtem, hogy milyen jó dolgokból maradok ki.

 

Jonathan Williams: Shooting Star on a prancing horse

Akár egy nehéz kvíz kérdése is lehetne, hogy létezett-e valaha Jonathan Williams nevű Forma-1 versenyző, vagy valaki szándékosan keverte össze Jonathan Palmer és az előbb már emlegetett Frank Williams nevét és így próbálta meg átverni a megfejtőket. Aki épp most olvassa az Autocourse 1967-os kiadását (mint én), az persze azonnal rávágná, hogy valós személyről van szó. A titokzatos Jonathan Williams mindössze egyetlen Forma-1 futamon vett részt, igaz azon legalább Ferrarival. A dicsőséget nem igazán hozó nyolcadik helyen ért célba, így meglehetősen érdekes lenne megtudni, hogy miként csöppent egyáltalán oda és miért maradt el a folytatás.

Erre adna választ a nem sokkal 2014-es halála előtt megjelent önéletrajzi könyve, mely a fellelhető információk alapján szép és tartalmas kiadvány. Azt a luxust azonban, hogy egy "egylemezes sztár" (ahogy a popiparban nevezik az egyetlen dalukról ismert előadókat) könyvét 40 angol fontért (azaz közel 15 ezer Ft-ért) megvásároljam, sajnos nem engedhetem meg magamnak. A megjelenésekor egyébként 30 fontba került, én meg az esélytelenek nyugalmával várom hogy újra ennyiért, vagy még olcsóbban adják.

williams.jpg

Hogy mégis jó hangulatban zárjam ezt a keserédes bejegyzést szeretném elújságolni, hogy a kiadó nagyvonalúságának hála úton van hozzám Stephen South önéletrajzi könyve, mely egy olyan versenyzőről szó, aki egyetlen Forma-1-es futamon próbálkozott, de arra sem kvalifikálta magát...

Szólj hozzá!

576 oldal

2017. április 15. 09:55 - Surányi Géza

Ahogy arról ebben a bejegyzésben említést tettem, az idén vásároltam néhány papírborítású könyvet, melyeket vízparti, lustálkodós olvasgatáshoz szántam. Olyanokat választottam, melyek olcsón beszerezhetőek, azért nem baj, ha esetleg kár keletkezik bennük. (Hiszen pótlásuk könnyen megoldható.) Ezért választottam Jackie Stewart Winning Is Not Enough (azaz A győzelem nem elég) című önéletrajti könyvét.

Bevallom, nem kedvelem Jackie Stewartot. Hogy miért? Talán azért, mert visszavonulását követően igazi "megmondóember" vált belőle, azaz mindenről kifejteti a véleményét, ráadásul olyan témákhoz is hozzászól, melyekhez megítélésem szerint nem ért. Azon kívül örökmozgó, mindenhol ott van, és állandóan igyekszik fontos emberek - elsősorban előkelőségek - társaságában nyüzsögni. Érdekes módon ezzel a nézetemmel egyáltalán nem vagyok egyedül. Egy külföldi internetes fórumon többen hasonlóan nyilatkoztak, még olyanok is, akik valaha látták Stewartot versenyezni. Ennek ellenére kíváncsi voltam a 2007-ben megjelent önéletrajzára, már csak abból a megfontolásból is, mert ellentmondásos véleményeket olvastam róla az interneten. (A puhafedeles változat 2009-ben látott napvilágot.) Nem éreztem, hogy ez a Forma-1 irodalmának legfontosabb darabja, mely abból is látszik, hogy nem vásároltam meg azonnal megjelenése után.

stewart.JPG

Mint kiderült, a kötet az eredeti céljára szinte teljesen alkalmatlan, hiszen túlságosan nagy és vastag ahhoz, hogy egy napozóágyon fekve kényelmesen lehessen olvasgatni. A kényelmetlenség ellenére annyira belemerültem az 576 oldalas(!), mű érdemi (az előszót és a bevezetést követő) részébe, hogy egy idő után azt vettem észre, hogy a negyvenedik oldalon tartok! Annyira magával ragadott, hogy szinte megszűnt körülöttem a világ, sőt lelki füleimmel hallottam, ahogy Stewart jellegzetes skót akcentusával meséli életének történetét. (Mivel a keményfedeles változathoz egy DVD is jár, lehetőség nyílik arra, hogy rövid ideig mindezt a TV előtt ülve valóban átéljük.) Stewart személyisége még így, könyvön keresztül is óriási hatással volt rám. A leírtak fényében talán érhető, hogy amikor egy pici időm is akadt, azonnal a kezembe vettem a könyvet (mely kis túlzással regénynek is beillene!) és faltam az oldalakat.

A mű minden kétséget kizáróan úgy született, ahogy elképzeltem, vagyis Jackie történetét egy "szellemírónak" mesélhette el. (Erről a technikáról ebben a posztban írtam részletesen.) Nem csak azért, mert nem szándékozott hosszú órákat gépeléssel tölteni, hanem azért is, mert a mai napig diszlexiában szenved.

A mű hatására másképp viszonyulok Jackie Stewarthoz, mint korábban, persze azt még mindig nem lehet kijelenteni, hogy kedvelném. A könyvet viszont bizonyára mindenki kedvelni fogja, aki csak kezébe veszi. Az Autósport könyvtár egyik szerencsés olvasója ezt meg is teheti, hiszen a képen látható használt példányt az első hozzászólónak ajándékozom! Aki pedig nem jut hozzá ilyen könnyen a műhöz, annak feltétlenül ajánlom, hogy próbáljon keresni egy eladó példányt - nem is lesz olyan nehéz!

3 komment

Régi-új világ

2017. március 25. 13:10 - Surányi Géza

Ezúttal egy olyan versenysorozat  - és természetesen annak évkönyvei - kerülnek terítékre, mely Magyarországon sosem örvendett akkora népszerűségnek, melyet megérdemel. A Forma-3000-ről lesz szó! A kategóriára talán csak Baumgartner Zsolt szereplése kapcsán emlékezhetnek a Forma-1-et figyelemmel kísérők, csakhogy akkorra az már túljutott a zenitjén. 2001-re egyenkarosszériás, egyenmotoros bajnoksággá degradálódott, épp úgy, mint mára kevés kivételtől eltekintve csaknem az összes együléses sorozat. Pedig a kategóriát 1985-ben azzal a céllal hozták létre (a haldokló Forma-2-es Európa-bajnokság helyett), hogy itt indulhassanak azok a szívómotororral felszerelt Forma-1-es autók, melyek a turbók térhódítása miatt kiszorultak a száguldó cirkuszból. Innen ered a sorozat neve is: Forma-3000, azaz 3000 köbcentiméteres formaautók versenysorozata.

Az élet azonban egész mást hozott. A két-hároméves Forma-1-es masinák teljesen versenyképtelenek maradtak a kifejezetten Forma-3000 meghódítására épített Raltokkal March-csokkal és Lolákkal szemben. Nem váltotta be a sorozat az alkotók abbéli szándékát sem, hogy igazi utánpótlás kategória legyen, mivel a széria húsz évig tartó fennállása alatt mindössze három olyan Forma-3000-res bajnok akadt, aki a Forma-1-ben is futamot tudott nyerni! (Hogy kik volt azok? Erre a kérdésre a kommentekben várom a választ!)

Érthetetlen módon a 80-as évek végén mégis vonzalmat kezdtem érezni a Forma-3000 iránt, pedig ahogy ebben a blogbejegyzésben leírtam, az idegen versenysorozatokat csak a külföldi újságokból ismertem, ahol az eredményeken és néhány kisméretű, fekete-fehér képen kívül más nemigen jelent meg. Aztán olvastam még az Autó-motorban Johnny Herbert csaknem tragédiával végződő, 1988-as balesetéről, mely ugyancsak ebben a sorozatban történt.

1989-ben azonban minden megváltozott (erről itt meséltem részletesen), és immár a TV-n keresztül is megismerkedhettem a Forma-3000-rel. Korai megérzésem tökéletes volt, hiszen egy izgalmas versenysorozatot láthattam, ahol néhol klasszikus, néhol kevésbé ismert pályákon versenyeztek a fiúk - mégpedig valódi  - vagyis kézi váltóval és kuplunggal felszerelt - versenygépekkel. A sorozat komoly erénye volt a sokszínűség, hiszen három-négyféle karosszéria is akadt a mezőnyben, a sorozatgyártásúaktól az egyedi próbálkozásokig. Többé-kevésbé igaz volt ez a megállapítás a motorokra is, a gumikra azonban nem: évekig csak Avon márkájút lehetett használni. (Főképp ezért maradtak versenyképtelenek a korábbi F1-es versenygépek, mert azokat jóval szélesebb abroncsokhoz tervezték.) A sorozat akkori színvonalát jelzi, hogy innen szivárogtak be az éllovasok a Forma-1-be, akár év közben is. Az 1989-es Francia Nagydíjon a dolgok furcsa egybeesésének köszönhetően három aktív (és egy korábbi) Forma-3000-res versenyző lépett fel egyszerre a királykategóriába!

A Forma-3000 iránt érzett szeretetem miatt különösen megörültem, hogy ráakadtam egy évkönyvre - egész pontosan a széria első három évét felölelő kötetbe - a Maróti könyvesbolt kínálatában úgy a 90-es évek közepén. Ha nem csal az emlékezetem, akkor ugyanitt vásároltam meg aztán az 1990-es, '91-es és '92-es kiadványokat is, az 1988-ast és a '89-est külföldről kellett beszereznem. A könyvek kiegészítéseként pár éve sikerült megkaparintanom egykori TV-s összefoglalók jelentős részét, sőt pár élő közvetítést is!

f3000_85-88_uj.JPG

Az 1985-87-es időszakot bemutató mű (balra), mellette az 1988-as évkönyv

A hosszas történetmesélés után lássuk mit is tudnak ezek az évkönyvek! Tulajdonképpen mindazt, amit egy évkönyvnek tartalmaznia kell: rengeteg fotót, a versenyek eredményeit, a versenyzők "arcképcsarnokát" - és számos egyéb érdekességet. Keményfedelű, nagyalakú könyvről van szó, persze közel sem olyan részletes tartalommal, mint egy Autocourse. Igazi vonzerejük talán az, hogy a Forma-3000 egy átlagos rajongó számára i "kiaknázatlan terület" - hiszen a nagyszerű versenysorozat fénykora már a történelem homályába vész - így egy régi, és mégis egyben új világot fedezhet fel az olvasó. (Különösen igaz egyes országos bajnokságainak bemutatására, hiszen a formula népszerűsége miatt egykor nemcsak Európa, hanem brit és japán bajnokság is létezett) Gyenge pontja a könyveknek a szöveg, mely egyrészt rövid, másrészt - legalábbis a korai kiadásokban - az angol nyelvű szöveg franciáról történű tükörfordítás miatt közel sem tökéletes. (A kötetek kétnyelvűek.) Az utolsó darab egyébként 1992-ben jelent meg, mely az is jelzi, hogy talán innentől datálódik a Forma-3000 hanyatlása.

f3000_1989-90.JPG

A két kedvenc szezonom: 1989 és 1990

Azt, hogy mennyire érdemes ezeknek az évkönyveknek a beszerzésével bajlódni, azt a fenti szöveg elolvasása után talán el tudja dönteni a Tisztelt olvasó. Mindenesetre a nyomozás nem teljesen lehetetlennek tűnő feladat, talán Marótiéknál is akad pár elveszettnek hitt példány!

f3000_1991-92_uj.JPG

Az utolsó két év

2 komment
süti beállítások módosítása